Szerző: Hlács Ferenc

2019. január 11. 12:31

Az ünnepi szezonban is zsugorodott a PC-piac

Az IDC és a Gartner is visszaesésről számol be a szegmensben, amelynek élén már a Lenovo áll.

Az IDC és a Gartner is zsugorodó eladásokról számolt be a PC-piacon a tavalyi utolsó negyedévben. Noha a két nagy piackutató eredményei valamelyest eltérnek, mindkét jelentés azonos trendeket vázol fel - induljunk el az IDC számai mentén. A cég az időszakban összesen 68,1 millió eladott PC-t számolt össze, 3,7 százalékkal kevesebbet, mint 2017 végén. Ez bár visszaesést jelent, a cég szerint a 2018-as Q4 így is jobban sikerült a vártnál, a prognózisok egy százalékkal nagyobb zsugorodást jósoltak.

A visszaesésben több tényező is szerepet játszott, ilyen volt a konzumer vásárlók a vártnál kisebb érdeklődése a PC-k iránt a hagyományosan izmos ünnepi szezonban, az Egyesült Államok és Kína közötti egyre növekvő gazdasági feszültség, illetve a processzorhiány is, amely az ellátási láncban okozott fennakadásokat - ez utóbbi főleg a frissíteni akaró vállalati ügyfeleket érintette. A nehézségek dacára azért az üzleti vásárlók is több vizet hajtottak a piac malmára mint az elemzők remélték, a Windows 7-es céges gépek frissítése a tavalyi utolsó negyedévben is extra lendületet adott a szegmensnek.

idcpc2018q401

A gyártók ranglistájához kanyarodva látható, hogy az immár a Fujitsuval megtoldott Lenovo a negyedik negyedévben is át tudta venni a vezetést a HP-tól, miután 1,3 százalékos növekedést követően közel 16,8 milliónál álltak meg az eladásai, ezzel pedig 1,2 százalékponttal piacrészét is növelte, 24,6 százalékra. A sikerben az egyesült államokbeli eladások javulása fontos szerepet játszott, miközben az APeJ régióban, azaz Japán kivételével az ázsiai csendes-óceáni térségben teljesítménye jelentősen romlott.

Az ezüstérem a HP-t illeti, amely már a zárónegyedévben is a második helyre csúszott vissza, 3,2 százalékkal kevesebb eladással, mint egy évvel korábban. Ez 16,1 milliónál valamivel kevesebb eladott készüléket jelent. Noha a cég értékesítései visszaestek, a riválisok gyengülésének hála így is növelni tudta piacrészét egy hajszállal, 23,4-ről 23,6 százalékra. A céget a Lenovóval szemben épp az APeJ régiós javuló teljesítménye segítette, miközben Amerikában nem tudta követni a piac tempóját.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak

Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

A Dell megőrizte harmadik helyét, 11,3 millióhoz közelítő eladott eszközzel és 16,5 százalékos piacrésszel. Ez az eladásokban 1,6 százalékos növekedést jelent, a cég láthatóan állni tudta a sarat a piac zsugorodásával szemben. A negyedik helyen az Apple áll, a cupertinói óriás nem tudott növekedni, 3,8 százalékos konszolidálódás után 4,9 milliónál álltak meg eladásai, piacrésze pedig stagnált, 7,2 százalékon. Mind a cég asztali gépeiből, mind notebookjaiból kevesebb talált gazdára az előző év végéhez képest. A TOP 5-öt a főleg a gamer szegmensben hajrázó Acer zárja, 4,5 millió eladással és fájdalmas, 8,5 százalékos visszaeséssel, amelynek eredményeként piacrésze is 7-ről 6,7 százalékra esett vissza.

Az "egyéb" kategóriának ezen a piacon is egyre kevesebb hely jut, az ide tömörülő gyártók 21,4 százalékos összesített piacrészt és 14,6 millió eladott eszközt produkáltak, 11,1 százalékkal kevesebbet mint egy évvel ezelőtt. Érdekesség, hogy a Gartner számai alapján a TOP 5 utolsó helyén az ASUS áll, amelynél a kutatócég 3,9 millió eladást számolt össze - a visszaesés ugyanakkor itt is jól látható, 10,7 százalék a tavalyi év végéhez képest. Az eltérés okát a metodológiában kell keresni, a Gartner ugyanis a PC-piaci eredményekbe számolja az x86-os tableteket, és hibrid "ultrahordozható prémium" eszközöket is, míg ezek az IDC számaiból nem köszönnek vissza.

Éves szinten is negatívak a mutatók

Visszakanyarodva az IDC eredményeihez, a teljes 2018-as évre vonatkozó rangsor kissé eltér a zárónegyedévétől, az év összesített eladásait tekintve továbbra is a HP vezeti a piacot, igaz éppen csak egy fél lépéssel jár a Fujitsuval kiegészült Lenovo előtt, a maga 59,99 millió eladott számítógépével. A kínai rivális ugyanis 59,86 millió készüléket értékesített, ezzel a két cég piacrészüket tekintve fej-fej mellett halad, mindkét esetben 23,2 százalékkal. A Lenovo ugyanakkor nagyobb növekedést produkált az év során a maga 3,1 százalékával, míg a HP 2 százalékos gyarapodást tudott letenni az asztalra. Éves szinten a legnagyobb, 5,6 százalékos növekedést a Dell hozta össze, a maga 44,17 millió eladott termékével, ezzel egy százalékponttal nagyobb lett piacrésze is, azaz 17,1 százalék.

idcpc2018full

A lista innen változatlan, az Apple 18 millió eladással és 7 százalékos piacrésszel áll a negyedik helyen, az ötödik lépcső pedig az Aceré, 17,8 millió eladással és 6,9 százalékos szelettel a szegmensből. Utóbbi két cég egyike sem tudott növekedni az év során, az Apple 5,2 százalékot, az Acer 1,1-et veszített eladásaiból. Az "egyéb" kategóriába itt 58,6 millió eszköz sorolható, ami a piac 22,7 százalékát teszi ki. Összesen 258,5 millió PC talált gazdára 2018-ban az IDC szerint, ami vékony, 0,4 százalékos csökkenést jelent 2017-hez képest.

Metodológia

Az IDC számai a "hagyományos PC-k" piacára vonatkoznak, ebben az asztali gépek, notebookok, munkaállomások vannak benne, kimaradnak viszont a fentebb már említett kettétéphető és sima tabletek, függetlenül attól, hogy például Windowst futtatnak x86-os processzoron (mint a Surface Pro sorozat). Ugyanígy kimaradnak a számokból az x86-os szerverek is. Ezzel szemben a Gartner a fenti táblagépeket a PC-piachoz sorolja.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról