Szerző: Habók Lilla

2019. január 25. 09:30

2018-ban csökkent az európai startupok finanszírozása

Valamelyest több volt az üzlet és a befektetett összegek nagysága is 2017-ben mint tavaly a Tech.eu startup-finanszírozást vizsgáló jelentéséből vett előzetes adatok szerint.

Csökkent valamelyest a startupok támogatása 2018-ban a 2017-es eredményekhez képest, ráadásul a pénz mellett kevesebb volt az üzletkötések száma is - fedett fel néhány adatot a Tech.eu az éves összefoglaló európai startup-jelentéséből az Észtországban szervezett Startup Day kapcsán. 2018-ban ugyanis az elemzők szerint az európai startupok összesen 24,7 milliárd eurós támogatást gyűjtöttek be, míg 2016-ban 25 milliárd euró volt a teljes összeg. Ennél még látványosabb módon, az üzletkötések és támogatási körök száma 3403-ról mindössze 2975-re zuhant, amiből mégis az következik, hogy kevesebb körben, de nagyobb összegeket kaptak a startupok.

techeu_2018_uzletek_osszefoglalo

A legsikeresebb területnek finanszírozások és exitek szempontjából, 2016-hoz hasonlóan 2018-ban ismét a fintech bizonyult, amelyet a medtech és a health tech, a közlekedési iparág, a kiberbiztonság, valamint a népszerűségi lista utolsó helyén a tartalomkészítés követett. A jelentés ugyanakkor azt is hozzáteszi, hogy az exitek száma is jócskán kevesebb lett, a 2017-es 632 startup-eladáshoz képest 2018-ra 441-re csökkent a sikeres üzletek száma. Minden felvásárlást, egyesülést és IPO-t összevetve azonban az üzletek értéke jóval magasabb volt, 86,3 milliárd euró a 2017-es 62,6 milliárd euróhoz viszonyítva.

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori

Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

Az országok közül a legsikeresebbnek az Egyesült Királyság bizonyult, megelőzve ezzel Franciaországot, Németországot és Izraelt. Mind a négy országban több mint 2,5 milliárd eurót gyűjtöttek a startupok valamilyen formában, az élen végző Egyesült Királyságban pedig közel 6 milliárd eurót. A tavalyi "nyertes" Svédország a hatodik helyre csúszott, a 2017-es sikerét többnyire országon belüli felvásárlásoknak köszönhette.

Az eredményekhez természetesen hozzátatozik, hogy a 2017-es év eléggé kiemelkedő volt a startup-finanszírozás szempontjából, és a 2018-as év csak egy kevéssel marad el mellette. A Tech.eu szerint ezért érdemesebb az adatokat inkább a korábbi évekhez viszonyítani, mivel akár 2014-hez vagy 2015-höz képest szemmel látható a támogatások összegének növekedése. Igaz, 2016-hoz viszonyítva a finanszírozások összege szintén nőtt, viszont a szerződéskötések száma ahhoz képest is nagyjából ötszázzal csökkent. A most bemutatott eredmények a European Tech Report 2018 jelentésből csak néhány válogatott adatot tartalmaznak, a teljes összefoglaló publikálására várhatóan majd a következő hetekben kerül sor, addig az eredmények mögötti részletesebb adatokról a 2018 első felét bemutató Seed the Future jelentésből lehet tájékozódni.

Metodológia

A Tech.eu folyamatosan monitorozza kontinensen működő startupokról szóló híreket, és 2014-es vonatkozási időtől kezdve évente kiadja az összesített adatokat egy tanulmányban - a mostani a 2018-as jelentésből tartalmaz előzetesen néhány adatot. A csapat több mint 150 európai forrást figyel 12 különböző nyelven. A követett országok közé tartozik Izrael, Oroszország, Norvégia, balkáni térség és más olyan országok, amelyeket a szerzők a technológia szempontjából fontosnak tartanak.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról