Szerző: Koi Tamás

2024. január 17. 10:07

A briteknél no-go lehet az inflációkövető díjkorrekció

Jelentős részben a helyi szabályozó hatóság nyomására idén utoljára hajt végre inflációkövető díjkorrekciót Nagy-Britannia legnagyobb távközlési vállalata, a BT.

Miközben hazánkban éppen kedden derült ki, hogy a Magyar Telekom milyen mértékben emeli tarifacsomagjainak igénybe vételi díját a KSH által közzétett inflációs adatokhoz képest, melyhez a Yettel Magyarország várhatóan napokon belül csatlakozik, addig Nagy-Britanniában - ahol évek óta létezik a díjkorrekció intézménye - a helyi hírközlésszabályozó szerv nemrég belebegtette a százalékos díjemelés betiltását.

Alighanem ennek elébe menve jelentette be a legnagyobb helyi távközlési vállalat, a BT Csoport fogyasztói üzletágának vezérigazgatója a héten, hogy március végén utoljára korrigálja a brit inflációhoz igazodva tarifáinak díjait.

Beleállt a hatóság


Az inflációkövető díjkorrekció, illetve általában véve a határozott idejű szerződések időtartama alatt végrehajtott bárminemű árváltoztatás nem csak hazánkban, hanem Nagy-Britanniában is rendkívül szenzitív témának minősül, ám a helyi hírközlési hatóság, az Ofcom láthatóan meglehetősen hatékonyan képviseli az ország lakosainak érdekeit e kérdésben (is).

london_underground_phone

Színfalak mögött: így épül egy szoftverfejlesztő iroda

Betekintést nyújtunk olyan folyamatokba, melyek sokszor teljesen láthatatlanok a munkavállalók számára.

Színfalak mögött: így épül egy szoftverfejlesztő iroda Betekintést nyújtunk olyan folyamatokba, melyek sokszor teljesen láthatatlanok a munkavállalók számára.

A díjkorrekciót a helyi piaci szereplők közül éppen a BT illesztette be először a szerződési feltételeibe 2020-ban, méghozzá egy olyan formulával, mely az éves átlagos pénzromlás százalékos mértékéből plusz fixen 3,9%-ból állt. A gyakorlatot hamar átvették a versenytársak, ám az időközben elszálló brit infláció (a Consumer Prices Index alapján CPI-nek rövidített mutató 2022 decemberében 14,4%-on tetőzött az országban) miatt tömegeknek nőttek meg jelentős mértékben a havi távközlési kiadásai, mely tovább nehezítette a lakosság helyzetét ebben az időszakban.

A BT ezzel együtt nem mond le az évenkénti díjemelésről, ám az Ofcommal konzultálva a cég a százalékos díjkorrekció helyett a jövőben fix összegekkel emeli majd meg a tarifák díjait azok jellegétől (pre-paid mobil, post-paid mobil, vezetékes) függően.

A témában a helyi távközlési piac szereplői, így a BT mellett elsősorban a Vodafone és a Three UK és a hatóság közti konzultáció február végéig tart majd, de az Ofcom már tavaly év végén világossá tette, hogy semmilyen százalékszámításon alapuló díjkorrekciót nem fog engedélyezni a jövőben.

A szervezet mindezt azzal indokolja, hogy az átlag brit előfizető kevés ismerettel rendelkezik arról, hogy milyen szabályok mentén változhatnak az árak a határozott idejű szerződés alatt, az inflációhoz kötött díjkorrekció pedig

jelentős kárt okoz az ügyfeleknek, rosszat tesz a fogyasztók elköteleződésének valamint végeredményben csökkenti a verseny intenzitását.

Az Ofcom emellett tavaly decemberben kijelentette, hogy a százalékos inflációkövető díjkorrekció azért sem fair az előfizetővel szemben, mivel ezzel a pénzromlásból eredő kockázat teljes egészében rá hárul, ráadásul a költségek növekedése előre nem látható módon és kiszámíthatatlanul jelentkezik, végeredményben jelentős mértékben megnehezítve az ügyfelek számára a kiadások előre tervezését.

A hatóság alighanem azt az álláspontját fogja "átnyomni" a piaci szereplőkön, mely egyértelmű, angol fontban és pennyben előre meghatározott összegű díjkorrekciókat engedélyez csak a szerződés megkötésekor annak teljes, határozott időtartamára vonatkozóan valamint a hűségidő lejártát követően, a határozatlan időtartam alatt is.

A kraftie a HWSW IT-karrierrel foglalkozó, immár sok tízezer IT szakembert mozgató meetup- és podcast-sorozata. Mostantól pedig már egy hírlevél is! Iratkozz fel Te is, ha szeretnél heti egyszer egy rövid, de értékes karrierfókuszú tartalmat kapni.

a címlapról