:

Szerző: Dömös Zsuzsanna

2023. március 7. 10:30

Bezárja mintegy százfős budapesti irodáját a Gameloft

Váratlan bejelentést kaptak múlt héten a Közraktár utcai stúdió dolgozói, még kisebbre zsugorodik a világszintű mobilfejlesztés hazai jelenléte.

A szerte a világon több tucat stúdiót birtokló francia Vivendi médiavállalat 2016-ban vásárolta fel az 1999-ben alapított Gameloft játékstúdiót, aminek élére január negyedikén érkezett új vezérigazgató. A pozícióra választott Alexandre de Rochefort új korszakot ígért a Gameloft életében, melynek részeként átszervezést lengetett be, de ennek részleteit akkor még nem ismertették.

Vélhetően ennek a reorganizációs folyamatnak a része, hogy a francia vállalat felszámolja a körülbelül 90 főt foglalkoztató budapesti irodát, ezzel pedig még kisebbre zsugorodik a világszintű mobiljáték-fejlesztés hazai jelenléte. A leépítésről iparági források útján értesült HVG szerint a munkatársakkal március elsején közölték, hogy megszűnik munkahelyük. Forrásunk elmondása alapján jelenleg még zajlanak az egyeztetések a cégen belül, hogy meddig maradhatnak, egyelőre hivatalos felmondást nem kaptak.

A döntés hátterével kapcsolatban kérdéseket küldtünk a francia anyacég PR és kommunikációs menedzserének, amennyiben választ kapunk, cikkünket frissítjük.

gameloft

Az AI és a nagy full-full-stack trend

Az AI farvizén számos új informatikai munkakör születik, vagy már ismert munkák kapnak új nevet és vele extra elvárásokat is.

Az AI és a nagy full-full-stack trend Az AI farvizén számos új informatikai munkakör születik, vagy már ismert munkák kapnak új nevet és vele extra elvárásokat is.

A LinkedIn szakmai közösségi oldalon és Twitteren már több felszabaduló szakember jelezte, hogy nyitott az új lehetőségekre és munkahelyet keres. A hír láthatóan váratlanul érte a csapatot, ami érthető annak fényében, hogy másfél hete még a legnagyobb hazai játékfejlesztő konferencián, a Budapest Game Dev Dayen adtak elő a munkatársak. Egy játékfejlesztő a Twitteren osztotta meg, hogy a március elseji bejelentés teljesen váratlanul érte, főleg miután egy költözés miatt hozzá kellett nyúlnia a megtakarításaihoz.

A 2012 óta működő Gameloft Budapest olyan játékokon dolgozott, mint a City Mania vagy a Dragon Mania Legends, utóbbi cím több mint 50 millió letöltéssel a stúdió legsikeresebb termékei közé tartozik, de a nevéhez köthető az Asphalt, valamint több Disney és Marvel franchise-hoz tartozó mobiljáték is.

Szeptember 15-én, hétfőn ONLINE formátumú, a Kafka alapjaiba bevezető képzést indít a HWSW, ezért most összefoglaltuk röviden, hogy miért érdemes részt venni ezen a tanfolyamon.

a címlapról

MS

0

Lezárta a Teams-ügyet az EU

2025. szeptember 12. 12:45

A Bizottság elfogadta a Microsoft által tett engedményeket, nincs retorzió az idestova öt éve húzódó eljárás végén.

bango

5

Tartalomautomatával bővül a OneTV

2025. szeptember 12. 09:27

A One tévés platformjába a Bango DVM-jét integrálják, ami jelentős mértékben megkönnyíti az új tartalomszolgáltatások bevezetését.