Szerző: Vörös Péter

2000. november 30. 10:25

A Sega részvényárfolyama jelentősen emelkedett annak hírére, hogy a cég a Motorola-val fog együttműködni

Az együttműködés témája természetesen Sega játékok lesznek - és természetesen a Motorola mobiltelefonjaiban használatos játékok. A hírre a Sega részvényárfolyama 19%-kal emelkedett. A márciusban záruló pénzügyi év már a negyedik év lesz egymás után, amelyet veszteséggel zár a Sega. A Motorola 'multiple communication' mobiltelefonjai lényegében kéziszámítógépek is lesznek egyben, ezekhez fogja a játék részt a Sega szállítani.

A Sega alapvető kilátásai továbbra sem rózsásak: az idén eddig 63%-ot zuhant a cég részvényárfolyama. Előfordulhat az is, hogy a cégnek csökkentenie kell profit előrejelzését, ha a vállalat nem szerepel jól a karácsonyi szezonban.

A cég a világ harmadik legnagyobb videojáték gyártója, amely a szeptember 30-ával végződő pénzügyi félévét 282 millió $ nettó veszteséggel zárta, miután csökkentenie kellett a Dreamcast árát ahhoz, hogy jobban versenyezzenek a Sony PlayStation2-vel.

A Motorola új telefonjai jövő év első felében kerülnek a piacra, a megállapodás szerint a Borkov (egy Sega játék) előre installálva lesz a készülékeken, míg a többi Sega játékot az Internetről tölthetik le a felhasználók.

Előfizetési lehetőség a NetAcademia és a Training360 mind a 600 online tanfolyamára 1 éven át 1 tanfolyam áráért. Siess, ez az őrült ajánlat csak október 31-ig él!

a címlapról

Vimeo Record

1

Videós üzenetküldőt indít a Vimeo

2020. október 28. 08:46

Az ingyenesen használható vállalati megoldás az elnyúló megbeszéléseket, és hosszas emaileket hivatott kiváltani.