:

Szerző: Koi Tamás

2019. június 28. 10:26

Elindult a DIGI 5G-s hálózata Romániában

Június végén bekapcsolta első 5G-s bázisállomásait Romániában a DIGI - jóllehet a szolgáltatónál még nincsenek kész a kereskedelmi díjcsomagok, illetve az első 5G-s készülékek még nem kerültek a boltokba, az operátor szerint mindkét hiányosságra lesz megoldás néhány héten belül.

Tegnap bekapcsolta első 5G-s bázisállomásait a DIGI a román főváros központjában, jóllehet mindez egyelőre nem jelenti azt, hogy a társaság ügyfelei azonnal használatba vehetik az új technológiát. Az operátor már megkezdte a "DIGI Mobil 5G Smart" fantázianevű tarifa kidolgozását, illetve az első 5G-s készülékek is előrendelhetők, így néhány héten belül ténylegesen is megkezdődhet a kereskedelmi 5G szolgáltatás cégnél.

A szolgáltató technológiai partnereivel karöltve tegnap újságírók, valamint a helyi illetékes hatóság képviselői előtt demonstrálta az új generációs hálózatban rejlő lehetőségeket - a cég ehhez egy a későbbiekben kereskedelmi forgalomba kerülő okostelefont, a Xiaomi Mi Mix 3 5G-t használt. Az első 5G-s állomások technológiai hátterét a szolgáltató régi partnere, az Ericsson biztosította, a cég 5G-s hálózatában ugyanakkor a Huawei és a Nokia berendezései is megtalálhatóak lesznek. Akárcsak a korábbi 5G-s telepítések esetén, úgy ezúttal az az 5G NR (New Radio) szabványra épül a hálózat, vagyis az 5G-s rádiós közeg a 4G-s háttérrendszert használja - ugyanezt a szabványt alkalmazza többek közt az összes jelenlegi magyarországi teszthálózat.

digiro_5g

Az AI és a nagy full-full-stack trend

Az AI farvizén számos új informatikai munkakör születik, vagy már ismert munkák kapnak új nevet és vele extra elvárásokat is.

Az AI és a nagy full-full-stack trend Az AI farvizén számos új informatikai munkakör születik, vagy már ismert munkák kapnak új nevet és vele extra elvárásokat is.

Az első 5G-s bázisállomásokat Bukarestben kapcsolta be az operátor, az ígéretek szerint ugyanakkor a következő hetekben többek közt Nagyváradon, Kolozsváron, Konstancában és Mamaiában is elindulnak az első új generációs cellák. A DIGI az ősz elején további városokban, így egyebek mellett Brassóban, Temesváron és Nagyszebenben is elérhetővé teszi a szolgáltatást. Arról egyelőre nincs információ, hogy a szolgáltató pontosan milyen frekvenciasávban nyújtja az 5G-s szolgáltatást, a román 5G-s aukció ugyanakkor a magyarhoz hasonlóan az idei év második felében várható, a hálózat(ok) bővítési üteme várhatóan csak ezt követően gyorsul fel jelentősen a piaci igények függvényében.

Romániában ráadásul még csak nem is a DIGI az első olyan szolgáltató, mely generációt váltott: A Vodafone Románia május közepén élesítette a szolgáltatást Bukarest legforgalmasabb csomópontjain, illetve az év végére további városok lefedését ígéri. A Vodafone helyi leányvállalatánál már kapható 5G-s készülék (a fentebb is említett Xiaomi Mi Mix 3 5G), illetve 5G-s tarifákra is lehet szerződni az operátornál. A korlátlan adatot, belföldi percet és SMS-t tartalmazó Red Infinity 17 díjcsomag havi 17 euróba (napi árfolyamon számolva kb. 5500 Ft), a korlátlan adatot, EU-s nemzetközi és belföldi percet és SMS-t, valamint havi 1 GB-nyi, a világ összes országában felhasználható roaming adatforgalmat biztosító Red Infinity 25 tarifa pedig havi 25 euróba (kb. 8200 Ft) kerül.

Mi várható itthon a DIGI-nél?

A DIGI Magyarország a mobilszolgáltatás egy hónappal ezelőtti bevezetésekor leszögezte, hogy 5G-s szolgáltatásokat is fejleszteni kíván, ugyanakkor a kereskedelmi bevezetéssel alighanem megvárja a cég az idén esedékes frekvenciaaukció őszi lezárását. Ekkor derül majd ki, hogy a magyar mobilszolgáltatók milyen, 5G-s szolgáltatások nyújtására is alkalmas spektrumhoz jutnak hozzá, és vélhetően ezt követően azonnal meg is indulhat több operátornál a kereskedelmi 5G-szolgáltatás. 

Szeptember 15-én, hétfőn ONLINE formátumú, a Kafka alapjaiba bevezető képzést indít a HWSW, ezért most összefoglaltuk röviden, hogy miért érdemes részt venni ezen a tanfolyamon.

a címlapról

MS

0

Lezárta a Teams-ügyet az EU

2025. szeptember 12. 12:45

A Bizottság elfogadta a Microsoft által tett engedményeket, nincs retorzió az idestova öt éve húzódó eljárás végén.

bango

3

Tartalomautomatával bővül a OneTV

2025. szeptember 12. 09:27

A One tévés platformjába a Bango DVM-jét integrálják, ami jelentős mértékben megkönnyíti az új tartalomszolgáltatások bevezetését.