Szerző: mz

2000. november 30. 09:07

Az AMD a kiszolgálók piacára kacsintgat

[EB News, Techweb] Egy évvel azután, hogy az AMD néhány laza mozdulattal átrendezte a PC piacot, a cég nem üldögél babérjain. Az AMD most arra készül, hogy új termékeivel és technológiáival már 2001 első felében meghódítsa a munkaállomások és az alsóbb kategóriába tartozó szerverek piacát. Csakhogy hiába ígéretes ez a piaci szegmens, hatalmas kihívásokkal is szembe kell néznie.

A Dataquest szerint a harmadik negyedév során több, mint egy millió kiszolgálót adtak el, ezek nagyjából felét a Compaq, a Hewlett-Packard és az IBM gyártották - ezek mindegyike már az AMD ügyfele, legalábbis ami az asztali Athlon processzorok felhasználását illeti.

Az AMD hasonlóan újszerű megoldásokat kíván bevezetni a kiszolgálók piacára, mint ahogy az asztali gépeknál már megtette; alapjában elfogadott szabványokra építkezve mutatja be saját technológiáit.

Lehet, hogy az AMD sikerei a PC piacon nem fogják olyan könnyen megalapozni a kiszolgálók piacán szerzendő részesedését, mint azt gondolnánk. A teljesítmény - pontosabban az órajelek - látványos növelése, a játékosok AMD-rajongása nem lesz elegendő a megcélzott vásárlóknak: ők olyan kérdéseket fognak feszegetni, mint a stabilitás, megbízhatóság, alacsony költségek.

Először a fájl és nyomtató szerver piacot célozhatja meg jó eséllyel az Athlon: a Unisys-féle 32 Intel processzoros nagygépekre egyelőre esélye sincs az AMD-nek. Először bizonyítaniuk kell a fenti három tényező közül legalább a stabilitást és a megbízhatóságot.

A potenciális nyereség óriási: az Intel a Xeon egyes változatait a megfelelő asztali proci árának hatszorosáért tudta eladni. Az AMD az első 2-processzoros, kezdő szintű szerverekbe szánt chip-jét jövő év első felére tervezi. Az EB News által meginterjúvolt három OEM gyártó a megbízhatóságot emelte ki a következő tényezőkkel kapcsolatban: 1. tudja-e az AMD legyártani és szállítani a termékeket; 2. tervezett, stabil roadmap a gyorsabb órajelekkel ill. továbbfejlesztett technológiákkal kapcsolatban; 3. megfelelő mennyiségű hitelesített chipset.

Először várhatóan a kisebb OEM gyártók fognak AMD processzoros szervereket gyártani. A kérdés az, hogy vajon eljött-e ennek az ideje?

A chipset-ek kérdése szintén nagyon fontos: az AMD már bemutatta 760 MP chipset-jét és várható, hogy a Via és az ALI is gyártani fog több-processzoros chipset-et az AMD processzoraihoz. Az AMD megerősítette, hogy a cég a 4 ill 8-processzoros világba csak a Hammer generációjú, 64-bites chip-ekkel fog betörni.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról