:

Szerző: Dömös Zsuzsanna

2022. március 25. 12:00

350 ezren váltották be az eMag jóvátételi kuponjait

Nagy kiszerelésű vízlágyító só és öblítő, illetve havi pelenkacsomag vásárlásához váltották be a legtöbben az eMAG bruttó 3 ezer forint értékű vásárlási utalványait, de kaptak az alkalmon azok is, akik vezeték nélküli fülhallgatóra és fitneszpántra vágytak.

A Gazdasági Versenyhivatal tavaly májusban kétszázmillió forint bírság megfizetésére, továbbá nagyságrendileg négymilliárd forint összegű jóvátételre kötelezte a hazai e-kereskedelmi piac legnagyobb szereplőjét, az eMAG-ot, amiért a cég éveken keresztül megtévesztően akciózta egyes termékeit.

A cégcsoport a GVH-val kötött megállapodás keretében tavaly júniusban bruttó 3 ezer forint értékű vásárlási utalványt küldött minden olyan ügyfelének, aki az előző 12 hónapban az eMAG.hu-n bármilyen értékben vásárolt. A kuponokat 6 hónapig lehetett beváltani legalább bruttó 10 ezer forintos kosárérték elérése esetén.

emag_kupon_beváltás

5 erős érv a Kafka alapozó képzésünk mellett

Szeptember 15-én, hétfőn ONLINE formátumú, a Kafka alapjaiba bevezető képzést indít a HWSW, ezért most összefoglaltuk röviden, hogy miért érdemes részt venni ezen a tanfolyamon.

5 erős érv a Kafka alapozó képzésünk mellett Szeptember 15-én, hétfőn ONLINE formátumú, a Kafka alapjaiba bevezető képzést indít a HWSW, ezért most összefoglaltuk röviden, hogy miért érdemes részt venni ezen a tanfolyamon.

Az eMag pénteki közleménye szerint a kuponokat összesen 350 ezer ügyfél váltotta be 1,1 milliárd forint értékben, összesen 220 ezer termékre. A kuponok 68 százalékát az eMAG által forgalmazott termékek vásárlásakor vették igénybe az ügyfelek, a fennmaradó 32 százalékot viszont az eMAG a Marketplace platformon árusító kereskedőknél használták el.

A hétköznapi cikkek nyertek


Darabszám alapján a legnépszerűbb kuponbeváltással rendelt termékek

  • a mosogatógépben használatos vízlágyító só négy kilogrammos kiszerelésű változata,
  • a különböző nagy kiszerelésű öblítők,
  • illetve a havi kiszerelésű, 150-180 darabos pelenkacsomagok voltak.

A műszaki termékek közül egy True Wireless fülhallgató, illetve egy jutányos árú fitneszpánt beszerzésekor váltották be az utalványt kiemelkedően sokan, de a számítógépes perifériák (billentyűzet, egér, webkamera), illetve építő-, kirakós- és társasjátékok is népszerűek voltak.

A voucherek Debrecenben voltak a legnépszerűbbek, ahol több mint 30 millió forint volt a beváltások értéke, míg második helyen Budapest XI. kerülete áll csupán pár százezer forinttal alacsonyabb összeggel. Pécs bronzérmes helyre jutott be közel 26 millió forint értékű beváltással.

Megyei szinten Pest megyéből éltek legtöbben az utalvány adta lehetőséggel (több mint 447 millió forint értékben), a második helyre Borsod-Abaúj-Zemplén, a harmadikra pedig Győr-Moson-Sopron jutott 59 milliós, illetve 57 millió forint körüli összeggel. A legnagyobb - mintegy 180 millió forintos - értékben a tavalyi év 48. hetében váltották be a háromezer forintos utalványokat.

Visszatérő, 63. kraftie adásunkban rugóztunk a 4 napos munkahéten, a home office lassú halálán, a PIP-en és LinkedIn beállításokon, illetve a neres adás folytatásán is.

a címlapról

orcl

0

Sokkolta a Wall Streetet az Oracle

2025. szeptember 10. 09:51

A cég szerződéses lekötött megrendelésállománya az egekben, hatalmas növekedés jöhet a következő években.