Android XR-re épülhet a kínai Xreal legújabb AR-szemüvege
A Project Aura már a második bejelentett eszköz, ami a keresőcég kifejezetten kiterjesztettvalóság-eszközökhöz fejlesztett rendszerén fog alapulni.
A Meta és az Apple termékeivel versenyezni kívánó Xreal kedden új bővítettvalóság-szemüvegeket (XR) jelentett be a Google I/O eseményének apropóján, mivel a termékcsalád fő újítása a Google Android XR szoftver lesz, amiről tavaly év végén beszélt először a keresőcég. Akkor még csak annyit lehetett tudni, hogy az Android XR kifejezetten a kiterjesztett valóságot megjelenítő eszközökre optimalizált alkalmazások futtatására ad lehetőséget.
Az Alibaba által támogatott kínai Xreal Project Aura névre keresztelte a beharangozott szemüvegcsaládot, amiről pontos specifikációkat még nem nagyon közölt, sem a megjelenés pontos dátumát, de annyit már tudni, hogy a Qualcomm Snapdragon XR chipjeit kapják meg. Eleinte csak a fejlesztők férhetnek hozzá a szemüveg prototípusához korlátozott számban, hogy kísérletezhessenek és alkalmazásokat építsenek, később indulhat a fogyasztói termék gyártása. A startup eddig a házon belül fejlesztett operációs rendszerét használta korábban kiadott termékeihez.
Az Xreal Project Aura a második olyan bejelentett konkrét készülék, amely Android XR rendszerrel fog működni, és egyben az első ilyen típusú szemüveg, miután elsőként a Samsung jelentett be Android XR-es konzumerterméket, az idén piacra kerülő Project Moohan headsetet.
Az AI és a nagy full-full-stack trend Az AI farvizén számos új informatikai munkakör születik, vagy már ismert munkák kapnak új nevet és vele extra elvárásokat is.
Túl sok technikai részletet még nem tudni magáról az Android XR-ről, de a keresőcég valamennyi fontos terméke, így a Maps, a Photos, a YouTube és a Chrome is megkapja a saját XR-verzióját a többablakos működés támogatásával. Támogatni fogja a Play Áruházban található mobilra és tabletekre készített appokat is, hasonlóan ahhoz, ahogy az Apple Vision Pro támogatja az iPad-alkalmazásokat. A Google a fejlesztés alatt álló hardvereken a Samsunggal és más gyártókkal közösen dolgozik, és a kifejezetten fejlesztőknek szánt új Androiddal hajtott első modellek idén kerülnek fel a boltok polcokra.
A keresőóriás több mint egy évtizede próbálkozik különféle viselhető okoseszközökkel és headsetekkel, ezek közül a Google Glass, a Cardboard és a Daydream, melyeknek fejlődését és bukását lehetett figyelemmel követni. Az újragondolt koncepció fontos alkotóeleme a Google Gemini AI modell lesz. A multimodális AI-modellek használhatóbbá teszik a termékkategóriát a cég szerint, az XR-élmény úgynevezett killer appja pedig a fejlett digitális asszisztens lesz a jövőben, ezáltal nyernek valódi értelmet majd a viselhető eszközök. Az „XR” kifejezést azért választotta a Google az operációs rendszerhez, mert elmondása szerint az élmények széles spektrumát szeretné kínálni idővel a virtuálistól kezdve a kiterjesztett valóságig.
Mivel minden operációs rendszer sikere nagyban függ a felhasználók számára elérhető alkalmazások minőségétől, ezért a kezdeti kísérletezős időszak kulcsfontosságú lesz az elérhető hardverekkel együtt, ha a Google komolyabb ökoszisztémát kíván építeni.