Szerző: Asztalos Olivér

2019. június 13. 13:09:00

Kivetheti hálóját az Intel modemes részlegére az Apple

Nem adta fel a saját rádiós modem tervezését az Apple. Iparági pletykák szerint a cupertinóiak most épp a (még) beszállító Intel tervezőrészlegét vásárolná fel, így katalizálva a láthatóan nagyon lassan éledező modemes projektet.

The Information által megszellőztetett lépés annak tükrében logikus lenne, hogy az Intel a jövőben már nem számol a modemes részleggel. Időközben az Apple és a Qualcomm a közelmúltba elásta a csatabárdot, a jövőre piacra kerülő első 5G-s iPhone-okba pedig ismét a San Diego-i chiptervező lapkái kerülhetnek. Az együttműködés azonban jelen állás szerint középtávú lehet, már amennyiben az Apple-nek végül sikerülne összeraknia egy versenyképes rádiós egységet.

Az Intel egy korábbi nyilatkozata szerint jelentős érdeklődés mutatkozik az 5G-s modemeket tervező részlege iránt. A chipgyártó egy külsős tanácsadó céget is megbízott, hogy keressen stratégia lehetőségeket (vagyis találjon vevőt) a hamarosan vásárló nélkül maradó üzletágra. Az Apple-Intel együttműködés első gyümölcsét az iPhone 7 jelentette, mellyel a cupertinói cég megszüntette a Snapdragon modemek évekig fennálló exkluzivitását, és piactól függően vegyesen pakolt Qualcomm, illetve Intel rádiós egységeket a készülékbe, amit az egy évvel később bemutatott iPhone X esetében megismételt. Az Apple így próbált elszakadni a Qualcommtól, mely a cég szerint irreális áron kínálta termékeit és szellemi tulajdonát. Az áttörést a tavaly bemutatott iPhone Xs és Xr jelentette, amely készülékekbe már kizárólag az Intel rádiós egységei kerültek.

intel_5g

Miért érdemes belevágnod a Scrum képzésünkbe? (x) Október 21-én Scrum alapozó képzést indít a HWSW, íme néhány jó érv a kurzus mellett.

Az Intel térnyerése érthető okokból nem tetszett a Qualcommnak, amely ezért perbe fogta az egyetlen vásárlópartner Apple-t, mondván, szellemi tulajdonát felhasználva próbálta helyzetbe hozni riválisát. Mindezt úgy, hogy a cupertinóiak állítólag jogosulatlan hozzáférést biztosítottak a 4G rádiós modem és a készülékek többi komponensének összehangolásához használt szoftverhez, amely a Qualcomm tulajdonát képzi. Az együttműködés keretében a cég ugyanis nem csak a kész rádiós chipeket, hanem változatos, az integrációt segítő eszközt és diagnosztikai szoftvereket is biztosított az Apple-nek, amely a vád szerint több éves tevékenységet végzett az üzleti titkok megszerzésére, annak érdekében, hogy az Intel gyengébb minőségű rádiós egységeit magasabb színvonalra emelje és így alkalmassá tegye azokat arra, hogy az iPhone-okban is bevethetőek legyenek

A jogi hercehurcából végül a Qualcomm jött ki győztesen, azonban úgy fest, ez nem vette el az Apple kedvét, hogy később ismét megpróbáljon szabadulni a megkerülhetetlennek látszó chiptervezőtől. A cupterinói vállalat évek óta azon dolgozik, hogy a messze legnagyobb bevételi forrásnak számító iPhone-ok főkomponenseinek tervezését saját kezébe vegye, amely egy újabb lehetséges differenciáló tényező mellett költségmegtakarítást is jelenthetne. Úgy fest, hogy a feladatot kissé alábecsülhette az Apple, amely pletykák szerint évek óta dolgozik saját modemén.

A rádiós egység képességeivel azonban nem csak a vásárlók, hanem a szolgáltatók igényeinek is meg kell felelni, amelyek évek óta a Qualcomm egységeit preferálják, mondván: ez biztosítja a legjobb kompatibilitást, a modem gond nélkül működik az összes szabványos mobilhálózaton. Mindez pedig annyira fontos, hogy még a Samsung csúcsmodelljei (pl. Galaxy S10) is Qualcomm alapokon érkeznek meg egyes piacokra, például az Egyesült Államokba.

Amennyiben az Apple-nek sikerülne megszereznie az Intel modemes részlegét, az vélhetően megfelelő alapot jelentene egy esetleges jövőbeni 5G-s modemhez. A chipgyártó már tavaly bejelentette első, az ötödik generációs mobilhálózatokat támogató XMM 8160-as chipjét. Bob Swan, a vállalat elnök-vezérigazgatójának áprilisi nyilatkozata alapján a modem várhatóan már nem kerül piacra, nagy megrendelő híján pedig cége a még fejlesztés alatta álló 5G-s okostelefonos egységes munkálatait is leállítja.

Modemes kompetenciájára egy 2011-es akvizícióval tett szert az Intel. A vállalat a németországi székhelyű Infineon kommunikációs chipeket fejlesztő részlegét kebelezte be potom 1,4 milliárd dollárért cserébe. A felvásárlás mindeddig nem bizonyult bomba üzletnek. Az első komoly beszállító szerződésre nagyjából 5 évet kellett várni, amely az Apple visszavonulójával mindössze nagyjából 3 évig tarthat ki.

a címlapról