Mellékleteink: HUP | Gamekapocs
Keres
Ősszel is lesz HWSW free! Alkalmazott AI meetup és agilis fejlesztői meetup a módszertanok dzsungeléből, szeptember 24-25-én.

Ismét egy gyengébb negyedéven van túl az Nvidia

Asztalos Olivér, 2019. augusztus 23. 12:36

Továbbra sem tért teljesen magához az Nvidia, amelynek pénzügyi eredményeibe még mindig belerondít a bányászláz vége. A GeForce-ok eladásai mellett az adatközpontokban is megtorpant a cég, melynek egyik legfőbb oka az éleződő konkurenciaharc.

hirdetés

Az egy évvel korábbinál lényegesen gyengébben sikerült az Nvidia idei második negyedéve. A chiptervező forgalma a tavalyi 3,12-ről 2,58 milliárd dollárra csökkent, amely 17 százalékos zsugorodást jelent. A befektetők számára ennél fájóbb lehet, hogy a profit lényegesen nagyobbat zuhant, az 552 millió dolláros összeg ugyanis 50 százalékkal marad el a tavaly 1,1 milliárdtól. Mindezek ellenére a vezetés elégedett a számokkal, melyek még így is megfelelnek a korábbi várakozásoknak.

A legnagyobb csökkenést a gaming kategória szenvedte el, melynek forgalma 27 százalékkal 1,3 milliárdra esett. Ez nagy részt továbbra is a bányászok eltűnésének köszönhető, egy évvel korábban ugyanis még tartott a kriptoláz, amely miatt jelentős mennyiségű GeForce kártyát vásároltak fel. Nem sokkal később szinte egyetlen szempillantás alatt szívódtak fel a bányászok, amely miatt sok száz millió dollár összértékű Pascal GPU ragadt bent a raktárakban. Bár az az Nvidia szerint a raktárkészletek mostanra helyreálltak, a bevételkiesés még rányomja bélyegét a második negyedéves számokra.

Szokás szerint inkább a pozitív momentumokról beszélt többet a vállalat. A közelmúltban bemutatott, a tavalyi vonal ráncfelvarrásának tekinthető RTX SUPER széria remek rajtot vett, amelyre példaként az OEM-ek kiugró érdeklődését hozta fel Jensen Huang, az Nvidia elnök vezérigazgatója. A szakember továbbá megjegyezte, hogy ma már őrültség lenne ray tracing támogatás nélküli videokártyát vásárolni, amivel nyilván a konkurens AMD-nek üzent. A technológiára egyre több játék épít, az Nvidia pedig mindent megtesz, hogy ehhez megfelelő technikai támogatást nyújtson.

nv_q2

Huang szerint a harmadik negyedéves számok megmutatják majd, hogy mennyire kelendőek az RTX videokártyák, amelyek adaptációja felülmúlja az előd Pascalnál tapasztaltakat, hála a ray tracingnek és a jelentősen nagyobb tempónak. A GeForce-ok mellett a konzolokra, pontosabban a Nintendo Switchre is kitért a kapcsolódó konferenciahívásban a cég. A chiptervező erős eladásokra számít a harmadik negyedévben, hála a Switch Lite-nak és a frissített Switch-nek.

A GeForce-ok eladása mellett a Teslák sem brillíroztak a második negyedévben, a 655 millió dolláros forgalom ugyanis 14 százalékkal marad el az egy évvel korábbitól. Az Nvidia ennek okát elsősorban a hyperscalerektől érkező alacsonyabb megrendelésben látja, ahol éleződik a konkurenciaharc. Az AMD újabb GPU-i mellett több kisebb tervezőcég mutatott be alkalmazásspecifikus lapkákat, amelyre az Nvidia egyelőre nem adott újabb termékek formájában konkrét választ. Jensen Huang ennek ellenére hosszabb távon növekedéssel számol, melynek alapját a gépi tanulásos végrehajtás gyorsítása adja majd.

A GeForce-okkal és a Teslákkal ellentétben a munkaállomásokba szánt Quadrókat sikerült növekedési pályán tartani, a professzionális kártyákból befolyt forgalom ugyanis 4 százalékkal múlta felül az egy évvel korábbit. A 291 millió dolláros összeget elsősorban a mobil munkaállomásokra mutatkozó erős igénynek könyvelt el az Nvidia, tehát a szokásosnál több Quadróval szerelt notebook fogyott a második negyedévben.

Végül, de nem utolsó sorban az autós fejlesztések, amelyek forgalma jelentősen, 30 százalékkal nőtt, 209 millió dollárra tornászva fel a bevételt. Az Nvidia szerint a gyarapodás a következő generációs vezetőfülkés fejlesztésének köszönhető, amely iránt egyre több autógyártó érdeklődik. A piaccal kapcsolatban Jensen Huang megjegyezte, hogy vállalata 2025 környékére már egy 30 milliárd dolláros piacot vár, amelyből természetesen a lehető legnagyobb szeletet hasítaná ki az Nvidia.

Az Nvidia a következő negyedévre 2,9 (+/-2%) milliárd dolláros bevétel vár, amely körülbelül 9 százalékkal maradna el az egy évvel korábbitól.

Facebook

Mit gondolsz? Mondd el!

Adatvédelmi okokból az adott hír megosztása előtt mindig aktiválnod kell a gombot! Ezzel a megoldással harmadik fél nem tudja nyomon követni a tevékenységedet a HWSW-n, ez pedig közös érdekünk.
Alkalmazott AI meetup és agilis fejlesztői meetup a módszertanok dzsungeléből, szeptember 24-25-én.