:

Szerző: Habók Lilla

2018. augusztus 10. 16:44

Indul a második Országos IT Megmérettetés

Tíz héten át tart majd a II. Országos IT Megmérettetés, amelyen belül a jelentkezők 24 különböző kategóriában, egyre nehezedő feladatok során mérhetik majd össze tudásukat.

Idén második alkalommal rendezi meg az IThon.info csapata az Országos IT Megmérettetést, melynek során 10 héten át, 10 fordulón keresztül, 10 perces feladatokban kell tudásukról számot adniuk a szakembereknek. A résztvevők a közlemény szerint belekóstolhatnak majd például egy új gyártósor egyik robotjának tervezésébe, programajánló chatbot fejlesztésébe, a fekete öves JavaScript guruk pedig egy fiktív bank internetbankjának fejlesztésére is vállalkozhatnak. Úgyhogy a versenyre a szervezők legfőképp azokat várják, akik szeretnek játszani és kíváncsiak arra is, hol tart jelenleg a tudásuk. Plusz pontokért pedig a jelentkezők weboldalak akadálymentesítésén dolgozhatnak.

ithon_megmerettetes_2018

A II. Országos IT Megmérettetés kategóriái, zárójelben a hitelesítő cég nevével

8 erős érv a friss AI Engineering alapjai képzésünk mellett

Összefoglaltuk röviden, hogy miért érdemes részt venni a május 26-án induló online tanfolyamon.

8 erős érv a friss AI Engineering alapjai képzésünk mellett Összefoglaltuk röviden, hogy miért érdemes részt venni a május 26-án induló online tanfolyamon.

Az abszolút győztes az lesz, aki a verseny végére a legtöbb kategóriában mutat fel kiemelkedő teljesítményt, de a Megmérettetés a kategóriák legjobbjait külön-külön is díjazza. A "Magyarország legsokoldalúbb informatikusa" díj győztese a németországi Augsburgba, a KUKA központi gyárába utazhat egy látogatásra.

A Megmérettetésre augusztus 8-tól lehet nevezni az esemény weboldalán, a verseny pedig szeptember 12-én indul és 10 héten át tart.

Túl sok, számos esetben ellentétes hatás éri az IT munkaerőpiacot, a kínálati piac a béreket, a költséges AI pedig a headcountot eszi.

a címlapról

monopoly

0

Nekimegy az Arm-nak az USA

2026. május 18. 13:53

A helyi versenyhatóság azt vizsgálja, hogy az Arm visszaélt-e piaci erőfölényével.