Mellékleteink: HUP | Gamekapocs
Keres

Elképesztő összegeket költ 5G-s fejlesztésekre Kína

Koi Tamás, 2019. június 14. 11:14

Múlt héten mindhárom, a Kínai Népköztársaság területén működő mobilszolgáltató megkapta az 5G-s hálózatok üzemeltetéséhez szükséges frekvencialicenceket, így gyorsított fokozatba kapcsolhat a kereskedelmi hálózatok kiépítési tempója. A fejlesztésekbe óriási pénzeket ölnek az iparági szereplők, azaz áttételesen többnyire maga a kínai állam.

Kínában az idei évtől kezdődően felgyorsulhat az 5G-s mobilhálózatok kiépítési üteme, miután a helyi mobilszolgáltatók megkapták a hálózatüzemeltetéshez szükséges kereskedelmi licenceket az illetékes minisztériumtól. Piaci prognózisok szerint az országban a következő öt évben elképesztő összegeket ölnek majd a hálózatfejlesztésbe a helyi iparági szereplők, azaz áttételesen maga a kínai állam, ezzel párhuzamosan az 5G-képes készülékek rohamos terjedését várják szakértők - a telefonokat nyilvánvalóan elsősorban a helyi gyártók szállítják majd a kínai szolgáltatók számára.

Az állami hátterű CCID Consulting héten megjelent tanulmánya szerint míg 2020-ban a használatban lévő 5G-s készülékek a teljes állomány csupán 2%-át teszik majd ki az országban, addig 2022-re ez az arány eléri majd a 30%-ot, két évvel később pedig a 75%-ot - ezzel az ügyfelek által használt 5G-képes telefonok száma addigra meghaladhatja az egymilliárdot Kínában. Iparági szereplők - vagyis áttételesen jellemzően maga a kínai állam - mindeközben valósággal öntik majd a pénzt a szektorba: Idén mintegy 17,56 milliárd jüant (kb. 2,5 milliárd dollár) költenek el 5G-s beruházásokra, míg 2023-ban 229 milliárd jüannál (kb. 33 milliárd dollár) tetőzhet a költési szint. 

china_mobile_5g

Mindennek az egyik legfontosabb pillére, hogy a kínai Ipari és Információtechnológiai Minisztérium múlt csütörtökön három országos mobilszolgáltató (China Mobile, China Unicom és China Telecom), valamint az állami műsorszóró vállalat számára kiosztotta az 5G-s kereskedelmi licenceket. Kínában a nyugati gyakorlattal szemben a szolgáltatóknak nem kellett sem pályázniuk sem licitálniuk a frekvenciákért, valamint a spektrumlicencet nem technológiasemleges felhasználásra kapták az operátorok, hanem kifejezetten 5G-s hálózatüzemeltetési célokra.

Elemzők hozzáteszik, hogy a helyi illetékes minisztérium a vártnál hamarabb adta ki a fent említett licenceket (a lépést eredetileg a második félévre várták iparági szereplők), a gyorsított ütem egyes spekulációk szerint elsősorban annak köszönhető, hogy Peking így kívánja mintegy felkarolni a helyi piac legnagyobb eszközbeszállítóját, a Huawei Technologies-t, mely az év első felében súlyos csapásokat szenvedett az amerikai politikai nyomásgyakorlás következtében.

Facebook

Mit gondolsz? Mondd el!

Adatvédelmi okokból az adott hír megosztása előtt mindig aktiválnod kell a gombot! Ezzel a megoldással harmadik fél nem tudja nyomon követni a tevékenységedet a HWSW-n, ez pedig közös érdekünk.