Szerző: Habók Lilla

2018. augusztus 17. 13:43

Nem vásárolhat az amerikai kormány a ZTE-től és a Huaweitől (frissítve)

Nem tiltotta ki teljesen az Egyesült Államok a ZTE-t és a Huaweit az országból, de a kormányzati szerveknek megtiltotta, hogy a kínai vállalatoktól vásároljanak technológiát. A korlátozás tulajdonképpen engedménynek is tekinthető a ZTE korábbi exportkorlátozása helyett.

Aláírta Donald Trump az új, 2019-es védelmi költségvetést (National Defense Authorization Act, NDAA), amelynek értelmében az amerikai kormány nem vásárolhat többé komponenseket vagy szolgáltatásokat a kínai telekommunikációs óriásoktól, a ZTE-től és a Huaweitől. A törvény egyrészt 716 milliárd dolláros költségvetést tartalmaz, amelyet az Egyesült Államok a védelmi támogatásra fordít, másrészt pedig kitételként megtiltja a kormányzati szerveknek a kínai technológia használatát, beleértve bármely rendszer alapvető és lényeges alkotóelemét, vagy kritikus technológiai részét az okostelefonoktól a hálózati eszközökig.

Az amerikai képviselőház hírszerzési bizottsága már 2012-ben egyértelműen kimondta, hogy mind a Huawei, mind a ZTE nemzetbiztonsági kockázatot hordoz, mivel kémkedik a felhasználói után. Ezért is akadályozta meg januárban a szenátus és a képviselőház a Huawei és az AT&T bejelentését egy közös csomagajánlatról, amellyel bekerülhettek volna a kínai vállalat készülékei az operátoron keresztül az országba.

A két nagy kínai szereplő mellett a dokumentum más videós megfigyelőeszközök vásárlását is megtiltja az amerikai kormányzati szerveknek, úgy mint a Hytera Communications Corporation, a Hangzhou Hikvision Digital Technology Company és a Dahua Technology Company megoldásait. A vállalatok név szerinti említése azt is jelentheti, hogy a kormány ezeknek a szolgáltatásait vette eddig igénybe, úgyhogy a több száz milliárd dolláros költségvetésen keresztül részben az eddigi kínai technológiát kell felszámolni a hivatalokban, és helyettesíteni a korlátozás hatálya alá nem eső cégek megoldásaival.

amerika_vedelmi_koltsegvetes

A vonatkozó részlet az NDAA szövegéből

Tehát a ZTE és a Huawei termékeit nem tiltja ki a kormány az Egyesült Államok területéről egészében, de a vállalatok elesnek az eddigi kormányzati megrendeléseiktől, sőt azokkal a cégekkel sem köthetnek szerződést, amelyek az állammal együtt dolgoznak, például beszállítóként - fejtegeti a TechCrunch. Mégis a ZTE számára a most aláírt törvény sokkal kedvezőbb, mint az ellene irányuló exportkorlátozás.

A ZTE fellélegezhet?

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori

Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

Mindez tulajdonképpen egy újabb epizódként fogható fel az amerikai kormány és a ZTE közötti kiélezett viszonyban. Mint arról korábban részletesen beszámoltunk, a ZTE megszegte az Iránra és Észak-Koreára vonatkozó nemzetközi embargót és tiltott eszközöket szállított a két rezsimnek. Ezért büntetésül az amerikai kormány büntetést rótt ki a cégre és az egyes felsővezetőire is - ez utóbbit azonban a cég nem teljesítette. Erre válaszul az amerikai kormány a ZTE-t tette feketelistára, ezzel egy csapásra ellehetetlenítve a vállalat működését, hiszen a cég telefonjai és telekommunikációs berendezései is amerikai vállalatok által szállított komponensekre épülnek.

Később a Trump-adminisztráció bizonyos feltételrendszer teljesítése esetén kilátásba helyezte, hogy feloldja a korlátozást. Ennek része egy jelentős, milliárd dolláros büntetés megfizetése, egy 400 millió dolláros "óvadék" befizetése, amelyet az amerikaiak lehívhatnak ha újabb vétken kapják a ZTE-t, egy független megfigyelő csapat alkalmazása, illetve a felsővezetés lecserélése - utóbbit nagyjából egy hónappal ezelőtt teljesítette is a vállalat.

Úgyhogy a most aláírt, két év múlva hatályba lépő törvény is tulajdonképpen a megállapodás részeként fogható fel. A Marco Rubio republikánus szenátor vezette kétpárti koalíció nem is örül annyira az eredménynek, amely a kormányzati vásárlási tilalom helyett inkább a ZTE exporttilalmának újbóli bevezetését szerette volna elérni. Végül azonban ez a passzus kikerült az aláírt törvényből, így a jelenlegi állás szerint a ZTE nincs teljesen kitiltva az Egyesült Államokból.

Update: Cikkünkre ragált a Huawei, amelyben a következő állásfoglalást küldte:

"A Huawei támogatja az amerikai kormány nemzetbiztonsági védelemre vonatkozó intézkedéseit, mindazonáltal a védelmi költségvetés (NDAA) részeként érvénybe lépő újabb korlátozásokat félrevezetőnek és alkotmányellenesnek tartja. Az intézkedés nem a valódi biztonsági kockázatok felismerésére, vagy az ellátási lánc biztonságának javítására irányul, hanem az innováció visszaszorítását hozza, miközben növeli az amerikai fogyasztók és vállalkozások internetes költségeit.

Hiszünk abban, hogy minden amerikai állampolgárnak joga van hozzáférni a legfejlettebb technológiai megoldásokhoz, és továbbra is azon dolgozunk, hogy ez a jövőben lehetővé váljon."

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról