:

Szerző: Koi Tamás

2020. január 23. 11:37

Már applikációval is lehet mentőt hívni

Hosszú fejlesztési és tesztelési időszakot követően tegnap megjelent az Országos Mentőszolgálat segélykérő alkalmazása, mellyel a várakozások szerint lerövidíthető a mentőszolgálat(ok) reagálási ideje, valamint számos, az ellátáshoz szükséges információt még a beavatkozás előtt automatikusan megkaphat a kiérkező személyzet.

Az applikáció bejelentése után csaknem egy évvel elérhetővé vált az Országos Mentőszolgálat és a Vodafone Alapítvány által közösen jegyzett "ÉletMentő" nevű mobilapp, mely arra hivatott, hogy az okostelefonokkal rendelkezők gyorsan segítséget kérhessenek, olyan, a helyzetükre és az egészségügyi állapotukra vonatkozó fontos információk automatikus megadásával, melyek összességében lerövidíthetik a beavatkozási időt, illetve gyorsabbá teszik a helyszíni ellátást. 

Az androidos és iOS-es készülékekre letölthető ÉletMentő appban egy központi helyen lévő gyorsgombbal hívható a mentőszolgálat diszpécsere, ezen felül a rendszer automatikusan elküldi a készülék GPS koordinátáit, valamint egyéb, a felhasználó által megadott, az ellátást megkönnyítő adatokat (például krónikus betegség, TAJ-szám) a mentőszolgálat szervereire. Az applikációval akkor is küldhető segélykérés, ha a sérült vagy beteg eszméleténél van, de valamiért nem tud beszélni, netán nem beszéli az ország nyelvét - így gyorsgombokkal tájékoztathatja a mentőszolgálatot arról, ha például mellkasi fájdalmai vagy éppen allergiás reakciói vannak. 

omsz_eletmentok
fotó: vodafone

Az AI és a nagy full-full-stack trend

Az AI farvizén számos új informatikai munkakör születik, vagy már ismert munkák kapnak új nevet és vele extra elvárásokat is.

Az AI és a nagy full-full-stack trend Az AI farvizén számos új informatikai munkakör születik, vagy már ismert munkák kapnak új nevet és vele extra elvárásokat is.

Az alkalmazás emellett elsősegély nyújtásához is ellát tudnivalókkal, hiszen a mentőszolgálat kiérkezéséig eltelt idő alatt nyújtott elsősegély bizonyos helyzetekben drasztikusan megnövelheti a túlélési esélyt. Az ÉletMentő app POI adatbázisában továbbá megtalálhatóak a legközelebbi kórházak, gyógyszertárak vagy publikus defibrillátorok pontos elérhetőségei.

Az ÉletMentő alkalmazás jórészt egy nemzetközi fejlesztés részeként válhatott elérhetővé Magyarországon, a hazai igényeknek teljes mértékben megfelelő, lokalizált tartalommal. A cseh Medical Information Technologies által fejlesztett alkalmazás a nemzetközi háttérnek köszönhetően Magyarország határain túl - a szlovák hegyvidéken, valamint Ausztria és Csehország teljes területén - is használható.

Az alkalmazás letölthető a Google Play Áruházból vagy az App Store-ból. 

Szeptember 15-én, hétfőn ONLINE formátumú, a Kafka alapjaiba bevezető képzést indít a HWSW, ezért most összefoglaltuk röviden, hogy miért érdemes részt venni ezen a tanfolyamon.

a címlapról

MS

0

Lezárta a Teams-ügyet az EU

2025. szeptember 12. 12:45

A Bizottság elfogadta a Microsoft által tett engedményeket, nincs retorzió az idestova öt éve húzódó eljárás végén.

bango

7

Tartalomautomatával bővül a OneTV

2025. szeptember 12. 09:27

A One tévés platformjába a Bango DVM-jét integrálják, ami jelentős mértékben megkönnyíti az új tartalomszolgáltatások bevezetését.