Szerző: Koi Tamás

2019. március 6. 16:06

Bekapcsolta saját mobilhálózatát a DIGI

Hosszú évek várakozását követően március elejétől bekapcsolta saját, kereskedelmi célra szánt mobilhálózatát a DIGI Magyarország Kft. A cég egyelőre ugyanakkor nem hagyományos mobiltelefonos szolgáltatást kínál a szolgáltatási területen élő előfizetőknek, hanem helyhez kötött szolgáltatásokat - vezeték nélkül.

Hosszú várakozással teli időszakot követően március elején elindította saját, kereskedelmi mobilszolgáltatását a DIGI Távközlési Kft, igaz, nem feltétlenül abban a formában - negyedik, saját infrastruktúrával rendelkező mobilszolgáltatóként -, ahogy azt a legtöbben várták, illetve továbbra is várják a cégtől. A román RCS&RDS tulajdonában lévő szolgáltató saját rádiós infrastruktúráját, illetve annak egy szeletét arra használja fel, hogy kábelezés nélkül juttasson el a potenciális háztartások számára olyan alapszolgáltatásokat - internetet, tévét és vonalas telefont -, melyeket a vezetékes területein biztosít. 

Ezzel március elsejével lényegében létrejött hazánk első Fixed Wireless Access (FWA), szolgáltatása, melyet a DIGI láthatóan meglehetősen szűk előfizetői kör számára kínál, Budapesten egyelőre kizárólag a XIII. kerületben (ahol egyébként a cég központja is található) valamint néhány Pest megyei és kelet-magyarországi településen, jellemzően kisvárosokban vagy falvakban, így többek közt Monoron, Ócsán, Biharkeresztesen vagy éppen Mátészalkán. A szolgáltató az érintett 27 településen, az adótornyok vételi körzetében kínálja előfizetőinek a DIGI Kompakt díjcsomagot, mely havi 4000 forintért nyújt 30/5 Mbps sávszélességű internetkapcsolatot, 89 tévécsatornából álló tévéelőfizetést és 4/6 forintos percdíjú (vezetékes és mobil irányokba) vezetékestelefon-előfizetést, egy év hűségvállalással.

A DIGI weboldalán elhelyezett tájékoztatóból kevés információ derül ki a szolgáltatások műszaki hátteréről, a szolgáltató dokumentumtárába feltöltött szolgáltatásleírás azonban egyértelművé teszi, hogy a cég a csomagban elérhető internet- és telefonelőfizetést helyhez kötött vezeték nélküli technológiával nyújtja. A szövegezésből egyebek mellett kiderül, hogy a szolgáltatást megrendelő előfizetőnél a létesítéskor kihelyeznek egy a szolgáltató SIM-kártyáját tartalmazó végponti eszközt (kvázi modem), valamint a megfelelő vétel elérése érdekében egy kültéri antennát, maximum kétszer 20 méter kábelezéssel.

Toxikus vezetők szivárványa

Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Toxikus vezetők szivárványa Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

A végponti eszköz osztja tovább az internetet vezetékes (Ethernet) kapcsolaton az előfizetői végberendezéseknek (saját router közbeiktatása szükséges lehet), illetve ebbe a készülékbe lehet hagyományos, RJ11 csatlakozóval ellátott telefonkábelt csatlakoztatni. A DIGI Kompakt díjcsomagban található tévéelőfizetést nem mobilos infrastruktúrán, hanem műholdas vétellel biztosítja a szolgáltató.

Az előfizetőhöz kihelyezett végpont a hatósági szabályozás értelmében teljes értékű vezetékes végpontnak tekinthető, ennek megfelelően csak az adott ingatlanon belül használható, nem helyezhető át csak a szolgáltató által, szemben például egyes, vezetékes netet kiváltani szándékozó mobilnet-csomagokkal, mint amilyen például a Telenor Home+. Bár ezt a dokumentum külön nem részletezi, a DIGI alighanem a 2016-os frekvenciaárverésen a 3600-3800 MHz-es frekvenciasávban elnyert, összesen 20 MHz-nyi TDD alapblokkot használja a szolgáltatáshoz. Ez a spektrum nem mellékesen ideális lehet az FWA hálózatok telepítése céljából, jóllehet leginkább szigetszerű lefedettség érhető el vele a sűrű antennaelhelyezési igény révén.

Az FWA hálózatok egyébként az 5G-éra egyik legfontosabb felhasználási területét jelenthetik majd, de több szolgáltató is kísérletezik hasonlóval - itthon például a Magyar Telekom folytat teszteket a Facebook által fejlesztett, 60 GHz-es spektrumon működő Terragraph hálózattal, az úgynevezett milliméter hullámhosszú frekvenciákon azonban csak legfeljebb néhány tíz méter hidalható át vezeték nélkül, direkt rálátással, igaz, a végpontokon cserébe legtöbbször gigabithez közeli le- és feltöltési sávszélességek válnak elérhetővé.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról