Mellékleteink: HUP | Gamekapocs
Keres

Ezerötszáz előfizető bukhatja a számát a 6forint.hu bedőlésével

Koi Tamás, 2019. június 28. 11:32

Egy flottaszolgáltató több mint 1500, a jól hangzó feltételekre elcsábuló előfizetője veszítheti el rövidesen hívószámát, miután a cég egyik napról a másikra lényegében megszűnt működni, illetve ezzel együtt nem fizeti számláit a Telekomnak.

Bajban lehetnek azok, akik mobilszámukat a kedvező díjcsomag-ajánlatok miatt rábízták a Fondeo nevű flottaszolgáltatóra, mely többek közt a 6forint.hu oldalon ismerteti díjcsomagjait és szerződési feltételeit - írta meg az index. A flottához csatlakozó előfizetők egy része csütörtök óta nem tud hívást indítani készülékével, ennek oka, hogy a Telekom a Fondeo-t üzemeltető AppGenom IT Kft. nemfizetése miatt korlátozta az egyébként a cég nevén lévő SIM-ek egy részét.

A 6forint.hu - ahogy az oldal neve is mutatja - már a legolcsóbb, havi 2500 forintba kerülő tarifája esetén is 6 forintos percdíjat biztosított minden belföldi hívásirányba, az ügyfelek jelentős része számára vélhetően ez, a három nagy mobilszolgáltató kínálatához viszonyítva csakugyan jelentősen kedvezőbb kondíció hozta meg a kedvet a csatlakozáshoz. Az ajánlat mögött valójában egyetlen cég, a már fentebb is említett, 2017-ben alapított AppGenom Kft. flottája állt, melyhez egyszeri, 5000 forintos csatlakozási díj fejében csatlakozhattak - akár számhordozással, akár új szám igénylésével - a rendkívül kedvező percdíjra vágyó előfizetők.

Az 5000 forint befizetése és a szerződés megkötése után az ügyfelek mobilszáma az AppGenom flottájába került, vagyis a cég lett az előfizető és számlafizető is egyben, így az AppGenom volt köteles helytállni a szerződésben foglaltakért - azaz rá vonatkozott a díjfizetési kötelezettség is. A cég ugyanakkor az utóbbi hetekben lényegében eltűnt, az iroda a csalódott előfizetők beszámolója szerint üres, a telefonszámok nem csöngnek ki. A társaság a céginformációs szolgáltatás szerint a 2017-es üzleti évét 43 ezer forintos veszteséggel zárta, a tavalyi évre vonatkozó üzleti beszámolóját pedig mindeddig nem nyújtotta be.

A Telekomtól kapott tájékoztatás szerint a cég az utóbbi időszakban többszöri felszólítás ellenére sem mutatott hajlandóságot jelentős tartozásának rendezésére, illetve a számára felajánlott részletfizetési konstrukció elfogadására. A korlátozás a jogszabályokban meghatározott behajtási folyamat részeként valósult meg, egyelőre az előfizető SIM kártyáinak kis hányadát érintette. A szolgáltató hozzáteszi, amennyiben a cég rendezi tartozását, az érintett hívószámok korlátozását a Magyar Telekom feloldja, ellenkező esetben az AppGenom nevén szereplő további SIM kártyák (mintegy 1500 előfizetés) kapcsán is korlátozza a hívásforgalmat, végső esetben felmondja a céggel kötött előfizetői szerződéseket.

Az előfizetők mindeközben lényegében patthelyzetben vannak, hiszen hívószámuk felett csak akkor rendelkezhetnek, ha a flottakezelő lemondó nyilatkozatot biztosít számukra, ilyen nyilatkozathoz azonban mindeddig egyik előfizető sem jutott hozzá, tekintve, hogy a cég lényegében elérhetetlen. 

Kipakolt a flottás cég

Az AppGenom a g7.hu -nak részletes választ küldött, melyben az ügy hátterére próbál rávilágítani a cég. Ebben többek közt azt állítják, hogy a T-Systems, illetve a Magyar Telekom tudatos módszerekkel igyekezett ellehetetleníteni a 6forint.hu és hasonló kezdeményezések működését, mivel azok a telkó "lakossági részlegétől veszik el az ügyfeleket". A flottaüzemeltető szerint a Telekom a vele folytatott tárgyalások során sorozatosan visszaélt erőfölényével és olyan feltételeket szabott, melyekért cserébe semmit nem adott, illetve ígéreteit nem teljesítette. 
A cég egyelőre semmilyen információval nem tudott szolgálni arra vonatkozóan, hogy a flotta további működése bármilyen módon folytatódhat-e.
Facebook

Mit gondolsz? Mondd el!

Adatvédelmi okokból az adott hír megosztása előtt mindig aktiválnod kell a gombot! Ezzel a megoldással harmadik fél nem tudja nyomon követni a tevékenységedet a HWSW-n, ez pedig közös érdekünk.