Mellékleteink: HUP | Gamekapocs
Keres
DevOps és frontend-fejlesztői témákkal indul idén a HWSW meetup-sorozata

Belerondítottak az Nvidia negyedévébe a bányászok

Asztalos Olivér, 2019. február 15. 13:31

Nyögi a felhalmozott GPU-s raktérkészleteket az Nvidia. A chiptervező forgalma sok negyedévet követően először csökkent, nem is kicsit: a 2,2 milliárd dolláros összeg 24 százalékkal marad el az egy évvel korábbitól.

hirdetés

Fájdalmasabb, hogy a profit 567 millió dollárra csökkent, amely mintegy 49 százalékos zuhanást jelent 12 hónap leforgása alatt. Az Nvidia-t csak az vigasztalja, hogy éves szinten 11,7 milliárd dollárra nőtt a forgalma, amely 21 százalékos javulást jelent 2017-hez mérten.

A mélyrepülésért elsősorban a játékosoknak tervezett GeForce-ok felelnek. A PC-s videokártyákból mindössze 954 millió dollár folyt be, amely az egy évvel korábbihoz viszonyítva masszív, 45 százalékos csökkenést jelentett. Bár az Nvidia nem titkolja, hogy ez elmaradt korábbi várakozásaitól, a jelenség alapvetően nem volt váratlan. Ahogy arról a vállalat már novemberben is beszélt, a bányászok tavaly szinte egy szempillantás alatt szívódtak fel a piacról, amely miatt sok száz millió dollár összértékű Pascal GPU ragadt bent a raktárakban.

A készletek normalizálódásáért az Nvidia teljesen leállította egyes chipjeinek szállítását (pl. a GTX 1060 alapját jelentő GP104-ét), ami értelemszerűen komoly bevételkiesést eredményez, torzítva a pénzügyi eredményeket. A chiptervező arra számít, hogy március végéig elfogynak a tavalyi második és harmadik negyedévben leszállított chipek, így az idei második negyedévben kvázi tiszta lappal folytatódhat az értékesítés.

A szokásos számok mellett rendhagyó módon bontásban is beszélt a játékosoknak szánt GPU-k eladásáról a cég. A tavalyi teljes év adatai alapján negyedévente átlagosan 900 millió dollár értékben keltek el asztali PC-kbe szánt GeForce videokártyák. A Notebookokba szánt GeForce-ok és a konzolos (vagyis a Nintendo Switch Tegrájával) eladásokkal együtt közel 500 millió dollárt hoztak a konyhára negyedévente. A kettőt összeadva 1,4 milliárd dollár jön ki, amely az Nvidia reményei szerint a raktárkészletek rendeződését követően, bányászok nélkül is hozható lesz. A számokat érdemes összevetni az egyetlen konkurens AMD pár hete közölt eladásival: a versenytárs az utolsó negyedévben 986 millió dollár összértékben értékesített PC-kbe szánt termékeket, ugyanakkor ebben az összegben a Radeon GPU-k mellett Ryzen CPU-k is vannak, ráadásul utóbbi már egy ideje nagyobb szeletet jelent (pontosabb adatot nem közölt az AMD).

nvidiaq4_trends
A jelentőset esett GPU-s értékesítések magyarázatához az Nvidia is beemelte a Kínát, ahol a vállalat számára (is) kedvezőtlen makroökonómiai viszonyok uralkodnak. Bár erről a chiptervező nem beszélt, ugyancsak hátráltathatja az eladásokat, hogy a kínai kormány jó néhány hónapra befagyasztotta az új játékszoftverek jóváhagyását, amely folyamat csak a közelmúltban indult újra. Végül, de nem utolsó sorban az Nvidia megjegyezte, hogy az új, Turing architektúra, illetve az azzal bevezetett ray tracing is visszafogta az értékesítéseket. Az új grafikus architektúra egyes képességeit egyelőre kevés játék képes érdemben kamatoztatni, így a megszokottnál nehezebb meggyőzni a vásárlókat a cseréről.

A GeForce-okkal szemben az adatközpontokba szánt Tesla kártyák értékesítése javult, bár a növekedés üteme jelentősen lassult. A 12 százalékkal magasabb forgalomnak hála 679 millió dollárt hoztak a szerveres gyorsítókártyák, szemben az egy évvel korábbi 606 millióval. Az Nvidia ugyanakkor nem teljesen elégedett, az előző negyedévben ugyanis 792, az megelőzően pedig 760 milliót hoztak a Teslák, az értékesítések negyedévről negyedévre egyértelműen gyarapodtak. A vállalat szerint a megtorpanás oka a gazdasági helyzet bizonytalanságában keresendő, amely miatt több beruházás szünetel. A felhőszolgáltatók szintén felfüggesztették beruházásaikat az év végén. A chiptervező egy jó adag óvatosság mellett arra számít, hogy legkésőbb az év második felében újraindulhatnak a költések.

Egészséges növekedést mutattak a munkaállomásokba szánt Quadro kártyák eladásai is, az előző évhez viszonyítva 15 százalékkal 293 millióra nőtt a professzionális termékekből származó bevétel. A kellemes gyarapodás nem meglepő, hisz az Nvidia az elmúlt fél évben több új Quadrót is leleplezett. A Turing GPU-kra épülő termékekből ez eddig összesen négy különféle modell került piacra, a legutolsó, RTX 4000-es típus épp a héten látott napvilágot. Az Nvidia tapasztalata szerint a Quadrók eladásait a high-end valós idejű renderelés, a különféle szimulációs alkalmazások, illetve az AI és a professzionális VR hajtja.

Végül, de nem utolsó sorban az autós fejlesztések értékesítését is részletezte az Nvidia, ahol szerényebb növekedés mutatkozott. Az előző év hasonló időszakához képest 23 százalékkal 163 millió dollárra emelkedett a részleg forgalma. A vállalat ezzel továbbra is inkább hosszabb távon, a következő évtized elejére, nagyjából 2021-2022 környékén számol komoly bevételi forrásként. Az Nvidia a jelenlegi forgalom nagy részét generáló infotainment megoldásokról fokozatosan helyezi át erőforrásait az önvezető platformra.

Jensen Huang és vállalata megjegyezte, hogy bár a 2018 rekordbevételt hozott, az év vége kiábrándítóan sikerült. Az Nvidia a teljes idei évre 11-12 milliárd dollárt, az első negyedévre pedig 2,2 (+/-2%) milliárd dolláros bevétel vár. Utóbbi jelentősen, nagyjából mintegy 31 százalékkal maradna el az egy évvel korábbitól.

Facebook

Mit gondolsz? Mondd el!

Adatvédelmi okokból az adott hír megosztása előtt mindig aktiválnod kell a gombot! Ezzel a megoldással harmadik fél nem tudja nyomon követni a tevékenységedet a HWSW-n, ez pedig közös érdekünk.
Két hét múlva újraindul a legnagyobb hazai tech meetup-sorozat, a HWSW free!