Szerző: Habók Lilla

2018. december 20. 15:00

Már a weboldalak felét a mobilbarát Google-keresőindex vizsgálja

Hosszú tesztidőszak után tavasszal állt élesbe a Google mobilbarát (mobile-first) keresőindexe, és mostanra már a keresőóriás a weboldalak több mint felét ezen keresztül indexeli. A bejelentés alkalmából a vállalat pár tipikus hibát is közölt, ami nehezíti az új keresőindex munkáját.

Kicsit több mint két évvel ezelőtt jelentette be a Google a szándékát, hogy a keresőindexet inkább mobilos alapokra helyezi át, majd idén tavasszal élesbe állt az új index, és mostanra pedig már a vállalat a weboldalak több mint felét a mobilbarát változat segítségével vizsgálja a legújabb közleménye szerint. A vállalat korábban a döntést azzal indokolta, hogy a felhasználók egyre inkább mobilról használják a keresőt, de mivel a Google eddig az oldalak asztali verziójának tartalmát vizsgálta, ezért a mobilos felhasználók megjelenítési problémákba ütközhettek a keresőben listázott weboldalakon.

Toxikus vezetők szivárványa

Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Toxikus vezetők szivárványa Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

A probléma orvoslása miatt indult az új keresőindex fejlesztése, melyről az is kiderült, hogy nem két szálon fog futni. A Google fokozatosan egyre inkább csak a "mobile-first indexet" támogatja a keresési találatok megjelenítésekor, amelynek most a felénél járunk. Természetesen a csak asztali verzióval rendelkező oldalak sem tűnnek el a keresési találatok közül, csak éppen nem ezek lesznek az elsődlegesek - kivéve, ha tartalom szempontjából inkább relevánsak. Tehát továbbra sem a mobilbarát oldalak kiértékeléséről és a tartalmak rangsorolásának a változásáról van szó, hanem ebben az esetben az indexelés módja változik, például figyelembe veszi az elkülönített asztali és mobilos URL-címeket, melyből az "m" kezdetű URL-verziót részesíti előnyben. Ezenkívül pedig a különböző eszközökre optimalizált oldalak közül az index a mobiloldalon megjelenő tartalmat elemzi, és annak URL-címét hivatkozza a keresőben.

Első körben a Google a mobilindexelési jó gyakorlatát támogató oldalakat vette sorra, és állította át esetükben az indexelés módját. Az index változása kapcsán a Google a Search Console-on keresztül értesítette ezeknek az oldalaknak a tulajdonosait, hogy ezentúl a Googlebot Smartphone aktívabban fogja feltérképezni az oldalaikat. Ezt a bejegyzés szerint a szerverlogok közt lehet ellenőrizni, ahol a kérelmek többsége az okostelefonos Googlebottól érkezik, vagy URL-vizsgáló eszközzel, amely megadja, hogy legutóbb az oldalt hogyan térképezte fel és indexelte a kereső.

googlebot_indexeles

A Google szerint a reszponzív webdesign alkalmazó oldalak mind rendben vannak a keresőindex szempontjából, az ettől eltérő esetekben viszont két probléma szokott gyakran előfordulni. A vállalat tapasztalata szerint gyakran a strukturált adatok hiányoznak, amelyek egyrészt segítenek megérteni az oldal tartalmát, másrészt pedig a keresőben jobban megjeleníteni a találatokat (például a Knowledge Graph vagy a vizuálisan továbbfejlesztett "rich result" találatok formájában). A Google kiemeli, hogy nagyon fontos lenne az asztali verziónál meglévő, strukturált adatokat a mobilverzió oldalánál is megjeleníteni, mivel a mobilbarát keresőindex kizárólag a mobilverziót fogja indexelni, és nem emeli át magától az adatokat az asztali változatból. A közlemény szerint érdemes először az oldal strukturált adatait általánosságban tesztelni, és aztán összevetni az oldal mobilverziójával - miközben az oldalnak nem is kell mobilbarátnak lenni a mobilbarát index futásához.

A másik nagy problémát a mobile-first index számára a mobiloldalakon a képek "alt-text" feliratainak hiánya jelenti, amely a képernyőolvasó-szoftverek mellett a keresőrobotokat is segítik. A Google Images ugyanis ez alapjáén értelmezi az oldalon szereplő képek kontextusát, ezért érdemes ellenőrizni a forráskódban, hogy az "img" tagek mellett szerepelnek-e az "alt-text" szövegek. A Google által jelzett problémák javítása pedig azért is nagyon fontos, mert mint látható, nagy erőkkel dolgozik a vállalat a mobilbarát index elsődlegessé tételén.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról