Szerző: Koi Tamás

2023. június 1. 12:56

Itthon is küszöbön az autóbérlés Airbnb-momentuma

Magyarországon ma jellemzően a közösségi autómegosztók kínálják jóformán az egyetlen, széles körben elérhető rövid távú autóbérlési lehetőséget, ám nemzetközi minták alapján már hazánkban is működnek olyan platformok, melyek az autók kiadásában is segítenek a tulajdonosoknak. Új szereplő a mezőnyben a Cristo, mely bizonyos szempontból teljesen egyedülálló megoldással lép piacra pár héten belül.

A gépjárművek megszerzési és fenntartási költsége Magyarországon jövedelemarányosan az egyik legnagyobb Európában, szinte hetente jelennek meg a különböző szakportálokon azok a cikkek, melyek az üzemanyagár, a szervízköltségek vagy éppen a biztosítási díjak elszállásáról és annak összességében az autótartásra gyakorolt hatásáról szólnak. Pedig még egy magánszemély esetében sem kell feltétlenül igaznak lennie annak a tételnek, hogy az autó csak viszi a pénzt, hiszen viszonylag kézenfekvő módszerrel termelhet is, akár annyit, hogy az számottevő passzív jövedelemforrássá is válhat.

Ez a módszer, vagy lehetőség, a bérbeadás, melytől az autótulajdonosok a mai napig tartanak mint a tűztől, részben jó okkal. Egy autó adott esetben jelentős értéket képvisel, a bérlés során pedig számos olyan esemény vagy probléma merülhet fel, melyek megfelelő tapasztalatok, illetve jogi és biztosítási háttér nélkül mind anyagi mind emberi szempontból megterhelők lehetnek.

Az autótokat bérbe adni nem kell félnetek...


A GreenGo-hoz vagy a Share Now-hoz hasonló közösségi autómegosztó platformok évekkel ezelőtt megtalálták már erre a megoldást, ezek a rendszerek azonban egyirányúak, azaz csak bérlőket szolgálnak ki, a bérbeadó pedig egy szervezet, melyet nem ritkán maga az autógyártó vagy forgalmazó üzemeltet. 

Pedig az autók olcsó rövidtávú bérlése mellett azok egyszerű bérbeadására a fenti okok miatt manapság hazánkban is mindennél nagyobb igény mutatkozik, a legtöbben azonban jobb híján önszerveződő facebook-csoportokon keresztül adnak ki vagy bérelnek másoktól autókat.

A senior horizonton túl: a staff meg a többiek

Senior tapasztalati szint fölött van még pár egzotikus lépcsőfok, illetve a mögöttük rejtőző elvárások.

A senior horizonton túl: a staff meg a többiek Senior tapasztalati szint fölött van még pár egzotikus lépcsőfok, illetve a mögöttük rejtőző elvárások.

A bérbeadók és bérlők közti közvetítésre eddig Magyarországon jobbára két platform vállalkozott, az első, az Autopal pár éve lehúzta a rolót, így gyakorlatilag egyedüliként maradt a piacon a RentBen, illetve most csatlakozik hozzá a Cristo, mely jellemzően a keveset autózók számára kínált használatalapú casco-biztosítása miatt vált napjainkban különösen relevánssá a fenntartási költségeken faragni kívánó autótulajdonosok számára.

A Cristo autós platformot üzemeltető Smartsurance Kft. zászlóshajó terméke ugyan bevallottan a gépjárműbiztosítás (casco-biztosítás), a cég azonban folyamatosan igyekszik újabb, az autósok széles köre számára hasznos szolgáltatásokkal kiegészíteni a repertoárt. 

A társaság idei kétségtelenül legnagyobb dobása Cristo Share nevű carsharing szolgáltatás bevezetése lesz, mely a nemzetközi és részben már a hazai piacon is elérhető minták alapján közvetít bérbeadó és bérlő között egy okostelefonos applikáción keresztül.

Plug and share


A Cristo saját megoldása a cég használatalapú casco-szolgáltatásával rendelkező autósok számára ismerős telemetriai eszköz, a Beat révén válik teljesen egyedivé a mezőnyben. Ez a kütyü rögzíti és mobilneten keresztül elküldi az autó lokációját, egyes menettulajdonságait, illetve adott esetben kiolvashat az OBD-porton keresztül olyan információkat, mint az üzemanyagszint vagy az akkumulátor töltöttsége. Ezeket - megfelelő adatvédelmi fékek közbeiktatásával - mind kitűnően fel lehet használni egy bérbeadási-bérlési folyamat során.

cristoshare

A Beat által kinyert adatok a bérlés során ugyan nem kötelező, de erősen ajánlott casco-biztosítás elszámolásakor válnak elsőként relevánssá. Így abban az esetben, ha az autóra Cristo Cascót kötött a tulajdonos, a bérlés idején is csak a (bérlő által) ténylegesen megtett út után kell biztosítási díjat fizetnie, melyekre egyébként a bérautók esetében általánosan használt pótdíjazás érvényes (jelen esetben 2,5x a szorzó), ám ezt a hagyományos biztosítási módozatokkal ellentétben nem kell a szerződés egész időtartamára kifizetnie a tulajdonosnak.

A fentiek mellett a bérlő - mintha csak a saját autóját használná a Cristo appban - tájékoztatást kap, ha fizetős autópályaszakaszon közlekedik vagy fizetős parkolási zónában állt meg, a díjakat pedig azonnal ki is fizetheti az appban. Ha ezeket elmulasztja, a bérbeadó a bérlés lezárásakor erről értesítést kap, így ha a bérlő nem tudja igazolni, hogy más módon fizette meg a fenti díjakat (pl. parkolóautomata nyugtája, visszaigazoló SMS stb.), a tulajdonos érvényesítheti a kaucióból (ha volt ilyen) a potenciálisan felmerülő büntetési tételeket.

A telemetriai eszköz az autó által a bérlés időtartama alatt megtett útvonalat a bérbeadónak adatvédelmi okokból értelemszerűen nem mutatja meg, egy kivétel azonban mégis akadhat - ha a gépjármű elhagyja az országot, és erre a tulajdonos nem adott engedélyt, erről mind a bérlő, mind a tulajdonos értesítést kap rövid türelmi idő elteltével.

Nézz a szemembe!


A bérlési folyamat - különösen egy olyan nagy értékű használati tárgy, mint egy gépjármű esetében - erős kölcsönös bizalomra épül, ezért a Cristo mind a bérlő, mind a bérbeadó részéről távoli okmányalapú azonosítást igényel, emellett értékelési rendszer is segíti kiszűrni a kevésbé megbízható, problémás tulajdonosokat vagy bérlőket.

A közösségi autómegosztó platformokkal kapcsolatos tapasztalatok azt mutatják, hogy a bérlők sokszor nem vigyáznak kellőképpen a bérleményekre, a kisebb-nagyobb károk ezért a rendszer kvázi mindenki által elfogadott szerves részévé váltak. A Cristo Share-hez hasonló carsharing megoldásoknál azonban ennek teljesen más a filozófiája - magyarázza Szota Szabolcs, a szolgáltató ügyvezetője. 

Itt ugyanis a kulcs visszaadásakor a szemébe kell nézni a tulajdonosnak és ott helyben, személyesen felelősséget kell vállani mindenért, ami a bérlés időtartama alatt történt.

Szota szerint az autóbérlésnek ez a formája Nyugat-Európában már teljesen elfogadott, illetve már Kelet-Európában is terjeszkednek olyan nemzetközi szolgáltatók, mint pl. a cseh, a szlovák és a lengyel piacon jelen lévő HoppyGo. A digitális eszközökön, applikációkon keresztüli autóbérlés pedig a jelenlegi gazdasági környezetben egyre inkább tálcán kínálja a terepet az olyan szolgáltatóknak, mint a rövidtávú ingatlankiadásra specializálódott Airbnb.

A Cristo csapata az Airbnb mintájára a rövid távú autóbérlés jelentős felfutására számít Magyarországon is, és bár Szota saját bevallása szerint bérlőként sokkal szívesebben venne bérbe magánszemélytől autót, komoly erőforrásokat szánnak majd arra, hogy a kis és közepes flottákkal rendelkező cégeket is bevonzzák a platformra, hiszen a gépjárművek biztonságos bérbeadásában ezek éppúgy érdekeltek lehetnek, mint a saját autójukat kiadó magánszemélyek.

A Cristo Share a jövő héten az előregisztrációval indul, a szolgáltatás éles bevezetése ezt követően, június közepén várható.

Milyen technológiai és munkaerőpiaci hatások érhetik a backendes szakmát? Május 8-án végre elindul az idei kraftie! meetup-sorozat is (helyszíni vagy online részvétellel).

a címlapról