Mellékleteink: HUP | Gamekapocs
Keres

Európába is jön az amerikai insurtech-sztár Lemonade

Hlács Ferenc, 2018. november 30. 11:58

A lakásbiztosításokban utazó vállalat hamarosan kezdi az európai terjeszkedést, noha egyelőre nem tudni, mely országokban indul először a szolgáltatás.

hirdetés

Bejelentette európai terjeszkedését az Egyesült Államokban népszerű Lemonade insturtech vállalat, ami hosszú távon fejfájást okozhat a biztosítási piac tradicionális szereplőinek. A cég egyelőre nem közölt pontos részleteket a rajt kapcsán az öreg kontinensen, így azt sem, melyik országokban jelenik meg először és pontosan mikorra várható az indulás, rövid tájékoztatójában mindössze annyi szerepel "hamarosan" megjelenik a régióban is.

A 2015-ben alapított, New York-i székhelyű vállalat bérlőknek és tulajdonosoknak szánt, személyre szabott lakásbiztosítást kínál, teljesen transzparens pénzügyi működés mellett. A biztosító 20 százalékot von le a befizetett díjakból saját működésére, a maradékból pedig a viszontbiztosítást és persze a károkat rendezi. Ha pedig év végére utóbbi összeg egy része megmarad, azt a biztosítottak által korábban megadott jótékonysági szervezeteknek fizeti ki. A megoldás komoly erőssége továbbá, hogy a cég mobilappján keresztül a biztosítások másfél perc alatt megköthetők, emellett a kifizetéseket is akár percek alatt teljesíti a cég.

 

Káreset bejelentésekor a csalásmegelőzéshez a cég 18 ellenőrző algoritmust alkalmaz, amennyiben pedig ezek nem találnak problémát, az ügyfél felé akár 3 másodpercen belül megkezdi a kifizetést. Ha nem minden tiszta az adott ügy kapcsán, a rendszer emberi operátoroknak továbbítja azt. Az online ügyintézéshez a Lemonade chatbotokat alkalmaz, a szerződéskötést a Maya nevű robot, a kárügyintézést pedig a Jim névre hallgató chatbot végzi - de még a cég fejlesztőinek munkáját is egy chatbot, Cooper segíti, amely egyebek mellett a tesztelési feladatokban vesz részt.

A vállalat havidíjai bérlők számára 5, lakástulajdonosoknak 25 dollárról indulnak, szolgáltatás pedig gyorsan népszerű lett az Egyesült Államokban, ahol már tavaly 10 millió dolláros forgalomról számolt be. Persze hasonló modellt európai cégek is kínálnak, ilyen például a Wefox birtokában lévő német ONE Insurance - méghozzá annyira hasonlót, hogy a vállalatot a Lemonade idén nyáron perbe is fogta, szellemi tulajdonának megsértése miatt. Végül azonban a két cégnek sikerült megállapodni, a vezérigazgatók személyes találkozóját követően a TechCrunch szerint néhány változtatásért cserébe a Lemonade megszüntette az eljárást a Wefox-leány ellen.

lemonade01

Már ez a kisebb összekapás is azt sejtette, a hogy az insurtech cég maga is dédelget ambíciókat az európai piacon, most azonban már biztosra vehető a terjeszkedés. A vállalat persze először jó eséllyel az Egyesült Királyságban, netán Németországban vagy Franciaországban teszi majd elérhetővé szolgáltatását, hazánkba és a környező régióba jó eséllyel később jut csak el. Természetesen az európai rajttal a cég a térségben működő nonprofit szervezetekkel is elkezdi majd az együttműködést, így az év végén megmaradó biztosítási díjak Európában is helyi szervezeteknél köthetnek majd ki.

Érdekesség, hogy bár a diszruptív termék begyűrűzése a térségbe tradicionális biztosítóknak elsőre ijesztő lehet, a legnagyobb szereplőket valószínűleg nem éri majd készületlenül: többek között az AXA és az Allianz is ott van a Lemonade befektetői között.

Facebook

Mit gondolsz? Mondd el!

Adatvédelmi okokból az adott hír megosztása előtt mindig aktiválnod kell a gombot! Ezzel a megoldással harmadik fél nem tudja nyomon követni a tevékenységedet a HWSW-n, ez pedig közös érdekünk.