Mellékleteink: HUP | Gamekapocs
Keres
Július 19-én SYSADMINDAY: egy teljes security meetup, számos szórakoztató program, és Felméri Péter standupja várja az érdeklődőket!

Európába is megérkezett a Lemonade insurtech szolgáltatása

Hlács Ferenc, 2019. június 12. 11:01

Az újragondolt lakásbiztosítási megoldás elsőként Németországban vált elérhetővé, licencei azonban 28 európai országra érvényesek.

hirdetés

Európában is elrajtolt a Lemonade insturtech startup szolgáltatása, az Egyesült Államokban népszerű biztosítási megoldás elsőként Németországban vált elérhetővé. A terjeszkedést a vállalat már tavaly november végén megszellőztette, akkor azonban még nem beszélt pontos terveiről.

A 2015-ben alapított, New York-i székhelyű vállalat bérlőknek és tulajdonosoknak szánt, személyre szabott lakásbiztosítást kínál, teljesen transzparens pénzügyi működés mellett. A biztosító 20 százalékot von le a befizetett díjakból saját működésére, a maradékból pedig a viszontbiztosítást és persze a károkat rendezi. Ha pedig év végére utóbbi összeg egy része megmarad, azt a biztosítottak által korábban megadott jótékonysági szervezeteknek fizeti ki. A megoldás komoly erőssége továbbá, hogy a cég mobilappján keresztül a biztosítások másfél perc alatt megköthetők, emellett a kifizetéseket is akár percek alatt teljesíti a cég.

Káreset bejelentésekor a csalásmegelőzéshez a cég 18 ellenőrző algoritmust alkalmaz, amennyiben pedig nem talál problémát, az ügyfél felé másodperceken belül megkezdi a kifizetést. Ha valami kétség mégis felmerül, emberi operátorok veszik át az ügyet. Az online ügyintézéshez a Lemonade chatbotokat használ, a szerződéskötést a Maya nevű robot, a kárügyintézést pedig a Jim névre hallgató chatbot végzi - de még a cég fejlesztőinek munkáját is egy chatbot, Cooper segíti, amely egyebek mellett a tesztelési feladatokban vesz részt.

lemonade

A német piacra a Lemonade az AXA biztosítóval együttműködésben lép be, amellyel több évre szóló viszontbiztosítási megállapodást is aláírt - és amely a Lemonade befektetői között is ott van, az Allianzzal egyetemben. A partnerséggel a cég az AXA helyi tapasztalatát kötné össze saját technológiájával és egyedi üzleti modelljével. A Lemonade európai indulásához szükséges lincenceit a Holland Nemzeti Bank (DNB) adta ki, és a pénzintézet felügyeli a cég működését is. A holland licenccel a birtokában a Lemonade Európa 28 országában működhet, persze a további terjeszkedéshez megfelelő partnerekre is szüksége lesz.

A bejelentés kapcsán nem csak az európai indulás érdekes, de az is, hogy a vállalat ezzel párhuzamosan Policy 2.0 biztosítási kötvényét is elérhetővé tette, amelynek célja, hogy tömören, egyszerűen, az átlag ügyfelek számára is világosan érthető módon igazolja az ügyfelekkel kötött megállapodásokat. A Policy 2.0 elsőként Németországban lesz elérhető, miután az Egyesült Államokban még nem kapta meg a szükséges szabályozói jóváhagyásokat.

Németországban a cég pozitív fogadtatásra számít, noha a piacon nem teljesen ismeretlen a Lemonade modellje: a német piacon a WeFox birtokában lévő ONE Insurance kínál nagyon hasonló megoldást, utóbbi vállalattal azonban a Lemonade nem csak a piacon vette fel a küzdelmet, a céget már tavaly nyáron perbe fogta szellemi tulajdonának megsértése miatt, végül azonban sikerült megállapodniuk a feleknek.

Facebook

Mit gondolsz? Mondd el!

Adatvédelmi okokból az adott hír megosztása előtt mindig aktiválnod kell a gombot! Ezzel a megoldással harmadik fél nem tudja nyomon követni a tevékenységedet a HWSW-n, ez pedig közös érdekünk.
A IT-üzemeltetők világnapján egy teljes security meetup, számos szórakoztató program, és Felméri Péter standupja várja az érdeklődőket az Ankertbe.