:

Szerző: Hlács Ferenc

2019. május 17. 12:44

Felhős partnerséget köt a Sony és a Microsoft

Az együttműködés főként a játékok mögött dolgozó felhőszolgáltatásokra fókuszál majd.

Meglepő együttműködést jelentett be a Sony és a Microsoft: a két vállalat közösen dolgozik majd felhős megoldásokon, amelyeket kifejezetten a játékok, illetve AI termékek mögé szán. A partnerség keretei között a cégek a Microsoft Azure platformjára építő felhős megoldásokra támaszkodnak majd, amelyek saját játék- és egyéb streaming szolgáltatásaik mögött állnak munkába.

A vállalatok közleménye szerint a kollaboráció a félvezetőgyártás területére is kiterjed, ez elsősorban új képérzékelő szenzortechnológiákat takar, amelyek ötvözik majd a Sony jelenlegi szenzoros termékeit az Azure AI szolgáltatásaival, a cloud mellett az edge megoldások terén is. Utóbbi kezdeményezés elsősorban a vállalati ügyfeleknek szánt termékekre fókuszál, az együttműködés pedig egyúttal hatékonyabb fejlesztői platformok létrehozását is célozza majd a tartalomkészítő közösségek számára. A célkeresztben persze a konzumer szegmens is ott van, a Microsoft AI platformja, illetve a Sony eszközeinek összeborulásával a cégek "intuitív és felhasználóbarát" végfelhasználói AI élményeket ígérnek.

sonymicr

Kafka és CI/CD alapozó online képzéseket indít a HWSW!

Ősszel 6 alkalmas, 18 órás Kafka és CI/CD alapozó képzéseket indít a HWSW. Most early bird kedvezménnyel jelentkezhetsz!

Kafka és CI/CD alapozó online képzéseket indít a HWSW! Ősszel 6 alkalmas, 18 órás Kafka és CI/CD alapozó képzéseket indít a HWSW. Most early bird kedvezménnyel jelentkezhetsz!

A megállapodással a Sony jelenlegi játékstreaming platformjaihoz is a Microsoft adatközpontjaira támaszkodik majd, illetve az Engadget szerint a későbbiekben a partnerség a két vállalat platformjai közötti átjárhatóságot, vagyis a közös játék lehetőségét is megnyithatja majd a játékosok számára. A keresztplatformos játék kapcsán a Microsoft már jó ideje kopogtat a japán vállalatnál, az azonban mereven elzárkózott az opció elől - miközben a redmondi cég meg is nyitotta Xbox Live platformját a keresztplatformos játékok előtt, igaz eddig a Sony együttműködése híján egyoldalúan. A japán cégre közben a fejlesztők oldaláról is egyre nagyobb nyomás nehezedik, miután az átjárhatóság hiánya erősen fragmentálja a különböző címek játékosbázisait.

A két rivális összefogása annak fényében érthető, hogy egyre több fenyegetés bukkan fel a láthatáron, kezdve a rendkívül sikeres Nintendo Switch-csel, de még idén rajthoz áll a Google Stadia, azaz a keresőóriás streaming játékszolgáltatása is. Amennyiben az idén márciusban bemutatkozott Stadia valóban teljesíteni tudja a keresőóriás ígéreteit, és a helyben futtatott játékoknak megfelelő játékélményt kínál böngészőből, az komoly veszélyt jelenthet a szegmens régi szereplőire, mint a Sony és a Microsoft, hiszen így a Google egy lendülettel lényegében a felhasználók minden létező kijelzőjét ostrom alá veszi, a PC-ktől a telefonokon át a tévékig.

A legnagyobb hazai IT kutatás adatfelvétele elindult, idén már AI kérdéssorral. Kérjük, szánj pár percet rá, ez közös érdekünk, hiszen enélkül nehéz meghozni technológiai vagy karrier döntéseket! A válaszadás anonim, illetve elérhetőek a korábbi évek eredményei is.

a címlapról

PEBBLE

2

Végleges az új Pebble órák dizájnja

2025. augusztus 15. 12:30

A márka visszakapta saját nevét, így Core 2 Duo helyett Pebble 2 Duo, a Core Time 2 helyett pedig Pebble Time 2 néven érkeznek az új órák, és véglegesek a specifikációk is.