Szerző: Asztalos Olivér

2018. október 25. 11:39

AMD: szinte senkinek sem kell már Radeon

A Radeon videokártyák gyenge forgalma húzta le az AMD harmadik negyedévét. A vállalat nem számít sok jóra a GPU-k piacán, még nagyjából legalább egy évig tarthat a vesszőfutás.

Ahogy arra hónapok óta számítani lehetett, rosszul érintette az AMD GPU-s eladásait a bányászláz vége. A Radeonok kereslete számottevő mértékben megcsappant, amely miatt a vállalat forgalma mindössze 4 százalékkal nőtt az egy éve regisztrált 1,58 milliárdhoz képest. A profit lényegesen nagyobb mértékben, 67 százalékkal ugrott meg, ám az így elért 102 millió dollár rendkívül szerény, ennél sokkal többet várnak a befektetők. Ezt mi sem mutatja jobban, hogy a tőzsde zárása után közzétett jelentés hatására nagyjából 25 százalékot zuhant az AMD papírjainak értéke.

A GPU-s eladások megfeneklése miatt a kliensprocesszorokkal és GPU-kkal foglalkozó Computing and Graphics szegmens felemás teljesítményt mutatott. A divízió forgalma a tavalyi 835 millióról 12 százalékkal 938 millió dollárra nőtt. Az AMD szerint ez a Ryzenek érdeme, a Zen-alapú processzorok ugyanis már a kliensprocesszoros eladások több mint 70 százalékát teszik ki (mármint az AMD portfólióján belül). Ebben természetesen a notebookokhoz tervezett termékek is benne vannak, mely termékekre egyre több gyártó épít, az év végére 60-ra nő a piacon lévő modellek száma. A tervezőcég számára kapóra jött az Intel problémája, a konkurens ugyanis képtelen kellő mennyiségű processzort szállítani, amely miatt számos partner részben az AMD termékei felé fordult, összességében a vártnál is jobban teljesítettek a processzorok.

amd_q3

A GPU-s eladásokat már garantáltan nem teszi ki az ablakba a cég. Az AMD könyvelési gyakorlata miatt sajnos nem publikus, hogy a Computing and Graphics divízió forgalmának pontosan mekkora része származott a grafikus egységekből, az azonban tény, hogy nagyot estek az eladások. Ez elsősorban a játékosoknak szánt, kiskereskedelmi csatornákon értékesített Radeonok értékesítéseit takarja. Ezeket a termékeket vásárolták a bányászok, ám az elmúlt hónapokban tapasztalt masszív árfolyamesés miatt ma már nem éri meg tovább futtatni a farmokat, amely gyakorlatilag teljesen megakasztotta a vásárlásokat.

Mindent vivő munkahelyek

Mindig voltak olyan informatikai munkahelyek, melyek nagyon jól fekszenek az önéletrajzban.

Mindent vivő munkahelyek Mindig voltak olyan informatikai munkahelyek, melyek nagyon jól fekszenek az önéletrajzban.

Öröm az ürömben, hogy az adatközpontos és OEM eladások (pl. mobil Vega) valamelyest kompenzálták a zuhanást, ám még így is egy nagyjából 150-200 millió dolláros lyuk keletkezett a forgalomban, amelyet versenyképes termékek nélkül szinte lehetetlen lesz záros határidőn belül betömni. Az AMD lemaradását jól szemlélteti, hogy a piacon lévő legerősebb, Vega 64 videokártya nagyjából 60 százalékkal van lemaradva az Nvidia aktuális zászlóshajójának számító GeForce RTX 2080 Ti-től, amely szakadék új rekordnak számít a két cég rivalizálásban.

Az AMD jobb híján a kifejezetten adatközpontokhoz tervezett 7 nanométeres Vegába kapaszkodik, amely a tervek szerint még az év vége előtt a piacra kerülhet. A vállalatnak ugyanakkor ezen a piacon sem lesz könnyű dolga, az Nvidia Teslák ugyanis tetemes előnnyel, illetve a piac nagyjából 80-90 százalékával rendelkeznek. A játékosoknak szánt Radeonok terén az AMD bevallottan nem számít sok jóra a jövő év második feléig, ekkor érkezhetnek meg az immár ugyancsak 7 nanométerre épülő Navi kódnevű termékek, így a következő egy év még borítékolhatóan a GeForce-ok egyeduralmáról szól majd.

A nagyvállalati, beágyazott és a semi-custom (nagyrészt konzolos) divízió sem vitézkedett. Ennek forgalma 5 százalékkal, 749-ről 715 millió dollárra mérséklődött. Az AMD szerint ennek elsődleges oka a konzolokban keresendő, amelyekből egyre kevesebb bevétele származik a tervezőcégnek. Az egyedi lapkákra mutatkozó csökkenő igényt az egyre növekvő szerverprocesszoros eladások kompenzálják, ezekre ugyanis a darabszámot és a forgalmat tekintve is két számjegyű növekedést regisztrált a cég. A negyedéves számokat taglaló konferenciahíváson a vállalat vezérigazgatója, Lisa Su elmondta, hogy a 24 és 32 magos Epyc modellekre mutatkozik a legnagyobb igény. Ennek hála az év végére 5 százalék körülire nőhet az AMD piaci részesedése, amelyet jövőre már 10 százalék fölé tornászna fel a tervezőcég. Ehhez készül az Epyc második generációja, melynek fejlesztése továbbra is a tervek szerint halad, a kiemelt partnerek már javában tesztelik a mintapéldányokat.

A következő negyedévben körülbelül 1,45 (+/-50 millió) milliárd dolláros bevételre számít, ami nagyjából egyezne a 2017 negyedik negyedévében elért forgalommal, az AMD tehát a GPU-s eladások hanyatlása miatt stagnálásra számít.

Kubernetes képzéseinket már közel 300 szakember végezte el. A nagy sikerre való tekintettel a tanfolyamot aktualizált tananyaggal június 18-án újra elindítjuk! A 8 alkalmas, élő képzés képzés órái utólag is visszanézhetők, és munkaidő végén kezdődnek.

a címlapról