Mellékleteink: HUP | Gamekapocs
Keres
Ősszel is lesz HWSW free! Alkalmazott AI meetup és agilis fejlesztői meetup a módszertanok dzsungeléből, szeptember 24-25-én.

Hajlítható panel helyett második kijelzőt ad csúcstelefonjának az LG

Hlács Ferenc, Koi Tamás, 2019. február 25. 09:50

A kijelzős tokkal felszerelhető V50 Thinq mellett az LG G8 Thinq is bemutatkozott.

Már zakatol az idei Mobile World Congress, a reflektorfényből pedig már az elején kivette a maga részét az LG is: a vállalat G8 Thinq és V50 Thinq csúcsmodelljeit is bemutatta. A felhozatalból a koreai cégnél kimaradt az idei év slágerének számító hajlítható kijelző, amelyet ha messziről is, de már a Samsung és a Huawei is bemutatott új csúcsmodelljeiben - de azért mint látni fogjuk, az LG sem maradt adós unortodox megoldásokkal a rendelkezésre álló kijelzőterület növelésére. Emellett természetesen az idei év másik okostelefonos hívószava, az 5G sem maradt ki a bejelentések közül.

Azonos külső, frissített belső

Utóbbi a V50 Thinq-hoz köthető, amely a cég idei csúcsfelhozatalának legnagyobb, 6,4 hüvelykes kijelző mögé költöztetett készüléke - az OLED panel felbontása 3120x1440 pixel, 19,5:9-es képarány mellett. Külsőre a készülék erősen emlékeztet a tavalyi modellre, a kijelzőn ugyanúgy megtaláljuk a fent középen benyúló notch-ot az előlapi kamerákkal, ahogy a hátlapi kameratriót is, amelyet a telefon elődjétől egy az egyben megörökölt. A hátoldalon szintén megtalálható az ujjlenyomat-olvasó is, az LG egyelőre ezt sem költöztette be a kijelző mögé, mint a fentebb már említett vetélytársak. Hogy a dizájn nem változott radikálisan - de még enyhén sem igazán - abban a tekintetben nem meglepő, hogy az előd, vagyis a V40 Thinq még fél éve sincs piacon, a vállalat a V50 modellel láthatóan gyorsan igyekezett lépni, hogy tartani tudja a tempót a konkurenciával, főként az 5G bevezetés terén.

lgv5002

A V50 Thinq belsejében mindenesetre akadnak fontos változások, élen az idén kötelező Qualcomm Snadpragon 855 chippel, amelyben összesen nyolc darab Kryo 485 mag dolgozik, ebből egy 2,84, három 2,42, négy mag pedig 1,8 gigahertzen. A processzor mellé ahogy tavaly, idén is 6 gigabájt RAM került, viszont idén egyetlen, 128 gigabájtos tárhelyopció mellett - ez ugyanakkor microSD kártyával bővíthető. Az említett hátlapi kameratriót a V40-nel debütált 12 megapixeles hagyományos szenzor, egy szintén 12 megapixel felbontású, 2x optikai zoomot ígérő telefotó kamera, továbbá egy ultraszéles látószögű lencse mögé tett, 16 megapixeles szenzor alkotja. A felállás egyébként a Samsung új Galaxy S10 szériájában is nagyon hasonló. Az előlapon egy hagyományos 8 megapixeles kamera, és egy 5 megapixeles, széles látószögű szelfikamera kapott helyet.

lgv5003

A telefon előző generációját sokan az abba épített jó minőségű DAC miatt szerették, erre idén is számítani lehet, a készülékbe egy 32-bites Hi-Fi Quad DAC került, illetve FM rádiót is találunk benne. A gyártó emellett a tavalyi 3300 mAh kapacitású akkunál egy számottevően nagyobb, 4000 mAh-s telepet tudott az új modellbe préselni, ami szintén pozitív előrelépés.

lgv5001

Az új, 5G támogatással szerelt zászlóvivő egyik legérdekesebb újítását azonban nem magán a telefonon, hanem annak kiegészítői között kell keresni: a készülékhez egy második kijelzővel felszerelt, kinyitható tok is kapható lesz. A tokban egy 6,2 hüvelykes, 2160x1080 pixeles OLED panel található, amelyhez a telefon a hátoldalán lévő érintkezők segítségével kapcsolódik - noha az adatátvitel nem ezeken a pineken keresztül történik, ahhoz a tok a Keyssa vállalat rövidtávú vezeték nélküli kommunikációs megoldását használja. Láthatóan a plusz kijelzővel felszerelt tok az LG válaszlépése a hajtogatható kijelzőkre - még ha a cég azzal nem is kínál teljes értékű alternatívát, a tok opcionálisan vásárolható meg, így legalább nem növeli a telefon alapárát.

Fontos, hogy a második kijelző nem tartalmaz plusz akkumulátort, így a használata értelemszerűen rontja a készülék üzemidejét, valamint a vastagságához és a tömegéhez is jócskán hozzátesz. A mobil második kijelzővel (pontosabban a tokkal) együtt 15,5 milliméter vastag lesz, a 183 grammos tömeg pedig további 131 grammal nő. A készülék és a külső kijelző közti kapcsolatot egy speciális, háromérintkezős kontakt (PogoPin) valósítja meg.

A barcelonai bemutatón a külső kijelző különböző felhasználási lehetőségeit is igyekezett bemutatni a gyártó. Így teljesen alap a multitask használat (a két kijelzőn két különböző alkalmazás fut), a kiterjesztett billentyűzet szövegbevitelnél, valamint a játékmód, ahol a második kijelzőn egy virtuális kontrollerrel lehet irányítani a központi kijelzőn futó játékprogramot. Akárcsak a Samsung és a Huawei hajtogathatós mobiljánál, úgy az LG kétkijelzős megoldásánál is látszik, hogy a rendszer szoftveroldalról további támogatást, fejlesztést igényel, az élő demo legalábbis többször kisebb-nagyobb bakikba torkollt.

A G széria sem maradt ráncfelvarrás nélkül

Nagyon hasonló képességeket vonultat fel az LG G8 Thinq is, noha számottevően kisebb készülékházban. A 6,1 hüvelykes, szintén 3120x1440 felbontású, 19.5:9-es OLED kijelzővel szerelt telefonban a V50-nél látott belsőségeket találjuk - az 5G támogatást leszámítva - valamint a hátlapi kameratrió is megegyezik a nagyobb zászlóvivőben, illetve annak elődjében megismert hármassal. Az előlapi notch itt is adott, noha azon csak egy darab, 8 megapixeles kamerát találunk, ehhez viszont egy ToF (Time of Flight) szenzor is párosul. Utóbbi a térbeli arcfelismerés mellett egy kifejezetten érdekes, Hand ID funkciót is hoz, amely képes a felhasználó tenyerében található erek elemzésére, és azok alapján elvégezni az azonosítást.

Az LG szerint ezt a funkciót elsősorban azok fogják szeretni, akik valamiért nem tudnak a mobil kijelzőjéhez hozzáérni (mondjuk mert egy konyhában dolgoznak éppen), akárcsak a szintén a Z-camerának nevezett hardverelemre épülő Air Motion gesztusoknak. Ezekkel könnyen, egyszerű kézmozdulatokkal elvégezhetők bizonyos alapszintű feladatok a telefonnal, ilyen például a hívás fogadása, a hangerő változtatása, képernyőmentés készítése, vagy éppen a zeneszámok léptetése. A mélységet érzékelő Z camerára épülő arcfelismerés az LG szerint már nem verhető át fotókkal, a Face ID pedig akár rendkívül gyér fényviszonyok mellett is működőképes.

Az Air Motion gesztusokat mi is kipróbáltuk az LG premierjén Barcelonában, a rendszer működése ez alapján bár ígéretesnek, egyelőre kissé nehézkesnek tűnt. A készülék olykor-olykor összezavarodott (elvesztette a fókuszt), ilyenkor az egész mozdulatsort újra kellett kezdeni, összességében egy egyszerű hangerőállítási művelet így jóval tovább tartott, mintha mindezt a telefon oldalán található gombokkal próbáltuk volna meg elvégezni.

 lgg8

Külsőre egyébként a G8 is erősen emlékeztet a tavalyi verzióra, azaz a G7-re, kijelzőjében és egyéb méreteit tekintve sem hoz számottevő eltérést - a gyártónak azonban az azonos házba dicséretes módon itt is sikerült egy nagyobb akkut begyömöszölnie, az 3000 helyett már 3500 mAh kapacitású. A G8-ból egyébként egy G8s Thinq kiadás is várható, egy leheletnyivel nagyobb, 6,2 hüvelykes panellel, viszont kisebb, 2248x1080 pixeles felbontással, 3550 mAh kapacitású akkuval, valamint ugyancsak kissé butított, 13 megapixeles ultraszéles látószögű hátlapi kamerával - egyéb specifikációit tekintve az eszköz megegyezik a G8-cal.

Az LG idei csúcsmodelljeinek pontos megjelenési dátumát és árát egyelőre nem közölte, az ugyanakkor már tudható, hogy a rajtra valamikor a második negyedév folyamán érdemes számítani. Az mindazonáltal biztosnak tűnik, hogy az 5G-s V50 Thinq az 5G-s hálózatok indulásáig a hazai piacon nem lesz elérhető.

Facebook

Mit gondolsz? Mondd el!

Adatvédelmi okokból az adott hír megosztása előtt mindig aktiválnod kell a gombot! Ezzel a megoldással harmadik fél nem tudja nyomon követni a tevékenységedet a HWSW-n, ez pedig közös érdekünk.
A HWSW októberben induló gyakorlatorientált, 10 alkalmas, 30 órás online képzéseire most early bird kedvezménnyel lehet regisztrálni!