:

Szerző: Dömös Zsuzsanna

2023. szeptember 7. 10:31

Egy összeomlás után sikerült ellopni a Microsoft aláírókulcsát

A kormányzati e-mail fiókok feltöréséhez használt aláírókulcsot egy Windows összeomlás után sikerült ellopni, közölte a cég átfogó elemzés után.

A Microsoft felhőszolgáltatásának hibáját kihasználva sikerült hozzáférniük kínai hackereknek amerikai és európai kormányzati dokumentumokhoz, többek közt alkalmazottak e-mail fiókjaihoz – erősítette meg a támadás tényét a redmondi szoftveróriás még júliusban. A Storm-0558 néven említett kiberbűnözői csoport a becslések szerint 25 szervezet e-mail-fiókjait kompromittálta, köztük kormányzati szerveket, és a szervezetekhez kapcsolódó ügyfélfiókokat.  Az Egyesült Államok külügyminisztériuma és Kereskedelmi Minisztériuma nyilatkozatai szerint ők is az érintett ügynökségek közé tartoznak. 

A cég nemrég fedte fel, hogy a hackerek az egyik mérnök vállalati fiókját törték fel, majd olyan elektronikus aláírásra tettek szert, aminek birtokában hozzáférhettek az Azure és az Exchange védett részeihez. A Microsoft-fiók aláírókulcsával sikerült tokeneket hamisítani a Microsoft megerősített Azure AD felhőszolgáltatásához. Arra azonban egy ideig nem közöltek magyarázatot, hogyan szerezték meg az elkövetők a hitelesítő adatokat a Microsoft belsős hálózatából.

china-hacker

8 erős érv a friss AI Engineering alapjai képzésünk mellett

Összefoglaltuk röviden, hogy miért érdemes részt venni a május 26-án induló online tanfolyamon.

8 erős érv a friss AI Engineering alapjai képzésünk mellett Összefoglaltuk röviden, hogy miért érdemes részt venni a május 26-án induló online tanfolyamon.

A redmondi cég szerdai közlése szerint az egyik mérnök vállalati fiókjának feltörése után sikerült a Storm-0558-nak ellopnia a kulcsot, amivel csak olyan alkalmazott rendelkezhetett, aki átesett előtte egy háttérellenőrzésen, illetve a kulcsot is csak egy többfaktoros biztonsággal ellátott speciális munkaállomáson lehetett használni. A dedikált környezetben a védelem érdekében az e-mailezés és a külsős kommunikáció nem volt engedélyezett, a környezet ráadásul elkülönítetten működött a Microsoft hálózatának többi részétől.

A szigorú biztosítékok jelentette védelem azonban hatástalanná vált 2021. áprilisában, amikor összeomlott a munkaállomás, ekkor a Windows a memóriában tárolt összes adatot lemezre írta, hogy a mérnökök később egy debugging környezetben diagnosztizálhassák az okokat. A kulcs azonban egy technikai hiba miatt kódolatlanul benne maradt a mentésben annak ellenére, hogy az érzékeny adatok és aláíró kulcsok jellemzően nem képezik a diagnosztikához szükséges mentés részét.

Túl sok, számos esetben ellentétes hatás éri az IT munkaerőpiacot, a kínálati piac a béreket, a költséges AI pedig a headcountot eszi.

a címlapról

monopoly

0

Nekimegy az Arm-nak az USA

2026. május 18. 13:53

A helyi versenyhatóság azt vizsgálja, hogy az Arm visszaélt-e piaci erőfölényével.