:

Szerző: Koi Tamás

2023. augusztus 7. 13:44

Hiánypótló fejlesztések érkeznek a Threadsbe

Rövidesen olyan hiánypótló fejlesztések kerülnek be a Meta újszülött közösségimédia-platformjába, a Threadsbe, mely a várakozások szerint jelentősen javítja majd a platform használhatóságát, egyben hozzájárul a felhasználók megtartásához.

Ahogy arra Mark Zuckerberg, a Meta első embere korábban már utalt, gőzerővel zajlik a Threads nevű, vadonatúj, szöveges kommunikációra kihegyezett közösségimédia-platform fejlesztése, részben azzal a kimondott reménnyel, hogy az újszülött közeg hosszútávon is érdekes tudjon maradni akár több százmillió felhasználó számára is.

Zuckerberg egy pénteki Threads-bejegyzésében konkrét említést tett arról, hogy a felhasználók által leginkább hiányolt két funkció illetve képesség, a webes felület és a kereső heteken belül elkészülhet - mindkét újítás elsősorban azoknak kedvez, akik rendszeresen használnák a platformot PC-s böngészőkben.

Bár a Thread posztokat jelenleg is el lehet érni asztali böngészőkből, azokat legfeljebb olvasni lehet így, ha valaki válaszolni akar egy üzenetre, netán újra megosztaná vagy lájkolná, akkor csupán egy QR-kódot jelenít meg neki egy felület, ami a Threads mobilalkalmazás letöltési linkjét tartalmazza.

threads_app

Az AI és a nagy full-full-stack trend

Az AI farvizén számos új informatikai munkakör születik, vagy már ismert munkák kapnak új nevet és vele extra elvárásokat is.

Az AI és a nagy full-full-stack trend Az AI farvizén számos új informatikai munkakör születik, vagy már ismert munkák kapnak új nevet és vele extra elvárásokat is.

A keresőfunkció szintén meglehetősen foghíjasnak számít, legalábbis jelenleg csak felhasználói fiókokra lehet keresni velük, más posztokra nem, illetve a szabadszavas keresés sem támogatott.

A két fenti hiányosság nyilvánvalóan elsősorban azokat a felhasználókat érinti leginkább, akik a Twitteren (illetve most már X-en) szocializálódtak, mely eredendően elsősorban egy böngészőkhöz tervezett platform volt, így számukra a Threads a jelenlegi formájában kevésbé számíthat hosszútávú alternatívának.

Igény márpedig lenne alternatívára, legalábbis erre utal, hogy a július 5-én élesbe állt platform a kezdeti napokban sorra döntögette a rekordokat, így az indulást követő órákban már több felhasználója volt, mint az összes többi korábbi Twitter-alternatívának összesen, nem egészen egy hét alatt pedig sikerült átlépni a mérföldkőnek számító százmilliós felhasználószámot.

Az aktív felhasználók száma azóta megfeleződött, Zuckerberg szerint ez azonban természetes jelenség és az újításoknak köszönhetően a Threads egy stabil növekedési pályára állhat majd a jövőben.

Szeptember 15-én, hétfőn ONLINE formátumú, a Kafka alapjaiba bevezető képzést indít a HWSW, ezért most összefoglaltuk röviden, hogy miért érdemes részt venni ezen a tanfolyamon.

a címlapról

MS

0

Lezárta a Teams-ügyet az EU

2025. szeptember 12. 12:45

A Bizottság elfogadta a Microsoft által tett engedményeket, nincs retorzió az idestova öt éve húzódó eljárás végén.

bango

3

Tartalomautomatával bővül a OneTV

2025. szeptember 12. 09:27

A One tévés platformjába a Bango DVM-jét integrálják, ami jelentős mértékben megkönnyíti az új tartalomszolgáltatások bevezetését.