Szerző: Koi Tamás

2023. október 16. 09:55

Nem mindenhol ölte meg a streaming a DVD-t

A fizikai adathordozóknak leáldozóban van, beleértve az optikai lemezeket is, melyek a CD-korszakot követően a DVD-érába lépve élték fénykorukat évtizedekkel ezelőtt. A retro-érzés, illetve a streaming jogosítás sajátosságai miatt azonban mostanában minden eddiginél több DVD cserél gazdát a használtpiacon.

Szeptember utolsó péntekén adta fel az utolsó filmlemezt az egyik ügyfelének az Egyesült Államokban eredetileg postán keresztül igénybe vehető DVD-kölcsönzőként indult Netflix. Míg a streamingóriás végül leépítette szolgáltatását, egy minimális 2019-es minimális csökkenést leszámítva az egyik legnépszerűbb magyar használtcikk-piactéren 2016 óta újra emelkednek a DVD-filmek eladásai: 2023 első kilenc hónapjában már csaknem 44 ezer tranzakció (amely akár több filmre, vagy kollekcióra is vonatkozhat) valósult meg - derül ki a Vatera közleményéből.

Mindez azt jelenti, hogy az idei első három negyedévben összességében már csaknem két és félszer annyi DVD-eladás volt a piactéren, mint a 2016-ban. Bár az azóta bekövetkezett streaming-bumm alapján azt lehetne feltételezni, hogy a second hand eladások lassan de biztosan csökkennek a bolti új értékesítéssel együtt, a használt értékesítés virágzik: kilenc hónap alatt ötödével több Vaterán eladásra kínált DVD-lemez talált gazdára, mint tíz éve egy teljes esztendő alatt.

kockasfulu

A DVD-filmek árai az utóbbi tíz évben nagyjából azonosak voltak a Vaterán, 1300 forint körüli átlagáron mentek el a lemezek, ami vélhetően a pandémia nyomán megnőtt kereslet alatt 200 forinttal emelkedett 2020-ban és 2021-ben. Tavaly újra a korábbi átlagár körüli összegért fogytak a lemezek, az idei év átlaga pedig 1200 forint alatti.

A senior horizonton túl: a staff meg a többiek

Senior tapasztalati szint fölött van még pár egzotikus lépcsőfok, illetve a mögöttük rejtőző elvárások.

A senior horizonton túl: a staff meg a többiek Senior tapasztalati szint fölött van még pár egzotikus lépcsőfok, illetve a mögöttük rejtőző elvárások.

Ahogy az a piacterek esetében lenni szokott, a DVD-k esetében is köttettek már egészen extrém üzletek, vagy a vételárat vagy a darabszámot illetően: a mindenkori vaterás toplistát egy félmilliós tétel vezeti, amelynek vásárlója egy 1598 darabos, eredeti lemezeket tartalmazó filmgyűjtemény birtokosává vált két évvel ezelőtt. Egy joglejárat miatt extrém ritkának számító hazai kiadású A hó hatalma DVD is rekorder, a dán-német-svéd akcióthrillert 299.981 forintért ütötték le a Vaterán 2020-ban.

Az eszközök tekintetében már korántsincs olyan nagy mozgás a használtcikk-piacon: CD/DVD-lejátszók eladásai az utóbbi tíz évben folyamatosan csökkennek a Vaterán, bár az első pandémiás év ideiglenes növekedést hozott. Idén legfeljebb napi néhány ilyen eszköz talált gazdára, ami azt mutatja, hogy a legtöbb vásárló még mindig rendelkezik valamilyen DVD-lejátszásra alkalmas eszközzel

A sokkal jobb kép- és hangminőséget nyújtó Blu-ray lemezekből az utóbbi tíz évben nagyjából tizedannyi fogyott a Vaterán, mint a DVD-filmekből - bár a napi féltucat körüli tranzakciószámot ez a formátum már 9 éve stabilan tartja. Ez idő alatt a 4 ezer forint körüli átlagos eladási ár 5-6 ezer forint közöttire emelkedett.

A sorozat május 28-i, harmadik állomásán az AWS-ben biztonsági megoldásait vesszük nagyító alá. Átnézzük a teljes AWS security portfóliót a konténerbiztonságtól a gépi tanulásos alkalmazások védelmén át, egészen az incidenskezelésig.

a címlapról

GENERATÍV

0

A Stack Overflow adataival okosodik a ChatGPT

2024. május 9. 14:00

A Google után a másik legmeghatározóbb piaci szereplővel is együttműködést írt alá a világ legnagyobb fejlesztői közösségi platformja.