:

Szerző: Koi Tamás

2019. december 9. 10:02

Gigabírságot kapott Magyarországon a Facebook

Fennállásának eddigi legnagyobb, fogyasztóvédelmi ügyben kiszabott bírságát, 1,2 milliárd forintot szabott ki a Gazdasági Versenyhivatal a Facebookra.

"Ingyen ebédet még senki nem evett" - nagyjából ezzel a vezérelvvel indított vizsgálatot a Facebook regisztrációs feltételei kapcsán a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 2016. októberében a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmának feltételezett megsértése miatt, mely most rekord összegű, 1,2 milliárd forintos bírságot megállapító határozattal zárult. A hivatal pénteki közleménye szerint eddig soha, egyetlen cégre sem szabtak még ki Magyarországon ilyen mértékű büntetést fogyasztóvédelmi ügyben.

A hivatal elsősorban azt kifogásolta, hogy a Facebook regisztrációs oldalán éveken keresztül megjelenített „Ingyenes és bárki csatlakozhat”, „Ingyenes és az is marad” üzenetek elterelik a fogyasztó figyelmét az általa vállalt ellentételezésről – azaz adatainak átadásáról, terjedelméről és ezek következményeiről. A megtévesztőnek talált állítások a nyitóoldalon 2010 januárjától 2019. augusztus 12-ig, a Súgóközpontban 2019. október 23-ig voltak láthatók.

facebook_gvh

Miért kritikus a Patch & Asset Management a kibervédelemben? (x)

Az adatszivárgások jelentős része megakadályozható lenne, ha a szervezetek időben telepítenék a szoftverfrissítéseket.

Miért kritikus a Patch & Asset Management a kibervédelemben? (x) Az adatszivárgások jelentős része megakadályozható lenne, ha a szervezetek időben telepítenék a szoftverfrissítéseket.

A GVH úgy ítélte meg, hogy az ingyenesség üzenete zavart kelthet a fogyasztókban mind a használattal járó felelősség, mind a szerződéses kötelezettségek tekintetében, hiszen kockázatmentességet, kötelezettség nélküliséget sugall, miközben több szintű – ráadásul a kezelt és a felhasznált adatok összetettsége miatt nem is egészen átlátható – felhasználói elköteleződés áll mögötte. Számos fogyasztó nincs tisztában az általa átadott adatok kiterjedésével vagy értékével, és jellemzően az online platformok általános szerződési feltételeit sem olvassa.

A Versenyhatóság meggyőződése, hogy rövidebb és hosszabb távon is káros az ügyleti döntésekre, és így egyes gazdasági reálfolyamatokra nézve is, ha a fogyasztók azt hiszik, hogy egy szolgáltatást ellentételezés nélkül, kockázatmentesen használhatnak. A hatóság a bírság meghatározásakor a Facebook Ireland Ltd. magyarországi hirdetési bevételének csak egy részéből indult ki, és figyelemmel volt arra is, hogy a vállalkozás a versenyfelügyeleti eljárás során globálisan módosította a vizsgált nyitóoldali, ingyenességre vonatkozó szlogenjeit, továbbá a Súgóközpont kifogásolt tartalmát.

A szervezet megjegyzi, hogy az Egyesült Államokban és Európában egyaránt születtek hasonló döntések a Facebook magatartásával összefüggésben. 2019 áprilisában az Európai Bizottság és tagállami fogyasztóvédelmi hatóságok nyomására a Facebook frissítette felhasználási feltételeit és szolgáltatásait. Az új feltételekből egyértelműen kiderül, hogy a vállalat miként használja fel a közösségi oldalra bejelentkezők adatait profilalkotási tevékenységek és a vállalat finanszírozását szolgáló célzott hirdetések megjelenítéséhez.

Felkértünk 3 különböző területen dolgozó csapatot, mutassák meg élőben, hogyan is használják ők az AI-t. Ezután mindenki eldöntheti, mit gondol az egészről, hol is tart az adaptációban. November 17-én érkezik a kraftie demo day, 19-én pedig az első képzés!

a címlapról

LIKE

1

Megszűnik a facebookos Like gomb, de nem úgy

2025. november 11. 13:53

Jövőre megszűnnek a Facebook Social Pluginok, azaz a Like és Comment gombok, ezzel pedig újabb legacy feature-től szabadul meg a közösségi oldal.