:

Szerző: Koi Tamás

2025. június 3. 13:14

Jobb viselkedést ígért a Google a részvényeseknek

Jelentős változásokat eredményezhet a cégvezetés szintjén egy peren kívüli megállapodás, melyet a Google kötött saját részvényeseivel, akiknek elegük lett abból, hogy a vállalat sorra kapja a pofonokat versenyellenes magatartásáért.

Peren kívüli egyezséget kötött részvényeseivel a Google, melynek részeként a keresőcég vállalta, hogy a következő 10 évben 500 millió dollárt költ a globális megfelelőségi rendszerének átalakítására azzal a céllal, hogy kisebb támadási felületet adjon a versenyhatóságoknak. A perben eredetileg a Google (Alphabet) jelenlegi és egykori vezetőinek a felelősségre vonását is kérték a felperesek, és bár a cég soha nem ismerte el a jogsértést, az elhúzódó jogi procedúra helyett inkább a megegyezést választotta.

A részvényesi pert két michigani nyugdíjalap indította 2021-ben, azzal vádolva a Google felsővezetőit, hogy azáltal, hogy antitröszt eljárásoknak tették ki a céget, nem vették kellően figyelembe a részvényesek, befektetők érdekeit. 

promise

Az AI és a nagy full-full-stack trend

Az AI farvizén számos új informatikai munkakör születik, vagy már ismert munkák kapnak új nevet és vele extra elvárásokat is.

Az AI és a nagy full-full-stack trend Az AI farvizén számos új informatikai munkakör születik, vagy már ismert munkák kapnak új nevet és vele extra elvárásokat is.

A Google az elmúlt években több jelentős versenyügyi eljárásban is alulmaradt az Egyesült Államokban, jóllehet ezek kimenetele 2021-ben még nem látszott, egyes ügyek pedig a mai napig nem zárultak le. Ilyen az Epic Games kontra Google ügy, illetve az igazságügyi tárca keresőpiaci monopólium letörésére indított eljárása, melyben a jóvátételi eljárás meghallgatási szakasza éppen a múlt héten ért véget.

Fontos, hogy a mostani megállapodás nem jár pénzbeli ellentételezéssel, hanem pontosan meghatározott vállalatirányítási és megfelelőségi reformokat tartalmaz, melyeket az illetékes bíróság jóváhagyása után kell bevezetnie a Google-nek. E tekintetben a részvényesi per lezárására kötött mostani egyezség kifejezetten ritka esetnek számít, mivel az ilyen megállapodások rendszerint kártérítés nyújtásával zárulnak inkább.

A tízéves csomag részeként az Alphabet igazgatótanácsán belül létre kell jönnie egy független és önálló kockázat- és megfelelőségi bizottságnak, emellett egy felsővezetői megfelelőségi testületet és egy termékcsapatokból álló megfelelőségi bizottságot is létre kell majd hozni.

Szeptember 15-én, hétfőn ONLINE formátumú, a Kafka alapjaiba bevezető képzést indít a HWSW, ezért most összefoglaltuk röviden, hogy miért érdemes részt venni ezen a tanfolyamon.

a címlapról

MS

0

Lezárta a Teams-ügyet az EU

2025. szeptember 12. 12:45

A Bizottság elfogadta a Microsoft által tett engedményeket, nincs retorzió az idestova öt éve húzódó eljárás végén.

bango

6

Tartalomautomatával bővül a OneTV

2025. szeptember 12. 09:27

A One tévés platformjába a Bango DVM-jét integrálják, ami jelentős mértékben megkönnyíti az új tartalomszolgáltatások bevezetését.