Szerző: Koi Tamás

2019. április 2. 11:24

Startup Safari, negyedszer

Idén is lesz Startup Safari Budapesten, az immár negyedik alkalommal megrendezett eseményre április 17-től 19-ig várják a résztvevőket a szervezők.

Idén immár negyedik alkalommal lesz Startup Safari Budapesten - ezúttal április 17-től 19-ig lesz lehetőségük a résztvevőknek arra, hogy bemutatkozzanak, potenciális befektetőkkel és az adott terület elismert szakembereivel találkozzanak. A rendezvény ezúttal is az eredeti koncepciót követve igyekszik bevonni a látogatókat a résztvevő startupok működésének mindennapjaiba, minél reálisabb képet igyekezvén mutatni arról, hogy a vállalkozások hogyan működnek a gyakorlatban.

A Startup Safarin résztvevő vállalkozások ennek megfelelően a saját irodáikba vagy alkotóműhelyükbe invitálják a résztvevőket - az idei rendezvény az előzetes tervek szerint 100 helyszínen kínál majd több mint 300 programot. Az események felhozatala a különféle előadásoktól kezdve az üzleti reggeliken át a különböző workshopokig terjed, a résztvevők rendszerint a hazai startup szcéna legnagyobb neveivel is találkozhatnak a háromnapos budapesti rendezvényen.

Megélhetési IT: krónikus tünet vagy új normalitás?

Amikor a szerelem, a hivatás megélhetéssé szelídül, a billentyűzet pedig szerszám lesz.

Megélhetési IT: krónikus tünet vagy új normalitás? Amikor a szerelem, a hivatás megélhetéssé szelídül, a billentyűzet pedig szerszám lesz.

A rendezvény szokás szerint nem csak a hazai közönséget szólítja meg, a tavalyi vendégek közt ott volt többek közt Eddia Arrita, a kolumbiai Publicize PR-ügynökség társalapítója, illetve Tanya Soman az 500 Startups-tól. Idén a szervezők Joanna Bakast, az LHBS Consulting managing partnerét várják Budapestre.

Az idei Startup Safari a korábbi évekhez hasonló felépítéssel, tematikus túrákon vezeti végig az érdeklődőket a programokon, ennek megfelelően minden résztvevő kiválaszthatja kiválaszthatja az őt érdeklő cégeket és workshopokat. Az idei rendezvény központi témái egyebek mellett az oktatás jövője, az életstílus, a dizájn, a technológia és a gasztronómia kapcsolata, a mesterséges intelligencia, az ipar 4.0 és a digitális marketing lesznek.

a címlapról

DMA

0

Megúszta az Apple Maps a szigorúbb uniós szabályokat

2026. február 6. 11:30

Az Európai Bizottság arra jutott, hogy az Apple Maps, valamint az Apple Ads szolgáltatásaira nem fognak vonatkozni a digitális piacokat szabályozó törvényi rendelkezés szigorúbb passzusai.