Mellékleteink: HUP | Gamekapocs
Keres

Szellemváros lett a Chrome Web Store

Hlács Ferenc, 2019. augusztus 05. 13:26

A Chrome-os böngészőkiegészítők 87 százalékát kevesebb mint ezren telepítették - 50 százalékát pedig alig több mint egy tucat felhasználó töltötte le.

Alig néhányan használják a Chrome kiegészítők elsöprő többségét - derül ki az Extension Monitor kutatásából. Bár a Chrome Web Store kínálata az indulása óta eltelt nyolc évben több mint 188 ezer kiegészítőre hízott, és a telepített bázis is bőven meghaladja az egymilliárdot, mint az elemzés rámutat, ezért az elérhető Chrome kiterjesztések töredéke felel, legnagyobb részüket legfeljebb páran töltötték le.

A kutatás szerint idén augusztus 2-án egészen pontosan 188620 kiegészítő volt elérhető a Chrome Web Store-ban - amelyeknek több mint 10 százalékánál, 19379 darabnál egyetlen telepítést sem végeztek. De nem sokkal jobb a helyzet 25540 további kiegészítő esetében, amelyek mindössze egy telepítést tudhatnak magukénak. Az igazán meglepő értékek azonban, hogy a Web Store kínálatának mintegy fele kevesebb mint 16 telepítéssel rendelkezik, 87 százalék pedig kevesebb mint ezer felhasználót tudott maga köré gyűjteni.

Ennek fényében valószínűleg nem meglepő, hogy pénzt keresni a kiegészítőkből nagyon kevés fejlesztőnek sikerül. Ahogy a kutatás is rámutat, a Chrome Web Store-ban kétféle lehetőség van a fizetős appok közzétételére, a fejlesztők a kiegészítő beárazása mellett alkalmazáson belüli vásárlásokat is elérhetővé tehetnek. A két lehetőség valamelyikével a kiegészítők 8,9 százaléka esetében éltek azok készítői - ugyanakkor a telepített alkalmazásoknak kevesebb mint 2,6 százaléka fizetős valamilyen formában.

chromex

Hogy a Chrome Web Store jelenleg nem a leglukratívabb felület az is jól mutatja, hogy a fizetős appok mintegy 35 százalékának egyetlen telepítést sem sikerült kicsikarnia a Chrome felhasználókból. Ráadásul a fizetős appok telepítéseinek közel harmadáért, 31,5 százalékáért egyetlen kiegészítő, a kategória legsikeresebbjének számító IE Tab felel, a maga 4,1 millió telepítésével. A szegmens TOP 5-je pedig a fizetős kiegészítők telepítéseinek 48,5 százalékát hasítja ki magának - mind az öt termék alkalmazáson belüli vásárlásokkal operál.

A Chrome Web Store a felhasználószámokat 10 milliós maximumig jelzi, az ennél nagyobb bázisoknál csak "több mint 10 milliós" értéket közöl - nem tudni tehát, hogy a felület legnépszerűbb alkalmazásai pontosan mekkora felhasználói közösséget gyűjtöttek össze. Mindenesetre nincs is túl sok termék, amely át tudta lépni ezt a küszöböt, 10 millió fölötti bázist mindössze 13 kiegészítő tudhat magáénak - ezek a Google Translate, Adobe Acrobat, Tampermonkey, Avast Online Security, Adblock Plus, Adblock, uBlock Origin, Pinterest Save Button, Cisco Webex, Grammarly for Chrome, Skype, Avast SafePrice, illetve a Honey. Azon valószínűleg senki nem lepődik meg, hogy az élmezőnyben több reklámblokkoló is képviselteti magát, azokból mindjárt hármat is találunk a listában.

Annak dacára tehát, hogy a kiegészítők egymilliárdot bőven meghaladó összesített felhasználószáma nem elhanyagolható potenciállal kecsegtet a kiegészítőfejlesztésben gondolkozók számára, úgy tűnik mégis rendkívül nehéz valamirevaló felhasználóbázist építeni a kiegészítők köré. Nem lenne meglepő ugyanakkor "elhagyott" appok száma ősszel észrevehetően karcsúsodna, miután a Google élesíti szigorított biztonsági előírásait a Chrome Web Store-ban, és törli az azokhoz nem igazodó kiegészítőket.