Szerző: Habók Lilla

2018. október 30. 10:30

A tehetős amerikai iskolák már tiltják a digitális eszközöket

Egyelőre még változó, hogy az iskolák hogyan reagálnak a digitális eszközökre. Jellemzően az amerikai állami iskolák még ezzel próbálják vonzani a diákokat. A tehetős szülőknek, többek közt a szilícium-völgyi fejlesztőknek viszont már elegük van, hogy a vállalatok a képernyők elé akarják szegezni gyerekeiket.

Sok szülő már inkább szeretné leszoktatni a gyerekeit a digitális eszközök túlzott használatáról, és ehhez az iskolát hívja segítségül - mutatja be a The New York Times riportja. Így míg az állami iskolák továbbra is a digitális eszközök elérhetőségével és az órai digitális készségfejlesztéssel csábítják a diákokat, addig a gazdagabb szülők gyermekeit célzó (magán)iskolák egy része már a "képernyő nélküli" tanórákat hangsúlyozza, ahol inkább például a faalapú játékokon és a gyerekek közti személyes interakción van a hangsúly. Egyik népszerű választás Peninsula Waldorf iskolája, amely alternatív iskolatípus hagyományosan nem részesíti előnyben a digitális eszközöket, de hitvallását részletesen is kifejti és adatokkal támasztja alá a honlapon.

A tehetős családok már jóval hamarabb hozzáfértek az internethez otthonaikban is, így a iskolák már régen elkezdték fejleszteni a diákok digitális készségeit, például akár online házi feladatokkal - miközben Amerikában még csak a háztartások kétharmada rendelkezett széles sávú internettel. Mostanra viszont az internet elárasztotta az otthonokat és a diákok életét, ezért többek közt a Szilícium-völgyben élő szülők egyre inkább a digitális eszközök gyermekeikre gyakorolt hatása miatt kezdenek aggódni, és "képernyőmentes" (televízió, laptop, mobil, Playstation, Nintendo stb. mentes) életstílust biztosítani számukra - hogy mondjuk ne az okostelefont tartsák a legjobb barátjuknak.

Digitális megosztottság, máshogy

Mindezt viszont nehezen lehetne megtenni, ha a gyerek körül mindenki más mobilozik, ezért a szülők összefogtak a probléma miatt, és a Stand Together And Rethink Technology (START) program keretében találkozókat is szerveznek. Ennek következtében látható például a Common Sense Census jelentésben, hogy az alacsonyabb bevételű családokban élő tizenévesek egy nap átlagosan több mint 8 órát töltenek a képernyő előtt, jellemzően szórakozással - ha a tévézés közben chateltek, akkor az dupla időnek számított a felmérésben. Addig a magasabb jövedelmű családoknál 5 és háromnegyed óra átlagosan a diákok képernyő előtt töltött ideje.

Toxikus vezetők szivárványa

Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Toxikus vezetők szivárványa Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Egy amerikai pszichológus, Richard Freed már 2015-ben könyvet írt a problémáról (Wired Child: Reclaiming Childhood in a Digital Age), és most egyrészt a Szilícium-völgyben tart előadásokat az aggódó szülőknek, másrészt pedig az alacsonyabb jövedelmű szülőknek ad tanácsokat. A pszichológus szerint sok szülő nem ismeri fel, hogy a képernyő előtt töltött idő csökkentésével adott esetekben kiküszöbölhető lenne a gyerekek magatartási problémája.

pewresearch_tinik_amerika_2018

Részlet a Pew Research 2018-as felméréséből, amelyről itt írtunk bővebben

A szakértő leginkább a cégek hozzáállását kritizálja, amiért a funkciókon keresztül függőséget próbálnak előidézni, lásd persuasive design. Az Apple, a Google és a Microsoft is hatalmas energiákat vet be, hogy már az iskolákban megszoktassa a diákokkal a termékeit, de a cégek a gyerekek szabadidejét is folyamatosan befolyásolni próbálják, hogy a termékeiket és szolgáltatásaikat terjesszék. A The New York Times-nak nyilatkozó szülők szerint a technológiai vállalatok a manipulációval hazudnak a szülőknek és az iskoláknak, és egyfajta "társadalmi kísérletet" végeznek.

Korábban amiatt lehetett aggódni, hogy digitális szakadék és megosztottság keletkezik, mivel nem fér hozzá mindenki az internethez. Most viszont már amiatt lehet aggódni, hogy az alacsonyabb jövedelmű családokban élő gyerekek túl sok időt töltenek a különböző képernyők előtt, mégpedig nem építő és fejlesztő céllal. Tulajdonképpen a gazdag szülők, például a technológiai vállalatoknál dolgozó fejlesztők sem kérdőjelezik meg, hogy a jövőben is fontos szerepe lesz a technológiának, de véleményük szerint nem kell a gyerek egész napját a képernyő előtt töltenie ahhoz, hogy később dolgozni tudjon az eszközökkel. Richard Freed és 200 másik pszichológus nyílt levélben próbálja felhívni az amerikai pszichológiai társaság (APA) figyelmét a játékok és a közösségi média kártékony hatására, a cégek etikátlan és manipulatív gyakorlatára a gyerekekkel szemben, amely ellenkezik az APA etikai alapelveivel és szabályzatával, ezért a pszichológusok szerint a szervezetnek is lépni kellene a gyermekek védelme érdekében.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról