Szerző: Koi Tamás

2023. július 11. 09:17

Ezért nem indulhatott el a Threads az EU-ban

Egy nap híján egy hete indult el a világ száz országában a Meta vadonatúj közösségi szolgáltatása, a Threads, melynek kezdeti, óriási növekedésétől azóta folyamatosan hangos az internet. És éppen ennek a növekedésnek a logikája szabhat gátat annak, hogy a platform megjelenjen az Európai Unióban.

Napokon belül az indulását követően átlépte százmilliós álomhatárt a Meta vadonatúj közösségi platformjának, a Threads-nek a felhasználói bázisa, mindezt úgy, hogy az applikáció összesen mintegy száz országban vált elérhetővé - leszámítva az Európai Unió tagállamait. Az óriási siker mögött a jól felépített, kiábrándult twitterezőkre építő kommunikáció mellett a kritikusok szerint olcsó trükk húzódik, ami egyben a legfőbb kiváltó oka is annak, hogy a platform nem érhető el az EU-s állampolgárok számára - és ez jó eséllyel még hosszú ideig így is maradhat.

A Meta The Verge által idézett hivatalos álláspontja szerint a Threads a "jövőbeni bizonytalan szabályozói környezet" miatt nem indult el az európai nemzetközösségben, és jóllehet a cég soha nem nevezte meg, egyöntetű vélemények szerint az Európai Unióban tavaly november óta kötelezően alkalmazandó, digitális piacok működéséről szóló jogszabály, azaz a Digital Markets Act (DMA) tehetett keresztbe az európai rajtnak.

A DMA egyik alapvető fundamentuma, hogy a múltban tapasztalható hosszadalmas vizsgálatoknak elébe menve megakadályozza, hogy a bevételük és felhasználói bázisuk alapján kapuőrökként definiált cégek visszaéljenek az erőfölényükkel, vagyis az uniós versenyjogban minősített, a nagy technológiai multikra a múltban különösen jellemző esetet kimerítsék.

threads_insta_twitter

Az új jogszabály értelmében a cégeknek önbevallásos alapon kell nyilatkozniuk arról, hogy kapuőröknek minősülnek-e - ezt egyébként július elejéig hét technológiai vállalat magára, köztük a Meta-val. Mindez a DMA-ban felsorolt számos többlet kötelezettséget jelent számukra, így egyebek mellett ezek a cégek:

  • Többé nem zárhatják be az ügyfeleket/előfizetőket a saját ökoszisztémájukba,
  • Többé nem dönthetnek önkényesen az eszközökre kötelezően, gyárilag telepített és eltávolíthatatlan appokról, továbbá nem írhatják elő, hogy az applikációkat milyen forrásból köteles beszerezni a felhasználó,
  • Nem hozhatják saját platformjaikat és termékeiket helyzetbe a riválisok kárára,
  • Illetve biztosítaniuk kell az általuk kezelt üzenetküldő platformok átjárhatóságát.

A senior horizonton túl: a staff meg a többiek

Senior tapasztalati szint fölött van még pár egzotikus lépcsőfok, illetve a mögöttük rejtőző elvárások.

A senior horizonton túl: a staff meg a többiek Senior tapasztalati szint fölött van még pár egzotikus lépcsőfok, illetve a mögöttük rejtőző elvárások.

A Threads esetében különösen a harmadik pont lehet aggályos a jogalkotói szándékot figyelembe véve, hiszen az új platform egy az egyben az Instagram regisztrációkat hasznosítja újra, azaz a felhasználók az instagram-fiókadataikkal a Threadsre is bejelentkezhetnek, ami kimerítheti azt a tilalmat, hogy a platformüzemeltető nem hozhatja helyzetbe saját termékét a versenytársak kárára egy-egy szolgáltatás üzemeltetése, használata során.

Emellett az európai jogszabályi környezetben aggályos lehet a Meta azon gyakorlata is, hogy a Threads-fiókokat csak az Instagram-fiókokkal együtt lehet törölni.

A DMA a fentieken túl kifejezetten tiltja a kapuőr számára, hogy az felhasználói beleegyezés nélkül az általa üzemeltetett platformokon összevontan kezelje egy adott felhasználó fiókjait célzott hirdetések kiszolgálása érdekében - ennek a szabályozási elemnek a komplexitása és részletessége szintén hátráltathatja a Threads európai indulását. A platform ugyanakkor a Meta saját adatvédelmi felelőse szerint megfelel az EU egységes adatvédelmi rendeletében, azaz a GDPR-ban foglaltaknak.

A Meta ezzel együtt bevallottan nem kívánja elengedni Európát, ahol szolgáltatásait több százmillióan használják, a Threads regisztrációs logikája ugyanakkor egyelőre gátat szab az európai rajtnak, így amíg nem válik teljesen szét a szolgáltatás az Instagramtól.

A brüsszeli szankciók törvények működnek!


A Threads európai rajtjának elhalasztása az uniós szabályozás kapcsán máris két olvasatban jelenik meg internet-szerte. A szkeptikusok szerint a DMA-hoz hasonló jogszabályok indokolatlanul hátráltatják az innovációt a régióban, illetve lassítják a fejlődést, míg a mellette érvelők szerint az, hogy az app nem érhető el az EU-ban csak azt mutatja, hogy az új jogszabályi környezet működik és hatékonyan védi az uniós állampolgárokat.

Az uniós rajt elhalasztásának mindenesetre annyi kézzelfogható előnye mindenképpen lesz az európaiak számára, hogy a helyi felhasználók alighanem már egy funkcióiban és működésében kiforrottabb Threads-t kezdhetnek el használni, mely egyben magasabb szintű adatvédelmet és a piac szempontjából fair(ebb) működést garantál - hogy pontosan mikortól, azt egyelőre azonban még megtippelni sem kívánja a Meta.

A sorozat május 28-i, harmadik állomásán az AWS-ben biztonsági megoldásait vesszük nagyító alá. Átnézzük a teljes AWS security portfóliót a konténerbiztonságtól a gépi tanulásos alkalmazások védelmén át, egészen az incidenskezelésig.

a címlapról

GENERATÍV

0

A Stack Overflow adataival okosodik a ChatGPT

2024. május 9. 14:00

A Google után a másik legmeghatározóbb piaci szereplővel is együttműködést írt alá a világ legnagyobb fejlesztői közösségi platformja.