Mellékleteink: HUP | Gamekapocs
Keres

Már a stagnáló felhasználószámot is értékelik a Snap befektetői

Habók Lilla, 2019. február 06. 12:54

A vártnál magasabb bevétel és stagnáló felhasználószám jellemzi a Snap 2018-as negyedik pénzügyi negyedévét, de a befektetők már ezt az eredményt is pozitívan fogadták.

Sikerült végre az elemzők elvárásait túlteljesítő eredményeket felmutatni a Snapchat anyacégének a 2018-as negyedik negyedévben, amelynek a hírére a részvényárfolyam több mint 20 százalékot ugrott a kereskedés utáni órákban - igaz, mindössze 7 dollárról indult. A vállalat bevétele 36 százalékkal 390 millió dollárra emelkedett az előző év azonos negyedévéhez képest, amelyből 269 millió dollárt hozott Észak-Amerika és 62 millió dollárt Európa, míg a többit az egyéb régiók pótoltak ki. A nettó veszteség pedig 158 millió dollárral lett kevesebb, azaz jelenleg 192 millió dolláron áll, ami szintén fejlődésnek tekinthető.

A Snapchat napi aktív felhasználószáma 2018 negyedik negyedévében 186 millió volt, ami enyhe csökkenés az egy évvel ezelőtti 187 millióhoz képest, és gyakorlatilag stagnálás a 2018 harmadik negyedévi felhasználói bázishoz viszonyítva. A tavalyi év elején kezdődő felhasználószám-csökkenés viszont ezek szerint megállt, ezért is tekinthető viszonylag pozitívnak a mostani stagnálás.

A régiós bontás szerint Észak-Amerikában (79 millió felhasználó) és Európában (60 millió felhasználó) is 1-1 százalékkal esett a felhasználók száma, viszont "a világ többi" részén 1 százalékot emelkedett 47 millióra. A Snap szöveges indoklása szerint a nemzetközi piacon is egyre sikeresebb a terjeszkedés (bár ezt az adatok csak részben támasztják alá), például a cég terjeszkedett Franciaországban, Németországban, az Egyesült Királyságban, Indiában és a Közel-Keleten. A növekedést legfőképp az utóbbi két területen tetten érhető, ahol egyébként a terjeszkedést a lokális, kulturálisan releváns tartalmakat létrehozó partnerek segítették a jelentés alapján.

snapchat_felhasznaloszam_dau_2018q4

A közösségi oldal hozzáteszi az adatokhoz, hogy a felhasználók 70 százaléka napi szinten használja vagy megtekinti a szolgáltatásban található, képekhez és videókhoz adható lencséket. Továbbá a Snap az aktivitás hangsúlyozása mellett a hirdetők figyelmét is igyekszik felhívni az eredményekre, mely szerint a cégek által közölt tartalmakat (Publisher Stories, Shows) naponta 30 százalékkal többen tekintették meg az előző évhez viszonyítva, és egy felhasználó naponta átlagosan egyre több ilyen képes-videós történetet fogyaszt - állítja a Snap. Összességében a közösségi oldal a 13-34 év közötti amerikai lakosság 70 százalékát eléri prémium mobilvideós reklámokkal havi szinten, ami szintén a hirdetők felé fontos üzenet. Nem véletlen, hogy még mindig az amerikai felhasználókon keres a cég a legtöbbet (fejenként 3,38 dollárt), de eközben 57 százalékkal nőttek az európai (1,04 dollár) és 120 százalékkal a többi régió felhasználóin (1,24 dollár) keresett összegek.

Kezd magára találni a cég?

A cég a befektetőknek a jelentésben kiemelte, hogy elég sok termékinnováció van még jelenleg is folyamatban. Elkezdte kiadni a Snapchat az új androidos alkalmazást, amely a gyengébb telefonokon (a fejlődő országokban) is jobban fut és gyorsabban nyílik meg. A Lens Studióval 2018 végéig összesen 300 ezer lencse készült, amelyet 35 milliárd alkalommal tekintettek meg a felhasználók. A lencsékkel összefüggésben pedig elindult a táncos-dalos vagy ünnepi kihívásokra építő Lens Challenges is, hasonlóan a TikTok-on is sikerrel futó kihívásaihoz.

Ezzel párhuzamosan pedig a cégek számára is bővült a hirdetési termékkör, például a 6 másodperces átugorhatatlan videós hirdetésekkel, az egy Snapen belül négy termék bemutatására képes Collection Ads hirdetéstípussal, vagy a feltöltött tartalmak alapján a snapchates hirdetések automatikus létrehozására képes Product Catalogs megoldással. A hirdetéseket megtekintő felhasználókat követő Snap Pixel pedig már 600 milliós vásárlást segített elő a negyedévben.

A Snap előrejelzése szerint az idei első negyedéves pénzügyi jelentésben már gyengébb eredményekre lehet majd számítani, így a bevétel 24-34 százalékkal 285-310 millió dollár közé fog esni. A helyzetet nem segíti elő, hogy januárban a pénzügyi igazgató már bejelentette a távozását, így összességében az elmúlt két évben már 20 fontosabb vezető távozott a cégtől. Ennek ellenére a befektetők értékelték a mostani bevételnövekedést és a csökkenés helyett csak stagnáló felhasználószámot.

Facebook

Mit gondolsz? Mondd el!

Adatvédelmi okokból az adott hír megosztása előtt mindig aktiválnod kell a gombot! Ezzel a megoldással harmadik fél nem tudja nyomon követni a tevékenységedet a HWSW-n, ez pedig közös érdekünk.