Szerző: Hlács Ferenc

2018. december 13. 12:39

Lezárult a Oculus-ZeniMax csata

A feleknek sikerült megegyezniük VR fejlesztéseket érintő vitatott szellemi tulajdonok ügyében.

Végéhez érkezett a Facebook és a ZeniMax Media csatározása, amelynek során utóbbi cég VR fejlesztéseinek illetéktelen felhasználásával vádolta a közösségi oldalt, pontosabban az annak tulajdonában lévő Oculust. Hosszú pereskedés után most a feleknek sikerült megegyezniük - bár a cégek részleteket nem közöltek, mindkét fél elégedett a megállapodással.

Az eredeti vád szerint az ismert Oculus Rift VR szemüveg létrehozásához az Oculus által felvett, volt ZeniMax alkalmazottaktól megszerzett, üzleti titoknak minősülő kutatási eredményeket használta fel a gyártó. A szóban forgó alkalmazottak között ott volt John Carmack is, a ZeniMax tulajdonában lévő id Software legendás alakja - ő még 2013-ban, azelőtt csatlakozott az Oculus csapatához, hogy a vállalatot a Facebook 2 milliárd dollárért bekebelezte volna. A ZeniMax Carmackot is vádolta a titoktartási szerződésbe ütköző adatok megosztásával, amelyek nélkül szerinte az Oculus Rift sem készülhetett volna el.

oquest03

A ZeniMax már tavaly nagyon erős követeléseket fogalmazott meg a kártérítés kapcsán, a bírósági per során a Facebooktól először 2, majd 4 milliárd dollárt követelt - miközben az Oculus tagadta, hogy a ZeniMax vagy az id Software bármilyen szellemi tulajdonát vagy kódrészletét felhasználta volna termékében. Az esküdtszék akkor végül összesen 500 millió dollár büntetést ítélt meg, 300 milliót a titoktartás és a szerzői jog megszegéséért, illetve védjegybitorlásért, további 150 millió dollár pedig Brendan Iribe és 50 millió Palmer Luckey, az Oculus társalapítójának része a kártérítésből. Kódlopás vádjában ugyanakkor az esküdtszék nem találta bűnösnek az Oculust.

Mindent vivő munkahelyek

Mindig voltak olyan informatikai munkahelyek, melyek nagyon jól fekszenek az önéletrajzban.

Mindent vivő munkahelyek Mindig voltak olyan informatikai munkahelyek, melyek nagyon jól fekszenek az önéletrajzban.

A Facebook mindenesetre nem érte be ennyivel és az 500 milliós büntetés ellen is fellebbezett - a ZeniMax pedig éppen kevésnek tartotta a kártérítést, és az Oculus Riftet teljes egészében vissza akarta vonni a piacról. A jogi csata tehát tovább folytatódott, idén júniusban a bíróság megfelezte a Facebookra kirótt büntetést, a közösségi óriásnak eszerint összesen 250 millió dollár bírságot kell kicsengetnie, 200-at szerződésszegés, 50-et pedig szerzői jog megsértése címszó alatt - a két Oculus-vezetőt érintő büntetéseket a bíróság teljesen eltörölte.

Az id Software anyacége természetesen fellebbezett a döntés ellen, most azonban a két félnek úgy tűnik sikerült megegyeznie és pontot tenni a vita végére. A megállapodás kapcsán egyik vállalat sem árult el részleteket, mindössze egy-egy szűkszavú nyilatkozattal jelezték, hogy mindkét fél örül, hogy maga mögött hagyhatja az ügyet. A ZeniMax vezérigazgatója, Robert Altman azért hozzátette, a cég a későbbiekben is határozottan fellép majd szellemi tulajdonainak védelmében.

Kubernetes képzéseinket már közel 300 szakember végezte el. A nagy sikerre való tekintettel a tanfolyamot aktualizált tananyaggal június 18-án újra elindítjuk! A 8 alkalmas, élő képzés képzés órái utólag is visszanézhetők, és munkaidő végén kezdődnek.

a címlapról