:

Szerző: Koi Tamás

2020. május 13. 11:12

Több tízmillió dollár kártérítést fizet moderátorainak a Facebook

Peren kívüli egyezség keretében összesen 52 millió dollárt fizet egykori moderátorainak a Facebook. A cégnek alvállalkozóként dolgozó moderátorok 2018-ban indítottak csoportos keresetet Amerikában, miután munkahelyükön olyan hatásoknak lettek kitéve, amitől általánossá vált körükben a PTSD, vagyis a poszttraumás stressz zavar betegség.

Megegyezett a Facebook egykori moderátoraival, a közösségi oldalt 2018-ban beperelő, alvállalkozók által foglalkoztatott amerikai munkavállalók így összesen mintegy 52 millió dollárnyi kártérítést kaphatnak hivatalosan azért, mert a Facebook nem teremtette meg számukra a biztonságos munkavégzés feltételeit. Így a jogi képviselet indítványa szerint a moderátorok nem voltak felkészítve arra, hogy a közösségi oldalra felkerülő, akár élőben streamelt erőszakos tartalmakat (köztük élőben közvetített gyilkosságokkal és kínzásokkal) végignézzék, kiszűrjék. A moderátorok körében ezért általánossá vált a poszttraumás stressz zavar betegség, melyből többeket máig nem sikerült kikezelni.

A peren kívüli egyezség keretében mintegy tízezer amerikai moderátor kaphat nagyjából 1000 dollárnak (napi árfolyamon számolva körülbelül 325 ezer forintnak) megfelelő utólagos kártérítést a Facebooktól. Akiket a munkájuk során ért stresszhatások miatt szakorvosi kezelésben kellett ellátni, számíthatnak a kezelés költségeinek megtérítésére is, legfeljebb 50 ezer dollár (16,2 millió forint) értékben - ez azonban attól is függ, hogy hány kérelmező jelentkezik a költségtérítésre. A moderátorok egyébként amerikai viszonylatban meglehetősen szerény bérezés mellett végezték a rendkívüli stresszel járó munkájukat: akadt aki éves szinten csupán 28 ezer dollárt keresett azzal, hogy erőszakos tartalmakat tüntetett el a Facebookról.

fb_mod

Miért kritikus a Patch & Asset Management a kibervédelemben? (x)

Az adatszivárgások jelentős része megakadályozható lenne, ha a szervezetek időben telepítenék a szoftverfrissítéseket.

Miért kritikus a Patch & Asset Management a kibervédelemben? (x) Az adatszivárgások jelentős része megakadályozható lenne, ha a szervezetek időben telepítenék a szoftverfrissítéseket.

A peren kívüli megállapodás részeként a Facebook továbbá vállalta, hogy jelentős változásokat eszközöl a moderátori munkakörnyezetben, így elsősorban átalakítja azokat az eszközöket, melyekkel a moderátorok a napi munkájukat végzik. Így például a jövőben a tartalmakat automatikusan némítani fogja a moderátorok által használt szoftver, a  videókat és fotókat pedig fekete-fehérben jeleníti meg.

Az erőszakos tartalmakkal találkozó moderátorok heti egy alkalommal ingyenesen, négyszemközt konzultálhatnak szakpszichológusokkal. tanácsadókkal, aki pedig a PTSD jeleit véli felfedezni magán, 24 órán belül segítséget kaphat szakembertől. A Facebook emellett csoportterápiás eszközökkel is igyekszik majd csökkenteni a stresszhatást. A közösségi oldal emellett megköveteli majd alvállalkozóitól a moderátori pozícióra jelentkezők alaposabb felmérését különös tekintettel a mentális sérülési hajlamra vonatkozóan.

A Facebook közben egyre hatékonyabban dolgozó AI-algoritmusokkal is igyekszik kiszűrni a nem megfelelő tartalmakat az oldalról. Az algoritmus találati aránya hónapról-hónapra javul, így például a gyűlöletbeszéddel kapcsolatos tartalmakat tavaly decemberben még 80,2%-os hatékonysággal jelölte meg a mesterséges intelligencia, míg mostanra ez az arány 88% fölé nőtt. A rendszer fejlesztésének komoly lendületet adott, hogy időközben a koronavírussal kapcsolatos, olykor életveszélyes információkat tartalmazó vagy éppen pánikkeltő álhírek hatékony kiszűrésére is bevetették.

Arról egyelőre nincs hír, hogy a Facebook nem amerikai állampolgárságú moderátorai milyen kompenzációban részesülhetnek sokszor még az amerikai állapotokhoz képest is jelentősen rosszabb munkakörülményeik miatt.

Felkértünk 3 különböző területen dolgozó csapatot, mutassák meg élőben, hogyan is használják ők az AI-t. Ezután mindenki eldöntheti, mit gondol az egészről, hol is tart az adaptációban. November 17-én érkezik a kraftie demo day, 19-én pedig az első képzés!

a címlapról

LIKE

0

Megszűnik a facebookos Like gomb, de nem úgy

2025. november 11. 13:53

Jövőre megszűnnek a Facebook Social Pluginok, azaz a Like és Comment gombok, ezzel pedig újabb legacy feature-től szabadul meg a közösségi oldal.

SCAM

1

Milliárdokat kereshetett a Meta a csalóhirdetéseken

2025. november 10. 13:40

A közösségi óriás korábbi előrejelzésében azt vetítette előre, hogy 2024-es teljes árbevételének 10 százaléka, kb. 16 milliárd dollár származhat online csalások és tiltott áruk hirdetéseiből.