Szerző: Koi Tamás

2019. december 4. 10:54

Háttérbe vonul Larry Page és Szergej Brin

A Google két alapító-tulajdonosa, Larry Page és Szergej Brin tegnap váratlanul felállt az anyacég, az Alphabet Inc. elnök-vezérigazgatói székéből. A két kulcsfigura helyét Sundar Pichai, a Google jelenlegi vezérigazgatója foglalja el, megtartva korábbi pozícióját is.

December 3-i hatállyal feláll az Alphabet Inc. elnök-vezérigazgatói székéből Larry Page és Szergej Brin a Google két társalapítója, a vezérigazgatói pozíciót Sundar Pichai, a Google jelenlegi vezérigazgatója foglalja el, korábbi tisztségének megtartása mellett (új elnököt egyelőre nem jelöltek ki a cégnél) - jelentette be a vállalat. Page és Brin 21 évvel ezelőtt közösen alapították a Google-t, mely mára a világ egyik legbefolyásosabb, legnagyobb vállalatává nőtte ki magát. A cégvezetők ugyanakkor 2015-ben átadták a Google vezetését Pichai-nak, és az akkor újonnan létrejött anyacég, az Alphabet élére álltak.

A Google mellett több tucatnyi leányvállalattal rendelkező Alphabet működési struktúráját és stratégiáját a bejelentés szerint a vezetőváltás nem érinti, Pichai szakértők szerint jó katona módjára viszi tovább az óriáscéget az eddig kitaposott ösvényen. A Google és az Alphabet 47 éves új vezetője tizenöt éve dolgozik a Google-nél, korábban a Chrome webböngésző, majd később számos más Google szolgáltatás fejlesztését irányította a cégen belül.

page_brin
larry page (balra) és szergej brin, a Google társalapítói

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak

Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

Page és Brin háttérbe húzódása gyakorlatilag az Alphabet létrejötte óta folyamatos volt, a két társalapító alig vett részt nyilvános eseményeken, ráadásul Page egy a hangszalagjait megtámadó autoimmun-betegség következtében gyakorlatilag elvesztette a hangját - visszavonulásában ez ugyanakkor közvetlenül nem játszott szerepet. A társalapítók ezzel együtt nem hagyják ott a Google-t, mindketten igazgatói pozícióban maradnak, nem mellesleg övék marad az Alphabet 51,35 százaléka (Page 26,1, Brin 25,25 százaléknyi tulajdonrésszel rendelkezett a cégben idén tavasszal).

A két társalapító a stanfordi egyetemi évei alatt találkozott, és még ekkor elkészítették a Google kezdeti keresőalgoritmusát. A Google a 2004-es tőzsdére kerülésekor már dominálta az internetes keresők piacát, később pedig fokozatosan a világ legnagyobb hirdetési platformjává nőtt, valamint olyan, sikeres projekteket, üzletágakat termelt ki (akár belső fejlesztések, akár felvásárlások révén), mint az Android operációs rendszer vagy éppen a YouTube videomegosztó.

A Google két fiatal vezetője tevékenyen hozzájárult ahhoz, hogy a szilíciumvölgyben meghonosodjon az a szabadelvű, mérnöki-szemléletű cégvezetési kultúra, melynek köszönhetően a Google évekig a világ egyik legattraktívabb munkáltatója volt. Ezt az imázst ugyanakkor a cég az utóbbi években fokozatosan elveszítette, a cégvezetés sorra hozott olyan, elsősorban ideológiailag megkérdőjelezhető döntéseket, melyeket az alkalmazottak sem feltétlenül néztek jó szemmel - ez pedig tömeges felmondásokhoz, sőt, sztrájkokhoz is vezetett.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról