Szerző: Hlács Ferenc

2018. október 9. 12:06

A Facebook is okoskijelzővel hódítaná meg a nappalikat

A Portal és Portal+ is céleszköz, elsősorban a messengeres videochatre fókuszál, de Alexa is jutott rájuk.

A Facebook is saját hardvert dob piacra, a közösségi óriás mindjárt két okoskijelzővel is célba veszi a nappalikat, ezek a Portal és Portal+. A két készüléket a vállalat elsősorban a Messengeren keresztül folytatott videochatre szánja, ugyanakkor az eszközökön az Amazon Alexa virtuális asszisztense is helyet kapott.

Az okoskijelzők egyértelműen az Amazon Echo Show modellek ellen sorakoznak fel - még ha egyazon virtuális segéd is fut rajtuk. A mezei Portalra egy 10 hüvelykes, 1280x800 pixel felbontású kijelző jutott, amelynek alján húzódik a hangszóróknak otthont adó sáv - dizájn erősen hajaz az első generációs Echo Show-ra, lekerekített sarkokkal. A Portal+ már egy jóval nagyobb, 15,6 hüvelykes modell, 1920x1080-as felbontással, amelynek kijelzője elforgatható, így függőleges és vízszintes módban is használható. Ennek megfelelően a kamera itt nem a kijelzőn, hanem afölött a készülékház tetején kapott helyet.

Az eszközökkel a Facebook elsősorban a videotelefonálásra fókuszál, amelyhez egy sor extra funkciót is mellékel az okostelefonon megismert Messenger-élményhez képest. Az eszköz például a vállalat szerint képes kiszűrni a háttérzajokat és kiemelni a beszélő hangját, akár a szobában való mozgás közben. A Portal modellek kamerái is követik az eseményeket, az adott helységben sétáló felhasználót az eszközök folyamatosan a képben tartják, ha pedig egy újabb személy is csatlakozik a beszélgetéshez, a kamera automatikusan növeli a látószöget, hogy mindenki benne legyen a videochatben. Egyelőre nem világos, hogy a kamerás trükköket a szenzorok tényleges mozgatásával, vagy a kamerakép kivágásával végzik el az eszközök, első pillantásra ugyanakkor ez utóbbi tűnik valószínűbbnek.

fbportals

Az elmúlt időszakban a Facebook nem volt mentes a biztonsági botrányoktól, így nem csoda, ha a felhasználók védelme a bejelentésben is középpontba került: a vállalat ígérete szerint nem hallgat vagy néz bele a beszélgetésekbe, továbbá a mikrofon és kamera egy gombnyomással kikapcsolható az okoskijelzőkön. Akárcsak más hasonló eszközök esetében, a Portal eszközök csak a "varázsszót" hallva továbbítják a hangparancsokat a Facebook szervereinek, esetükben ez a "Hey Portal". Ezen felül az automatizált kamerafunkciók mögött dolgozó gépi tanulási algoritmusok is helyben futnak, nem a Facebook szerverein. A cég szerint a hangelőzmények törlésére is lehetőség van a közösségi oldal beállításai között. Mindezek mellett a vállalat biztos ami biztos egy fizikai fedőlapot is mellékel a termékek kamerái fölé - így a felhasználóknak nem kell azokat ragasztószalaggal eltakarni, mint Mark Zuckerbergnek saját notebookján.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak

Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

Az eszköz igazán nagy ütőkártyája, az Alexa-támogatás kapcsán a Facebook egyelőre nem ment bele a részletekbe, így nem tudni pontosan, milyen mélységben lesz majd használható a Portal készülékekkel az Amazon asszisztense. Mindenesetre utóbbi már a rajtkor hatalmas hangalapú app-, vagy skill-ökoszisztéma előtt nyithatja meg az eszköz kapuit, arról nem is beszélve, hogy azon felhasználók számára is vonzóvá teheti a terméket, akik mondjuk egy okoshangszóróval már elköteleződtek az Amazon platformja mellett. A Facebook mindenesetre további partnerségekkel is igyekszik felturbózni a készülékeket, azokon egyebek mellett a Spotify, a Pandora és az iHeart Radio is elréhető lesz, a lista pedig a vállalat szerint hamarosan tovább bővül.

A kisebb Portalt a vállalat nettó 199 dollárért dobja piacra, két darab vásárlása esetén azonban nettó 298 dollárra nyesi vissza az árat. A masszívabb Portal+ nettó 349 dolláros árcédulával lesz kapható. Az eszközök rajtjára novemberben számíthatunk, a cég így még időben felkészül az ünnepi vásárlási rohamra - noha annak lendületét jó eséllyel megtöri majd a vállalat bő egy hete kirobbant biztonsági botránya.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról