Szerző: HIRDETÉS

2020. június 4. 22:50

Megvannak az MVM EDISON idei győztesei

Akár 50 millió forint értékű befektetéshez is juthatnak az MVM EDISON startup verseny képzeletbeli dobogósai, egy indukciós rollertöltőket, egy elektromos malacperselyt valamint egy blockchain alapú megújuló energia finanszírozását lehetővé tevő platformot fejlesztő csapat.

Idén negyedik alkalommal rendezte meg az MVM Csoport az EDISON startup versenyt, amelyre minden várakozást meghaladó, 220 pályázat érkezett a február végi határidőre. A kezdeményezés ezúttal is a jövő ígéretes és egyben piacképes fejlesztéseit kívánja felkutatni, idén több új kategóriában is. Az innovatív ötletek közül szakmai zsűri választotta ki a legjobb hét pályázó csapatot, ők a második forduló többhetes, a járványhelyzet miatt online térbe helyezett programján vehettek részt.

img_2643

A döntőnek számító megmérettetésen a Project Heline zöld energiát demokratizáló megoldása, a Rollin Technologies indukciós rollertöltői, a Solar DAO megújulós befektetéseket ösztönző platformja, a MyEnerGIS napelemek helyét optimalizáló szoftvere, a Walk'2'Watt mozgási energiával töltő telefontokja, az AiVenture recepciókat automatizáló megoldása, illetve a PiggyBanx újgenerációs pénzügyi alkalmazása versengett egymással - az idei verseny a megrendezés módja mellett abban is rendhagyóvá vált, hogy ezúttal első, második és harmadik helyezettet is hirdetett a zsűri.

Az MVM EDISON verseny első helyezettje a Rollin Technologies lett, a csapattagok hárommillió forint támogatásban részesültek. A második helyezett a PiggyBanx csapat lett, ők kétmillió forint támogatást kaptak. A képzeletbeli dobogó harmadik fokára pedig a Solar DAO csapata állhatott fel, őket egymillió forinttal jutalmazták.

2:18
 

MVM Edison Demo Day: DÖNTŐ

Még több videó

EZ IS JÁR A GYŐZTESEKNEK
A csapatok részt vehetnek a lisszaboni Web Summit 2020 rendezvényen, illetve egyéves LinkedIn Premium Business előfizetést is kapnak. A legjobbak az MVM Csoport inkubátor cége, a Smart Future Lab Zrt.-től kaphatnak legfeljebb 50 millió forintnyi befektetést.

Az első helyezett Rollin Technologies elsősorban az elektromos rollermegosztó szolgáltatók számára nyújt megoldást a töltési költségeik és struktúrájuk optimalizálásában, másodsorban hozzájárul a rollermegosztás egy rendezettebb és fenntarthatóbb formájához. A rollert használóknak mindössze annyit kell tenniük, hogy belehelyezik a rollert az adott állomásba, és ahogy az érintkezik a dokkolóval, máris megkezdődik a töltés. Ennek köszönhetően a következő felhasználó töltött járműhöz jut majd, vagy akár az előbbi használó a töltött rollerrel térhet vissza a kiindulópontra.

A 18 év alatti korosztály mindössze elenyésző része van tisztában saját pénzügyeivel, és még kevésbé jellemző, hogy időben kezdene takarékoskodni. Erre a problémára nyújt megoldást a második helyezett PiggyBanx csapata, akik egy egyedi Fintech applikációt fejlesztettek, amely a 18 év alatti korosztály megtakarítási céljait újfajta módon támogatja. A fiatal generáció megszólításához a gamifikációt és a közösségi élményt ütköztetik a pénzügyi világgal, ezáltal a megtakarítás pozitív megtapasztalását emelik új szintre. A projekt célja a pénzügyi tudatosság megteremtése egy mobil alapú, digitális malacpersely segítségével, ami aranyos interakciókkal hálálja meg a perselybe rakott megtakarítási összeget.

A harmadik helyezett Solar DAO a fenntartható energiaközösségek platformja, mely elérhetővé teszi a társaság tagjainak, hogy közös zöldenergiás termelést hozzanak létre és üzemeltessenek. A platform hozzáférést biztosít a közösségi tagjainak, hogy az energiaközösség döntéshozásában eljárjanak és mellette a termelési és fogyasztási forgalmukat lekövessék, valamint edukációval és gamifikációval segít a kereslet oldali választ formálni és a közösség tagjainak fogyasztását optimalizálni az aktuális termeléshez.

[Az MVM Zrt. megbízásából készített, fizetett anyag.]

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról