Szerző: Asztalos Olivér

2019. június 28. 09:26

Az okostelefonos szabadalmain is túlad az Intel

Az okostelefonos Atom processzorok, majd pedig a rádiós modemek fejlesztésének leállítását követően a kapcsolódó okostelefonos szabadalmaitól is megszabadulna az Intel.

Biztosra vehető, hogy egyhamar nem próbálja ismét betenni a lábát az okostelefonos fejlesztések piacára az Intel. Ezt erősíti a chipgyártó legújabb döntése, aminek megfelelően még a különféle rádiós szabadalmain is túladna a cég, amelyből az elmúlt években összesen nagyjából mintegy 8200 darabot jegyeztetett be. Iparági pletykák szerint az Intel egy aukció keretében próbál majd minél nagyobb összeget kisajtolni feleslegessé vált szellemi tulajdonából. A lehetséges licitálókról egyelőre nincs információ, a közelmúltban felmerült egyik forgatókönyv alapján azonban elképzelhető, hogy az Apple megpróbálja behúzni a szabadalmakat (is).

A 8200 szabadalom két részből áll: Az első csomag körülbelül 6000 szabadalmat számol a 3G, 4G, illetve 5G rádiós szabványokhoz kapcsolódóan, amelyekhez további 1700 kapcsolódik a vezeték nélküli rádiós megoldások konkrét implementálását illetően. A második számú portfólió "connected device" néven fut, melynek tartalmaz az eladó szerint széles körben hasznosítható a félvezetős és elektronikai iparban. A sok ezer szabadalomból álló csomag értékesítése még nem jelenti azt, hogy az Intel teljesen felhagyna a vezeték nélküli szabványokra épülő fejlesztésekkel. A vállalat például a Wi-Fi-s termékeit biztosan megtartja, azok ugyanis rendkívül népszerűek a közép- és felsőkategóriás notebookokban.

intel_modem

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak

Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

Az Intel még áprilisban jelentette be, hogy néhány részsikert követően felhagy az okostelefonokhoz tervezett modemek fejlesztésével. Ezzel leálltak az 5G-s okostelefonos rádiós egységek munkálatait, a 4G-s termékek jövőbeni forgalmazását pedig állítólag felülvizsgálja a cég, azonban jó eséllyel ezek is a süllyesztőben végzik. Bob Swan, a vállalat elnök-vezérigazgatója a bejelentéshez kapcsolódóan elmondta, hogy nagy megrendelő híján vállalata a jövőben nehezen tudná kitermelni a kutatási és fejlesztési munkálatok magas költségeit.

Az Intel nagy, illetve mindeddig egyetlen modemes megrendelőjét az Apple jelentette. A cupertinói cég azonban váratlanul elásta a csatabárdot a korábbi beszállító Qualcommal, melynek egyik következménye az lett, hogy az Intel vásárló nélkül maradt. Mindez ugyanakkor még nem jelenti azt, hogy az évek során befektetett több millió dollár is teljesen elúszott. Bő két hete szellőztette meg a The Information, hogy az Apple továbbra sem adta fel a saját rádiós modem tervezését, amelyhez az Intel feleslegessé vált tervezőrészlegét akvirálná, így katalizálva a láthatóan nagyon lassan éledező projektet.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról