Szerző: Koi Tamás

2024. október 22. 13:26

Tényleg az okostelefon az új PC - itt a Snapdragon 8 Elite

Egyre jobban kezd elmosódni az okostelefonok és a PC-k közti korábban meglehetősen élesnek tűnő határvonal, legalábbis a számítási teljesítményt és az architektúrát illetően. A folyamat legújabb állomása a Qualcomm vadonatúj csúcs-rendszerprocesszorának megjelenése lehet.

A Qualcomm néhány évvel ezelőtt átcsábított magához egy maroknyi mérnököt az Apple-től, akik a cupertinói cég ARM-alapú processzorain dolgoztak korábban, azzal a céllal, hogy készítsék el a vállalat első, ütőképes notebook-processzorait. A munka gyümölcsét jelentő Oryon-magos Snapdragon X Elite chipek idén megjelentek az első PC-kbe, rövidesen pedig az okostelefonokba is bekerülhetnek.

A San Diego-i gyártó hétfőn bejelentette a Snapdragon 8 Elite mobilprocesszorait, melyek lényegében a Snapdragon X Elite okostelefonokba szánt változatai. A chip a különböző készülékgyártók - köztük a Samsung, a Xiaomi vagy éppen Asus csúcskategóriás okostelefonjaiban tűnhet majd fel a következő hetekben.

snapdragon_8_elite_info

Platón ragadt informatikusok klubja

Egyetlen más szakma sincs, ahol olyan gyorsan el lehet érni a karrier-platóra, mint az IT. A midlife, a mid-level mellett létezik mid-career krízis is.

Platón ragadt informatikusok klubja Egyetlen más szakma sincs, ahol olyan gyorsan el lehet érni a karrier-platóra, mint az IT. A midlife, a mid-level mellett létezik mid-career krízis is.

A Snapdragon 8 Elite-be kerülő Oryon-magok ugyanakkor nem egy az egyben a laptop chipekből lettek átemelve. A Qualcomm szerint ezek már második generációs magok, melyek a korábbi megoldásoknál használt Kryo processzormagokat váltják a rendszerchipekben.

A gyártó szerint az új, nyolcmagos rendszerprocesszor a közvetlen elődhöz, a Snapdragon 8 Gen 3-hez képest 45%-kal gyorsabb egy- és többmagos teljesítményt nyújt a népszerű Geekbench benchmark-programban, miközben csaknem ugyanennyivel kevesebbet fogyaszt. 

Az új chipben átalakult az Adreno grafikus motor is, mely szintén teljesen új architektúrára épül, illetve továbbfejlődött a Hexagon NPU is, mely a helyben futtatott mesterséges intelligencia feladatok (szövegbevitel-alapú taskok, illetve fotó- és videomanipuláció) teszi gyorsabbá.

a címlapról

CODE

0

Vibe codingban nyomul előre a Google

2025. december 5. 12:22

A keresőóriás partnerséget kötött a Replit startuppal, mely időközben meghódította az Anthropic Claude Code és a Cursor területét.