Mellékleteink: HUP | Gamekapocs
Keres
Felhőből visszaköltözéstől egészen egy banki malware evolúciójáig. Üzemeltetői és IT-biztonsági meetupokkal érkezünk!

Egyre jobban bízunk a mobilos fizetésben

Koi Tamás, 2019. április 05. 11:52

A megjelenés óta eltelt két évben drasztikus mértékben nőtt a fizikai bankkártyát helyettesítő mobiltelefonos fizetés. A piacot uraló Simple sikere jól mutatja, hogy a magyarok egyre jobban bíznak a mobilos fizetésben.

hirdetés

Egyre nagyobb bizalommal használják a magyar okostelefon-felhasználók az OTP Mobil által fejlesztett Simple appot virtuális érintés nélküli bankkártyás fizetésre. A szolgáltatás 2017. nyarán került be az alkalmazás repertoárjába - segítségével eleinte meglévő OTP-s bankkártyákat lehetett virtualizálni, majd az appon keresztül a telefon NFC funkciójával érintés nélküli fizetést bonyolítani. Már a bevezetés során látszott, hogy az újdonság iránt komoly az érdeklődés, hiszen másfél hét után sikerült átlépni a 100 millió forintos összesített vásárlási értékhatárt a platformon.

A Simple appon keresztül a bevezetés óta közel ötmillió mobilfizetési tranzakciót kezdeményeztek a felhasználók, a digitalizált kártyák száma pedig eléri a 110 ezret. Jól szemlélteti a technológia térnyerését, hogy csak az elmúlt három hónapban több mint egymillióval nőtt a mobilfizetések száma, mintegy 4,5 milliárd forinttal emelkedett ez idő alatt a vásárlási volumen. Érdekesség, hogy a Simple appal végzett érintés nélküli fizetések esetén a kártyák 20%-a úgynevezett Simple Kártya, melyet a cég 2017. szeptembere óta tesz elérhetővé az alkalmazás használói számára.

mobilepayment

Hasonló sikerekről számolt be korábban a K&H Bank is, mely szintén 2017-ben indította el saját mobiltárca szolgáltatását. A mobiltárca indulásától számított 15 hónap alatt, 1 millió tranzakcióval összesen 3,9 milliárd forintért, havonta átlagban 251 millió forint értékben vásároltak az érintettek. Egy-egy vásárlás értéke átlagosan 4488 forintot tett ki, a teljes költés pedig egy év alatt meghaladta a négymilliárd forintot.

Magyarországon továbbra is nagyon magas a készpénzhasználat aránya. A vásárlások többsége ugyanakkor még mindig hagyományos módon történik, bár a kiskereskedelmi üzletek 84 százaléka már készen áll az érintés nélküli fizetési megoldásokra. A kereskedelmi bankok részéről ezért komoly kihívást jelent az is, hogy a már meglévő és az újabb fejlesztések használatára minél több kártyatulajdonost nyerjenek meg. Az OTP Bank egyébként éppen március elején számolt be róla, hogy a magyarok egyre több készpénzt fizetnek be a cég erre alkalmas automatáiban: A bank szerint a napi átlagos befizetések száma, illetve azok összege is emelkedett, ez utóbbi átlagosan mintegy 20 százalékkal, az egy napon történt legmagasabb összbefizetés pedig meghaladta a 2 milliárd forintot.

Facebook

Mit gondolsz? Mondd el!

Adatvédelmi okokból az adott hír megosztása előtt mindig aktiválnod kell a gombot! Ezzel a megoldással harmadik fél nem tudja nyomon követni a tevékenységedet a HWSW-n, ez pedig közös érdekünk.
4-4 klassz téma a HWSW júniusi üzemeltetői és IT-biztonsági meetupjain. Nézz meg a programot!