:

Szerző: Koi Tamás

2023. július 28. 11:15

Lepkehálókkal megy a Threads-felhasználók után a Meta

A fergeteges rajtot követően érezhetően veszített a lendületéből a Meta új közösségi platformrja, az Instagramra épülő Threads, mely a megjelenést alig pár nappal követő csúcs után máris elvesztette aktív felhasználói bázisának több mint felét.

Tegnap egy a cég dolgozói előtt tartott, a Reuters által szemlézett beszédében maga Mark Zuckerberg, a Meta vezérigazgatója is elismerte, hogy a hónap elején indult, a Twitterhez nagyon hasonló felépítésű Threads közösségi platform a kezdeti napokban mért csúcsot követően jelentősen veszített lendületéből. 

A július 5-én élesbe állt platform a kezdeti napokban sorra döntögette a rekordokat, így az indulást követő órákban már több felhasználója volt, mint az összes többi korábbi Twitter-alternatívának összesen, nem egészen egy hét alatt pedig sikerült átlépni a mérföldkőnek számító százmilliós felhasználószámot.

butterfly_net

Az AI és a nagy full-full-stack trend

Az AI farvizén számos új informatikai munkakör születik, vagy már ismert munkák kapnak új nevet és vele extra elvárásokat is.

Az AI és a nagy full-full-stack trend Az AI farvizén számos új informatikai munkakör születik, vagy már ismert munkák kapnak új nevet és vele extra elvárásokat is.

A kezdeti érdeklődők ugyanakkor amilyen gyorsan jöttek, olyan gyorsan távoztak, legalábbis Zuckerberg szerint a Threads még "nincs ott", hogy akár csak a kezdeti felhasználói bázis felét megtartotta volna. A Meta első embere ugyanakkor kiemelte, hogy az ügyféllemorzsolódás még így is jobban alakul a vártnál, illetve teljesen normálisnak tekinthető ilyen fokozott érdeklődés esetén.

Az üzemeltető ettől függetlenül igyekszik majd a jövőben új eszközökkel és fejlesztésekkel maradásra bírni a felhasználókat, így az applikáció és az asztali böngészős felület a jövőben számos új funkciót kaphat - így várhatóan a két eddigi legnagyobb hiányzó a jól használható kereső és a direkt üzenetek küldésének lehetősége is bekerül majd a platformba.

Ezzel párhuzamosan a Meta illetékeseinek nyilatkozata arra utal, hogy az Instagram további szerepet kaphat majd nem csak az ügyfélszerzés, hanem az ügyfélmegtartás terén is. A Threads gyakorlatilag az Instagram egyik oldalhajtásaként jött létre, a két szolgáltatáshoz használt felhasználói fiók teljesen össze is kapcsolódik, emellett nem elképzelhetetlen, hogy az Instagram felületén a jövőben megjelenhetnek majd a releváns vagy legfontosabb Threads-üzenetek valamilyen formában.

Ez ugyanakkor egyben azt is előrevetíti, hogy a népszerűség növeléséhez az Instagramot használó cég számára továbbra is kihívást fog jelenteni a nyitás az EU-s tagállamokban élők felé, a helyi jogszabályi környezet ugyanis kifejezetten tiltja két szolgáltatás ilyen jellegű összekapcsolását.

Szeptember 15-én, hétfőn ONLINE formátumú, a Kafka alapjaiba bevezető képzést indít a HWSW, ezért most összefoglaltuk röviden, hogy miért érdemes részt venni ezen a tanfolyamon.

a címlapról

MS

0

Lezárta a Teams-ügyet az EU

2025. szeptember 12. 12:45

A Bizottság elfogadta a Microsoft által tett engedményeket, nincs retorzió az idestova öt éve húzódó eljárás végén.

bango

5

Tartalomautomatával bővül a OneTV

2025. szeptember 12. 09:27

A One tévés platformjába a Bango DVM-jét integrálják, ami jelentős mértékben megkönnyíti az új tartalomszolgáltatások bevezetését.