Szerző: Habók Lilla

2019. február 1. 12:47

Több mint napi 6 órát interneteznek a felhasználók

2018-ban átlag napi 1 millióval nőtt az internetezők száma a Digital 2019 jelentése szerint, ami 9 százalékos növekedésnek felel meg a tavalyi adatokhoz képest. Az online töltött idő nem nőtt ezzel együtt, de azért így is soknak tűnik.

Megjelent a legfrissebb Digital jelentés, amely minden év elején igyekszik összefoglalni az aktuális trendeket a Hooutsuite és a We Are Social összeállításában. A jelentés készítői szerint 2018 különösen kiemelkedő év volt a digitális növekedés tekintetében, hiszen tavaly összesen 366 millió új internetező csatlakozott a hálóhoz, így összesen már 4,39 milliárd felhasználó van jelen, azaz a teljes népesség 57 százaléka. A mobiltelefont használók száma pedig 100 millióval 5,11 milliárd egyedi felhasználóra nőtt, ami a népesség 67 százalékának felel meg. A közösségi médiát az internetezők közül összesen 3,48 milliárdan használják, 9 százalékos növekedéssel a tavalyi adatokhoz képest.

A teljes Digital 2019 jelentés gobális áttekintése

A növekedés természetesen főként a fejlődő országoknak köszönhető, hiszen például Észak-Amerikában, Nyugat- és Észak-Európába már bőven meghaladta a 90 százalékot az internetezők száma az életkor figyelembevétele nélkül. Eközben viszont Közép-Afrikában még mindig csak 12 százalékos az arány, de Kelet- és Nyugat-Afrikában vagy Dél-Ázsiában még a régiós népesség fele sem csatlakozik az internethez. 2018-ban viszont ezek a területek is egyre jobban elkezdtek kapcsolódni az internethez, például Indiában az elmúlt 12 hónapban közel 100 millióval nőtt a netezők száma - tehát a globális növekedés több mint negyede az országnak köszönhető.

100 nap online egy évben

Mindent vivő munkahelyek

Mindig voltak olyan informatikai munkahelyek, melyek nagyon jól fekszenek az önéletrajzban.

Mindent vivő munkahelyek Mindig voltak olyan informatikai munkahelyek, melyek nagyon jól fekszenek az önéletrajzban.

Azonban az interneten töltött idő átlaga nem nőtt a felhasználók számával együtt, mivel 2018-ban még 6 óra 49 percre volt tehető egy felhasználó online töltött ideje egy átlagolt napon, ami 2019-re 6 óra 42 percre csökkent. Összességében viszont még így minden egyes felhasználó egy évből 100 napot online tölt el, vagyis az évnek több mint negyedét. A The Next Web magyarázata szerint a csökkenés valószínűleg nem a tudatosabb internetezésnek, és a nagyvállalatok újonnan bevezetett "jóllét" funkcióinak köszönhető, hanem mivel a fejlődő országok frissen internethez kapcsolódói lakosai még tanulják a lehetőségeket.

digitaltrends2019_online_toltott_ido

Valójában azonban az országok szerinti bontásból látszik, hogy pont a fejlődő országokban tapasztalható a legnagyobb mértékben az online töltött idő. A Fülöp-szigeteken egy átlagos felhasználó több mint 10 órát tölt online egy nap, de Brazíliában, Tájföldön vagy Kolumbiában is több mint 9 órát interneteznek a felhasználók. Érthető, hogy mostanában a cégek miért küzdenek a fejlődő országok felhasználóinak figyelméért különböző Lite alkalmazásokkal vagy új funkciókkal. Eközben talán mégis a "jóllét" érdekében például az európai felhasználóknál sokkal kevesebb online töltött idő tapasztalható. Többek közt Spanyolországban, Ausztriában, Belgiumban, Hollandiában, Franciaországban vagy Németországban is "csak" nagyjából 4,5-5 órát interneteznek a felhasználók - Magyarországot nem tünteti fel a kutatás. A legkevesebb viszont a japánok internetezéssel töltött ideje, ami kevesebb mint 4 órát jelent egy nap.

A fele mobilozás

Az internetes kapcsolódás csaknem fele mobilról történik a Digital Trends kutatása szerint. Az említett 5,11 egyedi mobilhasználó a jelek szerint 5,45 milliárd okostelefonnal és további 2,44 "butatatelefonnal" (feature phone) rendelkezik az Ericssontól merített eredmények szerint. Ahogy pedig már mi is megírtuk az App Annie jelentése alapján, a felhasználók világszerte 194 milliárd appot töltöttek le 2018 során, miközben a tavalyi évhez képest 23 százalékkal több pénzt, 101 milliárd dollárt költöttek az alkalmazásokra, ami egy átlagos felhasználóra lebontva 20 dollárt jelent.

globaltrends2019_mobilok

A fokozott mobilhasználatból pedig nyilván megnövekedett mennyiségű adathasználat is következik. Így világszerte havi szinten összesen 20 milliárd gigabájt mobiladatot fogyasztanak a felhasználók - idézi a Digital 2019 az Ericsson Mobility Reportját. Ezek alapján pedig egy átlagos okostelefon 7 gigabájt mobiladatot fogyaszt minden egyes hónapban világszerte.

Metodológia

A Digital 2019 felmérést a Hootsuite, a We Are Social és a Kepios készítette a 2012-től indított összefoglaló sorozatnak megfelelően. A 221 diából álló bemutatóhoz a cégek több különböző forrást használtak fel, köztük vállalatok saját adatait, piackutató cégek jelentéseit, kormányzati szervek és civil szervezetek adatait. A jelentés készítői megjegyzik, hogy nem állnak közvetlen viszonyban az összeállításban említett cégekkel, így a Digital 2019-t egyik sem szponzorálta azok közül. A kutatók a globális jelentés mellett országos jelentéseket is készítenek, de egyelőre a legfrissebb magyarországi jelentést egy évvel ezelőtt adták ki.

a címlapról

METAVERSE

0

Átalakítja a Meta a Reality Labs-t

2024. június 19. 12:00

Két fő egységre osztotta a Meta a virtuálisvalóság-fejlesztésekkel foglalkozó Reality Labs-t, ami elbocsátásokat is hoz magával.