Szerző: Koi Tamás

2019. július 30. 11:31

Százmillió PS4 talált gazdára

Átlépte a bűvös, 100 millió darabos eladási darabszámot a Sony PS4 konzolgépe, amely így bekerült a játékkonzolok top ligájába, melyet teljes egészében két japán gyártó, a Sony és a Nintendo ural.

HIRDETÉS

Átlépte a bűvös százmilliós értékesítési álomhatárt a Sony PS4 konzolgépe, derült ki a japán cég frissen publikált üzleti jelentéséből. A játékgép ezzel bekerült a Nintento és a Sony által uralt top ligába, és bár nem olyan sikeres, mint a listavezető PlayStation 2 (amiből megközelítőleg 150 millió darab kelt el teljes életciklusa során), de abból a szempontból mindenképpen rekordernek számít, hogy eddig soha, egyetlen játékkonzol nem tudott ilyen gyorsan (5 év és 7 hónap alatt) ekkora eladási számot produkálni.

A Sony PS4 gyakorlatilag a 2013-as megjelenés óta töretlen sikernem örvend, ezzel együtt meglehetősen konzisztens eladásokat produkált az elmúlt évek során. A játékgépből a 2017-es pénzügyi évben 19 millió, tavaly pedig 17,8 millió darabot értékesített a Sony, az előző negyedév végén pedig csak hajszálnyira volt a százmilliós lélektani határtól, 96,8 milliós globális értékesítési darabszámmal.

ps4_kiss
Ketten a PS4 első vásárlói közül

HUAWEI MateBook 14: a laptop, ami nagyobb önmagánál (x)

A cég újdonsága leginkább kijelzőjével és ötletes megoldásaival emelkedik ki a mezőnyből.

HUAWEI MateBook 14: a laptop, ami nagyobb önmagánál (x) A cég újdonsága leginkább kijelzőjével és ötletes megoldásaival emelkedik ki a mezőnyből.

A cég végül az előző negyedévi 3,2 milliós eladással átlépte a bűvös határt, amit eddig csak a Nintendo Wii-nek, a Sony PlayStationnek (első generáció), a Nintendo GameBoynak, a Nintendo DS-nek és a PlayStation 2-nek sikerült. Mivel a legnagyobb riválisnak számító Microsoft évek óta nem közöl eladási adatokat az Xbox One konzolgép kapcsán, ezért csak valószínűsíthető, hogy ebből a szériából mintegy 30-60 millió darab találhatott gazdára a megjelenése óta eltelt időben.

Miközben a PS4 eladások rekordot döntenek, a Sony már javában fejleszti a következő generációs konzolt, melynek pontos nevét és a megjelenés idejét egyelőre nem hozták nyilvánosságra. A feltételezhetően PS5-nek keresztelt hardver a legfrissebb pletykák szerint a jövő év végén kerülhet majd a boltokba, az új generációs Xbox konzolgéppel egy időben. 

Az új Sony konzol többek közt képes lesz bizonyos esetekben natív 8K-s megjelenítésre, 3D-s hangzást is nyújt majd, miközben SSD-alapú gyors háttértárra és az AMD által gyártott, Gonzalo kódnevű rendszerchipre épül majd. A PS5 emellett képes lesz futtatni a PS4-es játékokat is.

A Beckhoff ultrakompakt, C6025 típusú ipari PC az Intel Core i processzorcsalád nagy számítási teljesítményével rendelkezik, ventilátor nélküli, kisméretű kivitelben. A rendkívül alacsony fogyasztású, új Intel Core i U processzorok teszik mindezt lehetővé.

a címlapról

Hirdetés

Csúcstechnológia pár koppintással: ezt tudja a Huawei nova 9

2021. december 5. 20:41

Manapság egyre-másra jelennek meg olyan új mobilok, amelyek hihetetlen funkciókat ígérnek, de ezeket szinte műszaki diplomával lehet csak előcsalogatni. A HUAWEI nova 9 igazi ereje abban rejlik, milyen egyszerű előcsalogatni a mobil tudását.