:

Szerző: Vörös Péter

2000. december 12. 08:59

Tovább csökken a Sun részvényárfolyama

Az elmúlt négy napban összesen 26%-kal csökkent a cég részvényárfolyama, dacára annak, hogy a Nasdaq (technológiai részvényekkel teli) index 4,3%-ot emelkedett ugyanezen időszak alatt. Hétfőn 4,94$-ral (13%-kal) 34$-ra csökkent a részvényárfolyam.

Az utóbbi 3-4 hétben gyenge volt a kereslet és a Sun e hónap végéig kedvezményt ad USA-beli viszonteladóinak. Az elemzők szerint várhatóan eléri a tervezett bevétel növekedést (40-50% között) a cég - azonban azt is megjegyzik, hogy igen magasra emelte a mércét a Sun azzal, hogy rendszeresen a várakozásoknál jobb eredményekkel ill. jövőbeni várakozásokkal zárták negyedéveiket.

A szeptemberben végződött első pénzügyi negyedévet 60%-os forgalomnövekedéssel zárta a cég. A befektetők ezután attól tartanak, hogy a Sun is profit-figyelmeztetést tesz majd közzé, amelyben alacsonyabb forgalomra fog hivatkozni - és az is egyre kevésbé valószínű, hogy a következő negyedévben meg fogja haladni a cég a várakozásokat.

Szeptember 15-én, hétfőn ONLINE formátumú, a Kafka alapjaiba bevezető képzést indít a HWSW, ezért most összefoglaltuk röviden, hogy miért érdemes részt venni ezen a tanfolyamon.

a címlapról

MS

0

Lezárta a Teams-ügyet az EU

2025. szeptember 12. 12:45

A Bizottság elfogadta a Microsoft által tett engedményeket, nincs retorzió az idestova öt éve húzódó eljárás végén.

bango

4

Tartalomautomatával bővül a OneTV

2025. szeptember 12. 09:27

A One tévés platformjába a Bango DVM-jét integrálják, ami jelentős mértékben megkönnyíti az új tartalomszolgáltatások bevezetését.