Szerző: Asztalos Olivér

2021. október 6. 10:39

Intel: lenullázzuk az AMD előnyét

Az Intel elnök-vezérigazgatója szerint csak hetek és hónapok kérdése, hogy behozzák lemaradásukat az AMD-vel szemben.

Pat Gelsinger a CRN magazinnak adott nyilatkozatában kijelentette, hogy a nagy rivális másodvirágzásának vége. Az Intelhez idén visszaért szakember szerint az elmúlt nagyjából nyolc hónap során sikeresen definiálták a vállalat különféle irányait és fejlesztéseit, beleértve a gyártástechnológiát, a chiptokozást, illetve a szoftveres megoldásokat.

Toxikus vezetők szivárványa

Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Toxikus vezetők szivárványa Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Az elnök-vezérigazgató beismerte, hogy az Intel nem végzett elég jó munkát az elmúlt pár évben. Ennek köszönhető, hogy a harmadik negyedévben már 80 százalék alá csökkent a gyártó részesedése a komplett x86-os processzorpiacon. Gelsinger szerint vállalatának az utóbbi időben nem tudta kielégíteni az összes partner igényét, ezért egy részük az AMD felé fordult (vagy épp saját processzort tervezett, mint az Apple).

A szakember elismeri, hogy konkurensük remek munkát végzett az utóbbi pár évben, az Intel ugyanakkor hamarosan visszaveszi a vezetést a kritikus piacokon. Gelsinger szerint a november elején megjelenő Alder Lake-kel sikerült visszaszerezni a vezetést a PC-piacon. A chipgyártó szerint a 12. generációs asztali és mobil Core processzorok jelentős előrelépést hoznak, melynek hála számítási teljesítményben és hatékonyságban is átugorhatják az AMD-t.

patgel

A nagyobb profittal kecsegtető szerverpiacon viszont még biztosan várnia kell az Intelnek, a negyedik generációs Xeon Scalable termékcsalád ugyanis csak valamikor 2022 második negyedévében kerülhet piacra. Mindez pár hónapos csúszást jelenthet a korábbi tervekhez képest, az Eagle Stream platformot ugyanis eredetileg már az idei utolsó negyedében elkezdte volna szállítani az Intel.

A Sapphire Rapids kódnéven futó CPU-k minden téren számottevő előrelépést jelenthet majd az Intel aktuális termékeihez képest. Az új mikroarchitektúrának hála tovább növekszik az IPC, tovább emelkedik a magszám, megjelenik a DDR5 és a PCIe Gen5 támogatása, illetve HBM2e memória is felkerülhet a processzorok tokozására. A kiszivárgott adatok szerint 40 százalékkal 56 darabra növekszik a végrehajtók száma, amely bár jelentős ugrás, az érték még mindig elmarad az AMD Epyc 64 magjától.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról