Szerző: Asztalos Olivér

2019. május 2. 14:13

Viszonylag gyenge negyedévet zárt az AMD

Bár elégedett március végével zárult negyedévével, a számok alapján vélhetően minél gyorsabban feledtetné a teljesítményt az alapításának épp 50. évfordulóját ünneplő AMD.

A sarokszámokat tekintve a bevétel egy év alatt 23 százalékkal esett, 1,27 milliárd dollárra mérsékelve az összeget. Ezzel párhuzamosan a profit is jelentősen csökkent: a tavalyi 81 helyett már csak 16 millió dollár maradt a kasszában, amely 80 százalékos mérséklődést jelent. A tervezőcéget ugyanakkor nem érte meglepetésként a csökkenés, amelyre már az előző negyedév végén számított. Az elvárások szerint az év második felében ismét növekedésnek indulnak a számok, hála a harmadik negyedévre ígért vadiúj termékeknek.

A Ryzent viszik, a Radeont nem

A kliensprocesszorokkal és GPU-kkal foglalkozó Computing and Graphics szegmens továbbra is felemás teljesítményt nyújt. A 831 millió dolláros összeg 26 százalékkal marad el az egy évvel korábbitól, mely csökkenés a jelentősen visszaesett GPU-s eladásoknak köszönhető. A konkurens GeForce kártyákhoz képest a Radeonok hosszú évek óta hátrányban vannak, a még 2012-ben bemutatott GCN architektúra sem hatékonyságban, sem pedig skálázhatóságban nem képes felvenni a versenyt az Nvidia fejlesztéseivel. A Radeonoknak csak a bő egy évvel ezelőtti bányászláz hozott kellemes pillanatokat, ami viszont az AMD szerencsétlenségére szinte egy csapásra ért véget. Ez jelentősen kisebb keresletet és a raktárakban porosodó GPU-szállítmányokat, illetve komolyan megcsappant forgalmat hagyott maga után.

amd_q1_summar

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori

Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

Az elsősorban játékosoknak szánt termékekkel ellentétben az adatközpontokba szánt Radeon Instinct termékekre jelentősen nőtt az igény, ám az nem derült ki, hogy ez százalékosan mennyit takar. A teljes képhez hozzátartozik, hogy a szerverpiacon nulla közeléből indult az AMD, tehát volt, illetve még van is honnan növekedni. Az eredményeket taglaló híváson a cég megerősítette, hogy az első Navi GPU-k valamikor a harmadik negyedévben jelennek meg. Az elvárások szerint a fejlesztés jelentősen javíthat a Radeonok versenyképességén, amelyre nagy szükség lenne az Nvidia elleni, jelenleg kiélezettnek nagy túlzással sem nevezhető versenyben.

A tervezőcég szerencséje, hogy a Radeonokkal szemben a Ryzen kliensprocesszorokra kifejezetten nagy igény mutatkozik: Lisa Su, a vállalat elnök-vezérigazgatója erős két számjegyű darabszám növekedésről beszélt az egy évvel korábbihoz viszonyítva. A rendelkezésre álló adatok szerint ezzel már a hatodik egymást követő negyedévben tudta növelni piaci részesedését az AMD, amely mellé magasabb átlagos eladási ár is társult. Su továbbá kiemelte, hogy a vállalat történetében mindeddig bevehetetlennek bizonyult notebook piacon is szépen menetelnek a Ryzenek. A nagy OEM-ek szinte mindegyike épít a januárban bemutatott harmadik generációra, amely a vállalat reményei szerint 2018-hoz képest 50 százalékkal növelheti a különféle konfigurációk számát. Az új termékek nagy részére ebben a negyedévben, vagyis június végéig lehet számítani, melyek pénzügyi hatása az év második felében realizálódhat.

Az Epyc kell, a konzolos chip viszont nem

A nagyvállalati, beágyazott és a semi-custom (EESC) divízió teljesítménye is felemás volt. A részleg forgalma 17 százalékkal 441 millió dollárra esett. Su szerint ennek a konzolos eladásokban keresendő az oka. A jelenlegi széria már viszonylag régóta a piacon van, komoly frissítés pedig csak valamikor a jövő év második felében várható az új PlayStation személyében. Az elnök-vezérigazgató megerősítette, hogy a játékgép Zen 2 processzormagokat és Navi GPU-t tartalmaz majd, vagyis Sony még egy generáció erejéig biztosan kitart az AMD mellett. A konzolos chipekkel szemben az Epyc szerverprocesszorokra tovább nőtt a kereslet. A kiszolgálós CPU-k piacán a heteken vagy hónapokon belül piacra kerülő, második generációs Epycektől vár számottevő ugrást a cég. Su szerint a termékek bevezetésének munkálatai a terv szerint haladnak, arról azonban továbbra sem esett szó, hogy pontosan mikorra várható a rajt.

Végül, de nem utolsó sorban a vállalat elnök-vezérigazgatója kiemelte a bruttó eredményhányad változását. A mutató évek óta az AMD gyenge pontja, ám az elmúlt pár hónapban látott tendencia alapján javulni látszik a kritikus érték. Bár a 41 százalék még mindig igencsak szerény (az Intelnél ez folyamatosan 60 százalék körül mozog), az legalább már 5 százalékkal erősebb az egy évvel korábbinál. A következő negyedévre 1,52 (+/-0,5) milliárdos bevétellel kalkulál az AMD, amely 13 százalékkal maradna el az egy évvel korábbitól.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról