Szerző: Dömös Zsuzsanna

2024. március 28. 13:37

Az EU-ban eladott elektromos autók negyede jöhet Kínából

A Transport & Environment elemzése szerint az Európai Unióban idén eladott elektromos járművek negyede kínai gyártású lesz, mindeközben a Kínából Európába tartó EV export jelentőset, 20 százalékot zuhant az év első két hónapjában, vélhetően Brüsszel miatt.

Az unióban értékesített elektromos járművek több mint negyede kínai gyártású lehet 2024-ben, ami öt százalékos növekedést jelenthet 2023-hoz képest – osztotta meg előrejelzését az Európai Közlekedési és Környezetvédelmi Szövetség (T&E).

Az unióban tavaly eladott akkumulátoros járművek körülbelül 19,5%-a Kínából származott, ez ugorhat fel 25,3 százalékra is 2024 során, mivel a kínai márkák sejthetően piaci részesedést fognak elvenni az európai márkáktól. A tavalyi kínai szállítások harmadát egyébként Franciaország és Spanyolország szívta fel.

Az európai piacon való növekedés lehet az egyik eredménye annak, hogy a kínai márkák, többek közt a BYD és az MG több erőforrást összpontosítanak a globális terjeszkedésre a kínai határokon túl, az amerikai Tesla pedig  sanghaji gyárát az európai piac egy részének ellátására használja.

Érdemes hozzátenni, hogy több nyugati gyártó, köztük a Tesla, a BMW és a Renault is gyárt Kínában elektromos autókat az európai piacra, azért érdemes különválasztani, hogy a tisztán kínai márkájú elektromos autók az uniós EV-piac 11 százalékát fogják kitenni az előrejelzés szerint, ami 2027-re már 20 százalékra nőhet.

china-made-sales-transparent-768x674

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori

Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

Mindeközben az Európai Bizottság közeledik vizsgálata végéhez a kínai gyártóknak nyújtott tisztességtelen állami támogatások ügyében, mely azt a kérdést próbálja eldönteni, hogy a kormányzati támogatások tisztességtelen előnyhöz juttatták-e az ország gyártóit. Vélhetően ez is közrejátszik abban, hogy a kínai vámadatok szerint idén januárban és februárban 75 600 elektromos járművet exportált Kína az EU 27 tagországába, ami 19,6 százalékos visszaesés az egy évvel korábbi mennyiséghez képest.

Brüsszel a későbbiekben visszamenőleges vámokat is kivethet a kínai elektromos járművek behozatalára, ami más piacok felé terelheti az exportot. Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke tavaly év végén beszélt arról, hogy a kínai kormány hatalmas állami támogatással tartja mesterségesen alacsonyan az országban gyártott EV-ket, ami komoly nyomást helyez az uniós autógyártókra, mivel ők nehezebben tudnak versenyezni az olcsóbb modellek kifejlesztésében. További előny az ország számára, hogy az állami támogatások mellett az ellátási láncokat és a nyersanyagokat és a kezében tartja.

A Kínából importált összes jármű uniós vámtarifajának 25%-ra emelése a közepes méretű szedánokat és SUV-okat drágábbá tenné az európai versenytársakhoz képest. Julia Poliscanova a T&E járművekért és mobilitási ellátási láncokért felelős vezető igazgatója szerint a vámok arra kényszeríthetik a gyártókat, hogy lokalizálják az elektromos járművek gyártását Európában, de ez nem jelenti azt, hogy a helyi autógyártók megpihenhetnek.

Hogy van-e kínai dömping az autóiparban, arról korábban bővebben is beszélgettünk HWSW Weekly podcast-adásunkban Horváth Andrással, azaz Handrással, amit itt tudtok meghallgatni.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról